2009. február 14., szombat

Reich Jenőt elhajtották a nemzetvédők


Tudom én is, h nyitott szemmel álmodom - de hát ez esik jól. Most kinézek az ablakon: körös körül fehér hó mindenütt. A szobában szuszognak a gyerekek. És ezek a gyerekek semmit nem tudnak arról a fajta az epéről amiről beszéltünk, és el sem tudják képzelni, h létezik olyan világ, ahol epe csöpög az emberekből. Nem is beszélek nekik róla, mert úgysem értenék, azt gondolnák, megint csak egy sztori, egy újabb példány a fater hihetetlen történeteiből, oda tennék a disznóöléses sztorik, meg a többi hihhhetetlen brutális történet mellé, h az én nagymamám reggel csirkét ölt, és véresrántotta volt a reggeli, ebédre leves és csirkepörkölt, vacsorára meg ami maradt. És hogy az elvágott nyakú csirke még szaladgál az udvarban. Horror. Persze csippantják a horrort. De húst nem esznek, pedig a múltkor elmagyaráztam, h a gulya ezer lábon járó hűtőszekrény volt, és a leölt állatokat azok az emberek az utolsó szőrszálig feldolgozták - ez is ment apa horrorgyűjteményébe. Szent borzongás..

De a szemetet nem dobálják el - sőt kiselőadásokat kapok a környezettudatos életről. Szelektív szemétgyűjtés - tudod évente hány hordó kőolaj megy el ezekre a pillepalackokra? Stb. Semmiféle intolerancia, gyűlölet nincsen bennük. Semmi. A suliban mennek a bunyók, izmoskodnak, verekednek, petárdát dugnak a postaládába, stb. - de nem gyűlölnek. Megbántani a másikat azt nem szabad. Elverni igen, megbántani nem.

Este boltban voltunk, és ahogy hazafelé sétáltunk, eszembe jutott, h mennyire káros dolog, h otthon epe csorog a tanárokból is, h jön egész kis gyermekkortól a gyűlölet, képtelen kivonni alóla magát az ember. Kilépsz az ajtódon, köszönsz a szomszédnak, aki hajnali kettőig óbégatott, néz, mert köszöntél, pedig mindig köszönsz de, ő meg soha nem köszön se előre, se vissza, de úgysem miatta, magam miatt köszönök, mert szórakoztat a bárgyúsága, és talán azért nem köszön vissza, mert érzi ezt. Persze nem ezért nem köszön vissza. Azért nem köszön vissza, mert egy büdös nagy tirpák. Azért. Jó reggelt Budapest! Alaphang megvan. A postaládáknál felirat, h szakadjon meg az igénytelen állat, aki megint ideszart. Kapualj behugyozva.

Az utolsó időben biciklivel jártam, mert egyszerűen nem volt gusztusom a bkv-hoz. Biciklizni jó - leszámítva, h Budapesten nincsenek bicikliutak. De biciklisek vannak. Az ember megy, ahol tud, igaz néha kockázatos, de Budapesten ugye a levegő miatt is káros az egészségre a bicajozás, szóval nem azért teker az ember, mert egészséges akar lenni. Tuti, h a Mester utcából áttekerni a Rómaifürdőre károsabb az egészségre, mint fél doboz cigi. Pedig egész gyorsan megvan, ha nem ütnek el. Ez az egészben az a legszomorúbb, h Magyarországnak kitűnő adottságai vannak, a Földkerekség legjobb helye lehetne - csak hát az emberek..

Errefelé azt szokták mondani, Turku minden szempontból tökéletes város lenne, ha nem élnének ott turkuiak.. Nem is tudom, miről jutott ez az eszembe. Régen jártam már Turkuban. Nem is vágyom oda. Elég nagy tufák a turkuiak, az biztos, ilyen finnsvéd pszeudo-elitisták, akiknek a szülei még talán sokkal jobban éltek, műveltebbek is voltak, mint a (vörös) közép-finnek, de ennek azért már nagyjából van vagy nyolcvan éve. Való igaz, h valamikor Turku volt Finnország legnagyobb városa, sőt fővárosa, de ez is kétszáz éve múlt.

