Stirlitz és a Kusza Gondolatok !

Az öregedéstől és a feleslegessé válástól jobban félt mint a májzsugortól.

Ezért vacsora után beugrott a sarki kismocsokba-ahogy tatjána híítta- és gyors egymásutánban bevágott 3 vodkát. Mint rendszerint ez megnyugtatta, de egyszersmint be is indította.
Fodgadkozott magában hogy csak egy……de megint elkapta a gépszíj.

Világ életében „egyedül”dolgozott.

A feleslegessé válás ?

Sokat gondolkodott mit kellett volna máshogy csinálni . Vagy most hogyan tovább. Fiatalos hatvanas volt, lehet hogy még él vagy húsz évet és nem akart már semmit.

Érdektelenség?

Azon elmélkedett miért jutott ide. Ebbe a szibériai kis faluba ahol bár befogadták, de mindig úgy néztek rá, mint egy furcsa bogárra. Igaz nem sokat beszélt magáról. Igyekezett a távolságott tartani, nem nagyon bizalmaskodott senkivel.
Stirlitz ismerte az embereket- vagy csak evvel áltatta magát.

Stirlitz hitt a sorsszerűségben.

Minden találkozás egy figyelmeztető jel . Nem nagyon olvasott ilyen könyveket de egyre jobban erősödött benne az érzés . Az érzés hogy jónak és a rossznak is meg van a helye az életben. A jót nem kell magyarázni, a rossz pedig mindig megmutat egy irányt hogy merre nem kéne menni vagy segít a jobbá válásban.

Gyakorlati embernek hitte magát de úgylátszik az öregedés kihozta belőle a filozófiai hajlamot is. Minek kellett ezt végigcsinálnom ? A háborúra gondolt ahol egy- egy csatát elvesztett, de az egészet végülis megnyerte. Akkor miért nem kap megbecsülést. Miért száműzték ide az Isten hátamögé. Ha le kellett fülelnie egy kettős ügynököt aki veszélyt jelentett a Pártra azt tudta miért kell megtenni.

Stirlitz a nagyobb összefüggéseket valahogy nem tudta átlátni.

Van-e az embernek született szerepe , vagy csak az amit a portársak rá osztanak. Annyira belefáradt hogy már semmi sem érdekelte. Mindig ugyanazokat a köröket járták gondolatai és nem tudta kizökkenteni őket medrükből. Mindig vissza jutott az első kérdéshez.

MIT KERSEK ITT ?

Nem szibériára gondolt hanem erre a halmazállapotra amiben létezünk.

És itt elfáradt Stirlitz és abbahagyta az írást mára.

UPDATE:

A ma, majd tíz évig tartott..

