Stirlitz és a Majomemberek

Stirlitz még nagyon korainak érezte a reggelt. Újságot olvasott online a KV-hoz. TWA-t is. TWA pedig elgondolkodtatta: mit tesz az emberrel a népszerűség, az idő, a szorgalom. W egy-egy bejegyzése legalább 300 hozzászólást szül, ez pedig Magyarországon talán rekord. Ez igen! Az Index főgyepmestere villámgyorsan és jó érzékkel ismerte fel W-ben az aranybányát, a banán ízű aranydokszát. Szép dolog ez. Ugyanakkor, ha meghallgatjuk, hogy miket mond, az már nem is annyira szép. A régi kamaszosan nagyszájú kötekvőből igazi celebfasz lett. Termék. A jópofa csávó, a mi kis faszfej W-nk, közös kincsünk, ki mívvel anyázik az anyázók anyázó országában (anyáink anyázóinak anyázóit anyázók anyázó országa). Bár nem értünk vele egyet, de hallgatjuk és hazai. Jópofa, fékezett habzású, gazdaságos gangxta sóder, és az a mitnynákos húsvéti zsemlyészacsizás igenis fasza volt! Telibehegyibe! W feldobja a bunkeri hétköznapokat, had mondja!
De máma W-nk TV-s vitaműsorban arról elmélkedik, lenyomja-e az online média a papírsajtót, és erről kő nekünk olvasni...
Naná, hogy lenyomja! Naja, mondd már...
Stirlitz még tudta, hogy a sajtó nyomta le az irodalmat. A sajtó, ami szófosás, leértékelte a gondolatokat. Mert hiszen egy-egy épkézláb gondolat kiötlésére idő kell; sőt általában a gondolatokat nem lehet kiötölni, hanem jönnek maguktól, ha jöhetnek, azokat kikölteni kell. Ricsajban nem jönnek. Ricsajban nem lehet költeni. A sajtó ricsaj, bazmeg. Nem gondolat, hanem szlogen. Özön. Most meg az elektronikus sajtó lenyomja a nyomtatottat, hát bumm..., hátésakkormivanbazmeg? Stirlitz kezdett frászt kapni attól a hányinger önajnározástól, ami egy ideje már beindult az Indexen, hogy hát mi vagyunk a sajtó, bazmeg, mi vagyunk az újságírás bazmeg, minket be kell engedni mindenhova, nekünk válaszolni kell, ha kérdezünk, mi vagyunk az igazság és a szabadság záloga, minket nem lehet megkerülni, minket nem lehet figyelmen kívül hagyni, meg ilyesmi: bla-bla-bla. A múltkor, amikor Stirlitz rájött, hogy ezt a szöveget a Velvet nevezetű bulvármellékesen olvassa, lehányta a monitort. Tényleg odahányt. A hányásról tudni kell, hogy soha nem sunnyog, sugárban jön, ha jönnie kell.

Stirlitz már tudta, hogy W-nek ideje lenne megházasodnia, mielőtt annyira belelendül a munkába, hogy minden értékét elveszíti, és ráadásnak sorvadt sodrásával kimossa még az aranyport is a part menti iszapból, amit ő rakott a kibetonozott mederbe. W megmondja, hogy nem tudunk segíteni Afrikán. Már itt tart. Egy kibaszott metropolisznyi ország népszerű bloggere a szemünk láttára oktatja ki a világot. Szerencsére Stirlitz tudta, hogy nem erről van szó. Stirlitz tudta, hogy W talált a fiókban egy digitális fecnit valamelyik izzasztóan unalmas, nyögdécselős vitaműsortól, vagy fesztiváltól másnapos reggeléről odaszáradva, kicsit megdörgölte, meggyúrta, megtördelte: legyen eleje, legyen vége ahogy a többinek is. Az se baj, ha nem túl frappáns, olyan W-s lesz akkor is, meg holnap már itt a holnapi, ki nem szarja le? Az az 50-100 állandó hozzászóló ellesz vele (megeszik ezt a városi népek). Mindenképpen.
Mittudomén, de hát bazmeg...
Stirlitz csak ritkán bazmegolt. De most már igen. A hányás visszavonhatatlanul ott savanygott a torkában.

„A symposium olyan, mint a konferencia, csak még annál eggyel sznobabb. Az s meg az ypszilon a Symphoniából se csinált rendes cigit.” - ezt az aljasul gyenge poént... hát ebből még a TWA™ védjegy sem csinál elviselhetőt. Stirlitz már tudta, hogy TWA™ cikkeit többé nem TWA írja. TWA™ team lett, az Index rovata... Ez abból is világosan látszik, hogy megjelent az oly jól ismert bannerhely a szöveg kellős közepén... Mire ugyan azt is lehet/illik mondani, hogy naná, majd fizetőssé teszem a tartalmat, és persze egyáltalán nem erről van szó: a Tartalom Kellős Közepébe Belebaszott Óriásméretű Reklám-ért (TKKBÓR) nagyságrendekkel többet lehet elkérni, mint az oldal szélén, alján, itt-ott elviselhetően beillesztett kulturált hirdetésekért. Stirlitz remélte, hogy W megnősül, vagy megházasul, és lenyugszik, esetleg elkülönül a TWA™ Művektől és ismét Árpi lesz, a közvetlen seggfej, aki néha érdekes volt, néha kifejezetten briliáns. Stirlitz azon baszta fel az agyát, hogy akik pikápos-fuxos bunkókról regélnek, egyszerűen lehahuzdják, hogy ők a kultúra majomemberei, a műveltség fukszos tahói. Stirlitznek ez volt a durva. Ettől hányta telibe a monitort, ha eddig nem lett volna világos.