De az epecsöpögtetésnek itt nyoma nincs, itt még a rasszisták sem epések, egyszerűen csak dühösek, és a leginkább azért dühösek, mert lenézik őket. Mindenkinek megvannak a körei, a magánszférája, amibe nem lehet belépni. Tilos. Ha buzi, buzi, ha fekete, fekete. Magánügy. Ha seggfej, nem kell vele szóba állni. Küldjétek el. - mondom a kölköknek. Ha gondoljátok leverem a fejét, mert én ilyen horrorfater vagyok, tudjátok, tüzesmagyar, csilimágus, nálunk ősi örökség a fejleverés, vérrel készítjük a rántottát, meg ilyenek. Megoldjuk. Rendben.

Szerintem az okoskodó szakállasbácsik ezt nem fogják, a politikusok sem fogják. Hatalom, egy falatnyi befolyás érdekében uszították és uszítják egymásnak az embereket. Nem értik, hogy egy egész nemzedéket vágtak tönkre. Nem értik, mit tettek. Húsz év alatt egy olyan nemzedék nőtt föl, ami fásult, és ha kitörni próbál ebből a fásultságból agresszívan, vagy "megoldom okosban" próbálja tenni. Miért foglalkoznék azoknak a véleményével, akiknek ennyire futotta? Mit mondhatnának, amit meg kéne hallgatnom? Gyakran ismétlem: gyümölcsből ítélni. Ez a gyümölcs rothadt. Szerintem szimplán szégyellniük kéne magukat azoknak, akik termesztették: a takonybajszú-csulaszakállú embereknek. De nem fogják megtenni. Azt gondolják, ha hangoskodnak, nem venni észre, h rohadt a gyümölcsük. Azt gondolják, mert irtózik megszólítani őket, nem is látja a lehányt ingmellet az ember. Azt képzelik, a parfüm elnyeli a bűzt. Sehonnai embernek tartom őket.

A múltkor összevesztem egy régi barátommal, vagyis megorrolt rám. Ő jobbsi. Nem zavart sosem. Én anarchista vagyok, ha nem zavar, oké. De aztán valahogy odakerült a szó, h papírgalacsinnal dobálás. Mondom, hát azt nem szabad. Nem tetszett. Semmivel nem dobálhatod a másik embert. Ember nem dobálózik... nincsen már megkövezés, ilyesmi. Jelzőkkel szabad, tárggyal nem, mert fogok egy fejszenyelet, és megcsapkodlak vele, és nem mondhatod, h én kezdtem, mert te dobtál. Anyukádat dobáld. Megsértődött. Sajnálom. Nem lehet dobálni a másik embert, ez ilyen egyszerű. Ugatni lehet, dobálni nem. De ugye megint bilibe lóg a kezem.

Mondok én valamit: ezek a gyerekek nem ismerik azt a világot, és nem is engedem, h megismerjék, amíg nem elég felnőttek, nem elég erősek, h megismerjék. Addig Magyarország 18+. De talán 24+ lesz, majd meglátjuk.

...

(..mert megkérdezték ma, h németül tanuljanak, vagy magyarul.. elgondolkodtam. Nagyon elgondolkodtam. - Persze aztán azt kezdtem magyarázni, miért inkább magyarul. De rögtön az elején azt is megmondtam, h ne kössék mindenkinek az orrára, h beszélnek magyarul.)

...

"1942. október 9-én az Egyedül vagyunk című nyilas lap cikket közölt Rejtő Jenőről, nehezményezve benne, hogy az író zsidó származású, mégis nyugodtan írogathatja regényeit a kávéházban, és nem kapott még munkaszolgálati behívót. Ennek hatására a nagykátai kórházból hurcolták el munkaszolgálatra, és egy század részeként Ukrajnába került. Ott a nehéz viszonyok, az éhség, a hideg hamar felőrölték a szervezetét. 1943. január 1-jén meghalt.."



ps: ez a bayerzsolt egy tetű..