Játék szauna után

A szaunáról mindig eszébe jutott Tatjana. Hmmm... Tatjana. Eszébe jutott persze máskor is, de szauna közben a leggyakrabban. Stirlitz órákig tudott dögleni a szaunájában, ez a mostani is faszán meg volt csinálva; vidéken jártában vette észre, megvásárolta az épületet, szétszedte, majd a fészer mögött újra felépítette. Csak a régi szauna jó szauna, csak a fatüzelésű szauna a jó szauna. Az új építésű szart sem ér. Évtizedes füst kell, hogy lepje a tetőgerendákat, a friss füstölés hideg. Erről eszébe jutott régi szaunája, és eszébe jutott, hányszor szaunázott egyedül akkor is, amikor még Tatjana vele volt.
- Hát akkor nem tök mindegy? Egyedül szaunázok így is úgyis. - gondolta - Így legalább nem kell napközben kellemkednem, bólogatni, amikor tudom, hogy hülyeséget beszél, vagy éppen csak baszogatni akar, mert olyan a kedve. - Az oldalára fordult és tovább olvasott. A felső gerendákba és az oldalfalakba pici szpott-lámpák voltak fúrva, amik éppen annyi fényt adtak, hogy kényelmesen lehessen olvasni az egyébként félhomályos helyiségben, ha azt akart az ember. Amikor már nem kapott levegőt, és a szíve úgy kalapált, mint egy megkergült stopper, kiment a fészer mögé a levegőre, és leült egy farönkre, különben bizonyára elájult volna. Ilyenkor télen, amikor viszonylag enyhe volt az idő, úgy mínusz tizennégy-tizehét fok körül, percekig tudott így üldögélni -, csendben gőzölgött magában. Nem gondolt semmire. Aztán fázni kezdett, és bevonult az öltözőhelyiségbe. Bort töltött magának, és hanyatt feküdt a padon, míg teljesen helyreállt a lélegzése. Visszagondolt a múltba. Mennyi minden történt... Valamikor milyen lassan telt az idő, aztán megszaladt, megszakadt, most meg megy, ahogy kedve tartja -, de sebesen.
- Tatjana, Tatjana, mennyire szerettelek, és most mennyire nem érdekel, mi van veled... - Dehát ez a mostani Tatjana már nem is az a Tatjana, akit szeretett, az a féktelen, vad csikó, a mostani Tatajana szeretet és energia, és vegavilág. A mostani Tatjana tudatra ébredt. Áldja meg a Jóisten, de ki a faszt érdekel az ilyen? Az új férjét biztosan...
Az okosak azt mondják, az emberi test nagy része hét évente kicserélődik. A még okosabbak azt mondják az ember nagy része kicserélődik bizonyos időnként, ami általában kevesebb, mint tíz év. A nagyon okosak azt mondják, az emberi élet olyan, mint a Föld élete, mint az egész mindenség élete: korszakokra kehet osztani. Minden korszak egy pusztulásban, az előző halálával végződik.
- Na és mire mennek ezek a rettenetesen okos emberek a rettenetesen nagy tudásukkal? - gondolta Stirlitz – Elporladtak. A bölcsességük por lett. Semmi. - Ilyenkor, szauna után, nem tudták lekötni a gondolatok. Fogta a borát, fogta agyonnyűtt Waltari-ját és fürdőköpenyben, hóna alatt levetett ruháival visszabaktatott az üres házba. Útközben kis híján pofára esett elébe szaladó kutyájában, aki meg volt róla győződve, hogy a furcsa öltözék játékot jelent...

Kedves Naplóm, Tisztelt Aleksz elvtárs!

A mai nappon az égvilágon semmi érdekes nem történt velem. Odakint zuhog a hó, bár állítólag mínusz tíz fok alatt nem szokott, de itt felénk Szibériában nem törődik az ilyen marhaságokkal a lőtéri félvak kutya sem. Mi tudjuk. Én is tudom gyerekkorom óta. Mindannyian láttunk már éjjeliőrt nappal meghalni (én meg a Háborúban -nem Vietnam! - sokat is).

Blogot indítottam tehát, vagy mi, mert a kor, a köz és saját korom is elvárja egy szinglitől az ilyesmit. Tudom, hogy ez egy blog. Tudom, hogy ez ma trendi, még azt is tudom, mit jelent ez a szó. Mármint a trendi. Nem vagyok teljesen elzárva a világtól, nehogy azt higgyék! Az előbb voltam fáért, most vidáman lobog a tűz a kályhában, lassan kész lesz a szauna is. Azt hiszem, nyitok egy üveg vodkát, és részemről leszarom a gázáremelést. Itt nálunk Szibériában mindig lesz elég fa.
Da.

Egyébként fura dolog ez a blogolás. A múltkor Anubiszról kerestem infót és találtam egy blogot. Beleolvastam. Bár ne tettem volna. Igazán lehangoló belelátni az emberek életébe. Az, hogy egy fának, vagy kavicsnak nincsenek különösebb gondolatai, talán még elmegy; nem is nagyon zavarja az embert, amikor a fenyők között sétálva nem kell hallani a gondolataikat, vagy amikor hanyatt fekszel a fűben nem pofáznak a fűszálak egyfolytában, és a szél is érthetetlen nyelven rinyál. Meg a tűz is. De hogy egy ember fejében pusztán ennyi gondolat legyen, és ezt még szorgosan, napról napra a világ tudomására is hozogassa... nos, ez egy kicsit sok volt nekem. Most mégis blogolni kezdtem. A hülyeség ragadós, vagy a vodka teszi. Megyek is szaunázni egye fene, jöjjön, aminek jönnie kell.
Da.

Tisztelettel,

Max Otto von Stirlitz alias Jusztasz alias Makszim Makszimics Iszajev szóval Stirlitz.
Tudják...

a köz úgy kívánja

Szibériai kis kuckójában merengve Stirlitz hirtelen rádöbbent, hogy állami szolgálatban eltöltött évei nem múltak el nyomtalanul. A magány, a függetlenség csak önáltatás volt. Emberfüggő maradt, és a köz most kívánt. Blogot kívánt. És Stirlitz már tudta, hogy blogolni kezd...