26.09.2009 szombat

Mi legyen hát Stirlitzel, miután úgy öntött, nem kér többé a lopósok, tolvajok, turhák* nyújtotta röpke örömökből, mint a cirkusz, meg a hiábavaló vitázás? A csiri-bí, csiri-bá, itt csörög, öt csömör ott cserreg, erre viszem, hol szalad - és tényleg viszi.. Jogos a kérdés: mit tehet az ember, ha úgy dönt, többé nem néz televíziót, meg se rezzen politikai hírekre, és olyan helyen verte föl a tanyáját, hogy nem is érintik ilyenek.. Stirlitz felemelte a fejét a billentyűzetről, s a szemközti falra meredt. Gyalulatlan, durván nagyolt gerendákból volt az a fal, valami Cooper, vagy Karl May "durván ácsolt"-nak nevezte volna, mert életében nem volt fejsze a kezében. Kőfalak között nőtt föl, és kőfalak között írt kőfalak között élő embereknek. Nagyon is finoman voltak azok a gerendák ácsolva, nagyon is finoman. A sárga és vörös gerendák között száraz moha volt tömítésnek. Kitűnően megállt benne a rajzszeg, az Isten is arra biggyesztgette volna vázlatait.

Stirlitz visszanézett a billentyűzetre, és elolvasta, amit eddig írt. Mihez kezd az ember..? Mihez kezdene? Felfedezi a világot, és él. Valahonnan dohányt kotort elő, cigarettát sodort magának. - Sörnek is kell lennie még a kamrában - jutott eszébe. Kár, hogy a hülye kutya kiharapja a dobozt, most hozhatna egy konzervsört. A hülye kutya kettőt billentett a farkán. Hallgatózik is - állapította meg Stirlitz éppen úgy gondolatban, mint az előbbieket. A kutya sóhajtott. Kurvanagyot sóhajtott. Gyakorlatilag beszívta a szobában lévő levegőt a tüdejébe, majd kifújta. Ki akar menni - gondolta Stirlitz. Az egész nyarat itt szenvedte velem, mert bent hűvösebb van, mint kint, de most érzi az őszt a rohadék, és már menne.. A kutya sóhajtott. Stirlitz felállt, a kutya rémült, bűntudatos tekintetet meresztett rá. Mész a francba! - mondta Stirlitz és kitárta az ajtót, majd a másikat, a súlyosat is. A kutya kiviharzott, és vicsorogva körbeszáguldotta az udvart, röptiben megtépett pár bokrot, gazt, aztán visszaszáguldott az ajtóba. Nem is szuszogott. Takarodj! - közölte Stirlitz. A kutya fülig érő pofával kocogott be az erdőbe.. - boldog volt azt hiszem.

Stirlitz nyitva hagyta az ajtókat, és elment a kamrába. Volt sör, két ládával is, jófajta konzerv sör. Pont az kellett. Konzerv sör, konzerv kenyér, konzerv gondlatok (mert mi más a könyv, mint konzerv gondolat?). Szauna - jutott Stirlitz eszébe. - Konzerv meleg.

Kssszt! - monda a konzerv sör. Kiszabadítottuk a szellemet a palackból - léptette elő Stirlitz palackká a konzervdobozt. A második dobozt magával vitte a pajtába. Duff! - mondta a tuskó, amikor megkínálta a fejszével. Rövid, finn fejszét használt, szerette a minőségi, jól kitalált dolgokat. Duff! A fa száraz volt, jól hasadt, éppen csak, hogy oda kellett figyelni, hova csap az ember. Duff! Bejött a kutya, láthatóan azzal a szándékkal, hogy megszagolgatja a tuskót, amin Stirlitz fát hasogat. Mészapicsába.. - gondolta Stirlitz, Berlin egykori teniszbajnoka. Duff! - mondta a tuskó. Ez éppen ugyanaz a tuskó, amit már ötszázszor oldalbahugyoztál. A kutya oldalbahugyozta a tuskót. Elképesztő figura vagy, remélem tudod - mondta hangosan Stirlitz. Farok jobbra, farok balra, kivonulás. Duff! - mondta a tuskó..

Nincs csodálatosabb dolog a favágásnál. Ezt Stirlitz megint tapasztalta. Nincs felszabadítóbb dolog a favágásnál, és nincs nemesebb anyag a fánál - talán csak a levegő. Duff! - mondta a fa. A földi világban minden csak arra vár, hogy oxidálódjék - mondta Vonnegut, a nyugdíjas napközistanárnők írója egyszer régen valamikor. Pontosan tudta, miről beszél, mert sokáig kémiát tanult. Most még pontosabban tudja, ugyanis már elkezdett a teste is intenzíven oxidálódni már egy ideje. Ha még tud valamit, akkor sokkal többet tud, mint ezen a Földön bárki. Még Stirlitznél is többet tud, ugyanis ő, Stirlitz, mindig új testben ébred minden végzetes pillanat után.. Csak a végzetes pillanatokat ismeri, mint a tenyerét. A köztes időből semmire nem emlékszik, azt sem tudja megmondani, volt-e vakító fehér fény, vagy nem volt. Mi a.. - ez volt. Meg hűbazmeg! - ez volt. Duff! - mondta a fa. Reccs! Krscsraccs! Mogorva, csomós egyed volt ez a rönk. Milyen fa lehetett? - merengett Stirlitz. Duff! Duff-duff! Mondta a fa. Ezt minden valószínűség szerint valami gyümölcsöt jelentett. Alma? Az nem ilyen.. Duff és reccs: tüzifa.

*turha: finnül fölösleges