"Amint merőn néztem utolsó utamat, a fáradtság gyanakvása lett úrrá rajtam. Csupán Turms voltam, az ember. A szívemben ifjúságom keserű tanítóját szólongattam. Még egyszer megkérdezte tőlem: Melyik út a leghosszabb? Még egyszer válaszolt rá: Ha bejárnál is minden országot, akkor sem találnád meg önmagadat, hanem csak magad elől menekülnél. Önmagadban rejlenek a leghosszabb utak. Bármilyen messzire vándorolj is önmagadban, nem találod a határt. Ugyanabba a vízsodorba nem léphetsz be újra.
De azt is mondta: A püthia tekintete egy évezredre nyúlik vissza.
Ekkor visszatért belém az erőm. Testem titkos pontjáról indult, a szívem csücske alól, míg el nem jutott a hajam gyökeréig és az ujjaim hegyéig. Az erőmtől lúdbőrös lettem, és minden szőrszálam égnek állt, míg végül egész lényem lobogó tűzze vált, és tűzként hullámzottam önmagamban és önmagamon kívül."
Mika Waltari: TURMS
2013. október 7., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
