Forrás: index
Reggel volt, az álom lassú, vaskos cserepekben töredezett meg Stirlitz tudatán. Visszajöttek a hangok, derekába az egész éjszakai merevség után a fájás, szemei (ebben az esetben határozottan külön-külön és egyenként mindkettő) szúrtak, égtek, mintha beszáradt volna szemhéjai alá a kenőolaj. Ébredés. Az álom eltűnt, és bár nem volt valami túlságosan kellemes álom, Stirlitz egyáltalán nem volt biztos benne, jobban kívánja-e most ezt a másik álmot, amire ébredt, és ami pontosan a tegnapi reménytelenség folytatása volt (egy-két közelgő számla drámai, vészjósló démonával a háttérben), mint az álom vontatott angyalokat látó bolondjait, kik az élet tükröződései voltak, és akik szerint, ha az ember angyali lesz, azt onnan venni észre, h kifehéredik a keze. Ez a dolog természetesen májkölldzsekszon és Tatjana mostani angyalos korszakának a keveréke volt, két olyan valóságos dolog tükröződése, az álomra jellemző korlátlan logika mentén, amikre Stirlitz ébren nem igazán foglalkozott, ém úgy látszik, álmában elegendő alapanyagnak bizonyultak egy újabb kalandos történethez. Stirlitz ugyanis álmaiban is otthon volt.
Bejegyzések