2009. február 8., vasárnap

In Memoriam

És még egy pillanatra visszatérve Hitlerhez: Stirlitz világosan megmondta, h találkozott Hitlerrel egy FeketeLjukban egy kocsmában ott az időcsatornák között, de Hitler elég gyorsan odébbállt, mert mindig akadt pár vendég, aki múlhatatlan kényszert érzett szétcsapni a fején a söröskorsót, vagy pont akkor leverni neki egy sallert, amikor inni kívánt, hogy az összes foga szétfreccsent a pulton. Rendszeresen.

Stirlitz tudta azt is, hogy a "csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság" büntetési tétele 2009-ben Magyarországon nem bír elrettentő erővel, ergó, meg kell emelni. A visszaesőkre kirótt büntetések nem bírnak elrettentő erővel: fel kell emelni azokat is. Sokszorosan visszaesők esetén az állam garantálja a polgárainak, hogy nem enged vissza ellenőrizetlenül a társadalomba a társadalomra, a közbiztonságra veszélyes elemeket! Sokszorosan visszaeső, erőszakos bűncselekményért elítélt ember esetén bizottság döntsön arról, mikor szabadulhat ki. Stirlitz tudta, és nem a félelem beszélt belőle, mert szibériai kunyhójában igazán nem kellett félni semmitől, csak a szénmonoxidtól. Azt is tudta, teljesen mindegy, fehér, fekete, barna, vörös, vagy sárga, mohamedán, vagy hindu, katolikus, protestáns, ateista, vagy buddhista, teljesen mindegy, kiről van szó, ha többszörösen visszaeső erőszakos bűnözőről, társadalomra veszélyes lényről van szó. A rendőrség feladata, hogy felszámolja az ország területén tevékenykedő garázda, és egyéb bűnözői csoportokat. Éppen mint Amerikában: felderíteni, bizonyítékot gyűjteni, hajnalban kommandósokkal rájuk törni az ajtót, videóra venni az egészet, és sittre vágni mindenkit, aki ellenállást tanúsít. Mindenkit. Felfüggesztett, aztán másodszorra letöltendő, ha a felfüggesztettből nem értenek. Különben erőszakos cselekményért elsőre is lehet adni letöltendőt. Aki nem fekszik szó nélkül hasra, az fél évig ne is számítson szabad levegőre. Hát mi van itt kérem? Ha nem képes erre a rendészeti miniszter, akkor mondjon le, adja át a helyét másnak, aki képes rá, alkalmas rá. Kész. Nem alkalmas a feladatra, viszont látásra. Kit érdekel, milyen jó elvtárs? Vagy kinek a spanja, strómanja. Ha a kormány nem képes rendet teremteni az országban, akkor mondjon le, és adja át a helyet olyan kormánynak, ami képes erre. Az emberek nem élhetnek félelemben, az állam alapvető kötelessége, hogy garantálja polgárai biztonságát. Ez az egy. Ha az állam nem teszi, a polgárok elkezdik garantálni saját biztonságukat. De ilyen nem lehet: a kormány köteles gondoskodni a közbiztonságról, vagy a kormány takarodjon, és jöjjön az a kormány, ami ezt megteszi.

Nem kettő, hanem húszmilliárd forintot kell adni a rendőröknek, kamerával GPS-el felszerelt autókat, stb. stb. stb. Annyi pénzt kell adni nekik, h tudjanak dolgozni. Ismerje be a rendőrség, h nem képes ellátni a feladatát, hívjanak ide külföldi rendőröket, kérjenek segítséget az FBI-tól, h felszereljék, kiképezzék az állományt, és a vezetőket ütőképes, fegyelmezett fegyveres testületté, nem ilyen link, laza, korrupt társasággá, amivé maguktól züllenek, vagy a korrupt politikai elit zülleszti őket tudatosan, céllal. Próbálják meg elérni a magyar bíróságoknál, hogy esetleg még elévülés előtt hozzanak ítéletet. Ha egy mód van rá.. Vagy zavarják el az egész társaságot, és nevezzenek ki fiatal, életerős, törekvő embereket, akik erre képesek.

Ha valaki szolgálati autót akar, keressen magának munkát magáncégnél, és intézze el magának ott. Az állami autót munkaidő lejártával letesszük a garázsban - kedves állami alkalmazottak, nincs több autókázás közköltségen. Nincs több kiemelt védelem. Tessenek olyan hatékony rendőrséget építeni, hogy ne legyen rá szükség. Ha erre képtelenek, keressenek maguknak olyan magán céget, ami garantálja Önöknek ezt, de ne az adópénzeket fordítsák ilyen célokra. Abból nem jut ugyanis. Közbiztonságra, közegészségügyre, közoktatásra, utakra, tömegközlekedésre, stb. kell. Kerüljön már elő valahonnan egy tökös ügyész, aki rács mögé vágja ezt a sok lopós tahót. Arra kell a közpénz. Legyenek már értelmes törvények, és hagyjuk már a fölösleges ripacskodást.







Gyurcsány Ferenc ne cinikus üzeneteket küldözgessen Bécsből az ellenzékének egy Tina Turner koncerten feldobódva, ne idétlenkedjen, hanem most álljon fel mélyen megrendülve, most tántorodjék meg, nevezze szörnyű, tűrhetetlen tragédiának a történteket, jelentse ki, hogy meg van döbbenve, hogy ilyesmi Magyarországon megtörténhet, (sóhaj, elfojtott zokogás) és ígérje meg, mindent megtesz, hogy ebben az évben ilyen már ne történjen. "Tájékoztatom Önöket, hoogy meghallgattam a minisztert, és a rendőrség vezetőit, és az általános emberi felelősség kifejezéseként elfogadtam a miniszterenek és a rendőrség vezetőjének lemondását.."

Most.

Most ezt tenné egy korrekt vezető. És holnap délre a biztonsági kamerák felvételein látható összes (15-30 - nem három-négy!) személy a hűvösön ücsörögne, és várná a tárgyalását. Vád: csoportosan, felfegyverkezve elkövetett gárázdaság, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben, valamint több emberen elkövetett súlyos testisértésben társtettesként való részvétel (meg még fél kilométerres lista). Minimum 4 év letöltendő. Aki szúrt, annak 12. Ha visszaeső, 18. Ha sokszorosan visszaeső, akkor amíg a bizottság próbára nem bocsátja, de leghamarabb 16 év múlva lehet mérlegelni. Mit kell itt bénázni? Uraim, tegyék a kötelességüket, dolgozzák ki a törvényes módszereket, vagy távozzanak - MOST.

Nem kell a szöveg, rasszizmus nem rasszizmus: tegyék a kibaszott dolgukat, vagy menjenek isten hírével! Tetteket vár Önöktől az ország, világos stratégiát, cselekedeteket. Nem eshet meg ebben az évben többé ilyesmi. Mondják ki.


Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság ez is..






[persze a kettőnek semmi köze egymáshoz, csak véletlen így jött spiccre]

Önök most azon az úton vannak, hogy a Magyar Szocialista Párt támogatottságát olyan mélyre zúzzák, hogy többé ne legyen ebben az országban olyan hetven évesnél fiatalabb ember, aki Önökre szavazna. Egy sem. Soha többé senki.

A fasisztaveszély az az Önök ripacskodó, hazug tehetlensége. A szavazóiknak kell szégyellniük magukat az Önök pusmogó amatörizmusa miatt, a gátlástalan lopkodásaik, korrupciós ügyeik miatt, ripacskodásuk, hazudozásuk miatt. Már nincs mivel magyarázni ami történik. Azok szégyellik magukat, akik Önökre szavaztak. Ezt sikerült elérniük. Embereljék meg magukat, különben az MSZP-nek vége, ezt a gyalázatot nem fogják kiheverni. Ezt a gyalázatot senki nem fogja megbocsátani Önöknek. Senki. Mehetnek az MSZMP mellé, mehetnek az MDF mellé, Kádár mellé zombinak a múzeumba. Ez van.

Tessenek felfogni és lépni. Állítsák le a Hillert, nem lophat többet, legyen elég! Állítsák le a többi tolvajukat, kapják rendbe a rendőrséget, mert Önöket fogják itt szétkapni pillanatokon belül. Tegyék a dolgukat, mert ezt nem fogják megúszni..



Update:

"Egy veszprémi vendéglős az MTI-nek elmondta: szombaton délután az egyik szórakozóhelyen egy nemrég szabadult bűnöző leütött egy férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A Veszprémben ismert bűnöző gyakran előfordult a Patrióta bárban, s nagy valószínűséggel a leütött férfi mozgósíthatta a baráti körét. Mint elmondta: azt is biztosan tudja, hogy amikor szombaton este a kézilabdások megérkeztek a bárba, egy férfi már előre figyelmeztette őket: vigyázzanak, mert itt ma "balhé várható"."

- nahát ez az illető ugye már mehet is vissza a sittre, arra a bizonyos bizottságilag meghatározott időszakra, amíg egy felelős bizottság úgy nem nyilatkozik, a társadalomra veszélytelen. Szóval miniszter úr, dologra! Hopp-hopp!



Update II.:

A rendőrség három, illetve talán öt embert keres, a Falurádió közben mást mesél. Egy rendőrbácsi úgy nyilatkozik, azok hárman leváltak a társaságról, és belekötöttek a sportolókba, és azonnal ütöttek. Hová lett ebből a sztoriból a törött állú pultoslány? Közben 15-30 társuk malmozott? És hova lett az első beszámolókban szereplő székdobálás? Miért nem hozzák nyilvánosságra a biztonsági kamerák felvételeit, hátha valaki felismeri az elkövetőket? Mi ez a maszatolás már megint? Megint gyors sikert csihol a hatóság? Megint egy harmadosztályú bohózat? Egek.. egy ember meghalt, ketten az intenzíven, kapjanak már a fejükhöz!

Update III.:
Oké, vannak biztonsági kamera felvételek. Persze a Román TV-n. Így már érthető pár dolog. És ugye valaki már elsütötte azt a pojént, h ha a Bibliát magyarok írták volna, tutira a mai napig titkosítva lenne. Az viszont nem érthető, h az origó miért kockázta össze az arcokat...





Update IV.:
Alapos elemzés itt.. Furcsa is volt, h az egyik faszi ellen nem adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot, mert "nem volt indokolt" - akkor ő ezek szerint már rendben megérkezett Thaiföldre, üzent, h jól van, ki lehet adni a körözést?

Ferike meg alaposan belemászik akkor a faszistákba: utasíjja a drazsét, h dolgozzon ki.. na! nem egy reformot, ami a büntetési tételek átalakításával komolyabb elrettentő erőt adna az erőszakos cselekményekkel, a visszaesőkkel szemben, és nem arra, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni ezt a rendőrséget, hogyan lehetne több pénzt elkülöníteni a számukra, hogyan lehetne rendet tenni az országban.. Nem. Cenzúrázzon! Ezen dolgozzon a rendészeti miniszter. Most ez a legfontosabb. Igaz, hogy a bajer egy ocsmány, uszító izét dobott össze megint, de Ferike, nem jár dizsibe, hát nem is fogják ottan őtet megböködni - minden marad hát a régiben. Kabbe Feri! - silány fószer vagy, na. Akármennyire is undorítók a nácik, nem gyűlöletbeszéd törvényt kéne nagy kínnal fabrikálnod, hanem mondjuk simán megváltoztatni a jelenlegi törvényeket, és ha vki véleménynyilvánítás közben/miatt megdob akármivel, cipővel, tortával, tojással, bármivel bárkit, az negyven nap közmunka elsőre. Másodszorra több. Harmadszorra le kell ültetni. Tüntetést dobálni legyen büntethető - roppant egyszerű megoldás lenne, persze akkor nem lehetne tovább rugózni a témán, miközben hagyjuk megszökni a nagyfejű, befolyásos família csemetéjét. De ez most annyira mellékes, hogy nagyon. Nem hallom, hogy a tetszhalott rendőrség dolgában léptél volna, feri.. nem hallom! Semmit nem hallok, hogy tennél az ügyben. Sőt, lekötöd az embert, akinek ez lenne a dolga! Mit csinálsz? Nem is akarsz te tenni már semmit. Kimented a pénzünket saját zsebbe, és megpróbálod kihúzni 2010ig. És sutyorogtok, titkolóztok..

Tudjátok mit? Megint a kuruncfost kell olvasni, ha össze akarja rakni az ember a képet. Szűrni kell, a takonyból kell kihámozni a dolgokat, de összeszedett infót kap onnan az ember. Azért a pofám leszakad..

Prikkel-szál - létezik? 2007-ben ezt olvashattuk az Index egyik hírében: "Az ügynek továbbra is hat gyanúsítottja van, de csak ketten vannak előzetes letartóztatásban, két enyingi férfi, Sz.(tojka?) Iván és testvére, R. Róbert."

Három kiégett autó, négy halott Fejérben - a rendőrség nem lát összefüggést, a szakértő igen.

A Prikkel-ügy fő gyanúsítottja N. József volt. Csak nem Németh József, a veszprémi gyilkosság miatt elfogott N. Győző közeli rokona? Hogy is van ez?

Rafael Sándor (29) - elfogva Németh Győzővel (31) együtt ausztriában. Szojka Ivánt (22) körözik. (Rafael János, a Fejér megyei vajda... - aszondja nem rokonok..)






"Ezeknek vannak csicska rendőrei, orvosai –még csicska rendőrkapitányuk, az erősebb családnak becsicskáztatott ügyésze is van. Természetesen a megyei börtön igazgatója is be van csicskáztatva. Ilyen nagycsalád a veszprémi késlőé is Enyingen. Tavaly nyáron 150 fős csicska serege tartott késes-botos erődemonstrációt Siófokon –de nem beszéltünk róluk, mert esetükben nem az etnikai hovatartozás a lényeg."

"A politikusok is így csinálják, nem? A csicska ügyvéd törleszti az ünneplős autót. A királycsávóknál a királyság lényege azonban: semmiért nem fizetni. Lényegében semmit nem fizet ki, amit használ. Az, amit a többségitársadalom tagjainál a biztosítási csalás kategóriájába sorolnak, a királycsávóknál nem is cucc. Hitelt a királycsávó nem törleszt. Fölveteti valamelyik csicskájával. Sőt: csicska bér-börtönbe ülője is van, aki helyette a büntetést leüli."



Papa: Az enyingi klán zsebre vágja a rendőrséget - zóna.hu - úgy kell összekaparászni minden morzsát, miközben a kormány bőszen cenzúráz...

***

Update V. - 2009.08.11.

frkó lemondott, most a háttérből irányít, drazsét ott hagyta a pozícióban, dől a mocsok, nő a közöny. Frkó talán a visszatérésre vár, bár ebben, remélem, soha nem lesz része: örökre maradhat a háttérben - bukott, mint rákosi. Buktak a cocik is, kussolnak rendesen és gőzerővel lopnak, épp amint a fityiszt vádolták a váltás előtt: mindent ellopnak, leszerelik a székekről a karfát, a budikról az ülőkét, mindent visznek.. Pontosan tudták, miről beszélnek, most ezt mutatják be a gyakorlatban még a jövő tavaszig, ha nem lesz előrehozott választás az ősszel. De nem lesz.

És közben meglett még egy gyanúsított. R János.. - tán csak nem Raffael?! Hülye kérdés volt, persze, h az, éppen az ő szülinapját ünnepelték itt: