Stirlitz már tudta

Néhány mondatban itt van a probléma lényege: https://24.hu/belfold/2019/03/23/takacs-szabolcs-30as-nyugdijas/

"A felesége belenyugszik ebbe a lemondásba, a puritán életformába?

Szerintem mi nagyon messze vagyunk a puritánságtól, de persze nézőpont kérdése. A családban voltak a legnagyobb nehézségeim abban a tekintetben, hogyan reagálnak, mennyire fogadják el ezt az életvitelt. Amikor például kiderült, hogy babát várunk,  a feleségem pénzügyi gondolkodása megváltozott, sokkal óvatosabbá vált, jobban nyomasztották azok a kérdések, hogyan alakul a család pénzügyi élete. Ez számomra meglepetés volt. Mostanában például időnként vitázunk azon, hogy kell-e új gyerekülés vagy sem. Ismerősöktől kaptunk használt cuccokat, sok olyat is, ami kicsit viseltes már, de szerintem még tökéletesen teszi a dolgát. Szerinte nem.

Lehet, hogy a korai nyugdíjazás érzelmi oldalát jobban körbe kellett volna járni, mint a matematikait."

Igen, természetesen - gondolta Stirlitz. Egyáltalán nem véletlen, hogy éppen az érzelmi oldal az, amit a legnagyobb hallgatás övez. Ez evolúciós dolog. És emmiatt éri rendszeresen meglepetés az ifjú apukákat, ez kódolva van, természetes. A terhesség, a szülés, a vele járó hormonvihar és zűrzavar pontosan azt teszi mindenkivel, amiről az ifjú apa beszél. A történelem legnagyobb felfedezései, és kalandjai éppen abból születtek, hogy szülés után már nem az az ember lakik a sátradban, aki előtte. Kettő lakik ott, az egyikkel kevésbé lehet kommunikálni, mint a másikkal. Az észérveknek mindkét esetben éppen annyi eredménye van: semmi. Ebben a helyzetben aztán eldönti az apa, hogy van-e kedve hátra lévő életében értelmetlenül vitatkozni, vagy inkább felfedezi Amerikát, Afrikát és Ausztráliát, és minden kikötőben csinál fél tucat gyereket.

A cikkben nyilatkozó apuka nem fogta még fel igazán, hogy a terhes nő tomboló hormonok voltak azok, akikkel a szülés előtt beszélt, majd a szülés után egy másik hormonszerkezettel kell beszélnie míg ki nem alakul egy kb. harmadik állapot. Ez eltart egy ideig. Ennek pedig semmi köze ahhoz a koktélhoz, amibe szerelmes lett valamikor, és amiről egyszer úgy gondolta, az egész életét mellette szeretné leélni. Nem, a nő nem ilyen. A nő nem logikus, hanem az, ami a pillanatnyi hormonösszetétele. Sokat segítene ezt előre tisztázni, iskolákban tanítani, stb., igaz, egyáltalán nem tenne jót a népességpolitikának, ugyanakkor nem is lenne annyira kibaszva az utódokkal, mint most. ...ha ezt is szempontnak vesszük.

A nyilatkozó srác még nem tudja, de elég világos, melyik úton, melyik mérföldkőnél halad.

Stirlitz sóhajtott, nem olvasta végig a cikket, a többi már lényegtelen volt.

Stirlitz

...elé tegnap megint valami történelmi elmézés került, hogy hogyan is került Hitler hatalomra. Stirlitz utálta az ilyesmit, örökkön-örökké ugyanazt a marhaságot ismételgették már végtelen idők óta, a nyertesek szerecsenmosdató bárgyú esti meséjét azoknak, akiket majd a jövőben vinnének valami frontra meghalni hiába. Hitler hatalomra kerülése óta, ki emlékszik hány ezerszer ledarálták ezt már. Már az okát is csukott szemmel fújjuk: féltek, hogy a frontokról visszatért veteránok éppen úgy felgyújtanak mindent, mint az első világháború után, amikor tényleg a küszöbön állt egy világforradalom. Ezért találták ki ezt a zsibbasztó mesét. Ez a legújabb magyarázat, amiről most szó lesz, annyiban különbözött a korábbiaktól, hogy kiszínezték a képeket, amiket Stirlitz nem látott, mert egyáltalán nem érdekelték a színes képek, ha arra használták őket, hogy könnyebb legyen lenyelni az önmagában keserű ostoba hazugságokat, tehát szinte egész idő alatt háttal volt a TV-nek.

Nos, volt viszont valami, amit a képek kierőszakoltak: Hitler hatalomra kerülése szervesen következett az első világháborúból, annak minden brutalitásából, abból, hogy 1914 után Európában csak megnyomorodott emberek maradtak. Aki megjárta a frontot azért, aki meg nem, az azért. Leírta ezt Remarque, meg Móritz is, leírta mindenki, aki pennát tudott még fogni, és nem ügyvéd volt, vagy más csaló, hogy elhazudja. Ami azt illeti, Hitler a háborúból örökölt állati brutalitása teljes mértékben hozzámérhető Churchill állati brutalitásához, aki egész életében nem csinált mást, mint tízezrével küldte értelmetlen halálba az embereket, és élvezte. Tessenek elolvasni miket írt leveleiben a nejének. Brutális. Az az ember egy szociopata volt. Churchillre sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy fikarcnyit is konyított volna a hadvezetéshez. Rettenetes volt. Ahol megjelent, ott irgalmatlan véráldozatok árán jutottak el az eszetlen kivonuláshoz, ami köztudottan sokszorosan több áldozattal jár, mint bármi épeszű megoldás. Hírhedt mondata: nem tudok mást ígérni, mint könnyeket, alapos önismeretről árulkodik, csak az emberek azt képzelték, jópofa, pedig tényleg nem ígérhetett mást, soha nem volt képes többre. Akkor egyszer igazat mondott, nyilván ezért lett ez a legemlékezetesebb mondata. Egyáltalán nem véletlen, hogy a háború után többé nem kért belőle senki sem. Nem hogy nyerni nem tudott, de még az embereit sem volt képes megmenteni, mert eszébe sem jutott ilyen puhányság, és ebben tökéletes párja volt Hitlernek. Ám, míg Hitler azért néhány évet lehúzott fronton, addig Churchill úri betyár volt, maximum néhány órát hallott valami távoli ágyúzást, amitől tán megfájdult a feje, de lehet, hogy az inkább a whiskytől volt. Nem, nem volt túlzás, és nem is volt hazugság, miszerint kőkemény alkoholista volt.

Omega - üveggyöngy a bennszülötteknek

...gondolta erről Stirlitz. Nincsen azzal semmi gond, hogy ilyen bóvlikra költik a pénzüket egyes niggerek, végül is sokkal jobb, mint amikor annyi üzemanyagot égetnek el egy kéthetes "egzotikus üdülés" okán, amennyi egy európai családnak negyed évig elég lenne lakásra, utazásra, minden; hanem az a gond, hogy azért, hogy hozzájussanak az üveggyöngyökhöz, igazgyöngyöt adnak, és kiárusítják törzsük tagjait. Bármire képesek érte. Na, ezt Stirlitz problémának látta, mert az is volt. Nem kell félreérteni, Stirlitz nem akart változtatni semmin, hiszen egykoron SS Standartenführer volt, változtatni akkor sem változtatott, a világot vele, vagy nélküle akkor is felégették. Stirlitz csupán túlélte, mint annyian mások. Ja bocs... nem élte túl. Vagyis ahogy vesszük...¹


1 - "Goebbels miniszter, ez a fiatal, ragyogó homlokú, egész lényével értelmet, zsenialitást sugárzó, rendkívüli kultúrájú, csendes szavú, mozdulataiban finom, de tetterős férfi belépik (sic!) a Hotel Elefánt kerti termébe (…) az ebédnél közelebb jutok hozzá. Nem tudom, mások mit gondolnak, de bennem az a kérdés kavarog, azt szeretném kiolvasni belőle, hogy e csodálatos koponya mögött rejtőző, egész Európát, sőt, a világot tekintő nagyvonalú koncepcióban hol van az én hazám?" (Keleti Újság, 1941. november 4.)

Közhelyek

A nő zuhanyozik:

1;  Levetkőzik, a levetett ruhákat gondosan a szennyeskosárba gyűjti: fehéret a fehérhez, színeset a színeshez, műszálat a műszálhoz, nem műszálat a nem műszálhoz, a kézimosásúakat is külön-külön.

2;  Fürdőköpenyt vesz, útban a zuhanyzó felé találkozik a barátjával, határozott mozdulattal összébb rántja az övet és meggyorsítja a lépteit.

3;  Megáll a tükör előtt, megnézi magát. Kiengedi a hasát, és megállapítja, hogy tegnap óta olyan kövér lett.

4;  Belép a zuhany alá és speciális samponnal, mely avokádót, mézet, Aloe verát és 83-féle vitamint tartalmaz, megmossa a haját.

5;  Bebalzsamozza a haját speciális hajbalzsammal, mely avokádót, mézet, Aloe verát, valamint 73+10-féle vitamint tartalmaz.

6;  Különleges, méregdrága (ÚJ összetétel), alma, görögdinnye, Aloe vera és 71+12-féle vitamin tartalmú szappannal megmossa az arcát.

7;  Különleges, méregdrága (ÚJ összetétel), szőlőt, feketeáfonyát, tökmagot, mogyorót, szamártejet, Aloe verát és 57+26-féle vitamint tartalmazó szappannal megmossa a testét.

8;  Különleges gonddal leöblíti a haját, ami különben súlyos, zsíros csomókba állna össze.

9;  Szőrtelenít, kiigazít, csipked, tépked.

10;  Afrika méretű törölközőbe burkolva lép ki a zuhanyból.

11;  A fejére egy másik, Eurázsia méretű, törölközőt csavar.

12;   Megáll a tükör előtt, kitolja a hasát és megállapítja, hogy tegnap óta olyan kövér lett. Fürdőköpenyt ölt, útközben a hálószoba felé összetalálkozik a barátjával, határozott mozdulattal szorosabbra rántja az övet és meggyorsítja a lépteit. Másfél-két órán át öltözik.

*

A férfi zuhanyozik:

1;  Leszórja a ruháit.

2;  Meztelenül vonul a fürdőszobába, útközben összetalálkozik barátnőjével, kinek büszkén bemutatja a nemi szervét.

3;  Megáll a tükör előtt és behúzza a hasát. Adonisz és Schwarzenegger. Amerika kapitány.

4;  Összevont szemöldökkel ellenőrzi nemi szerve méreteit, megvakarja a golyóit, majd megszagolja a kezét.

5;  A zuhany alatt fingik, és elégedetten nevet a pompás visszhangon. Énekel, de legalábbis hangosan, dallamtalanul dörmög valamit. Esetleg csak huhog - nehéz eldönteni.

6;  Gondosan megmossa a nemi szervét és a körülötte lévő területet.

7;  Valami samponnal vagy szappannal megmossa a haját, balzsamozás nincs - kivéve, ha a balzsammal szappanozta be magát.

8;  Elégedetten belevizel a lefolyóba.

9;  Leöblíti magát, kilép a zuhanyból, összevizezve az egész fürdőszobát.

10;  Könnyedén letörli magát valamivel.

11;  Megáll a tükör előtt, befeszít, Adonisz és Schwarzenegger, Amerika kapitány, megvizsgálja nemi szerve méreteit, megvakarja a golyóit és megszagolja a kezét.

12;  Útközben a hálószoba felé vizes lábnyomokat hagy maga után, összetalálkozik a barátnőjével, letépi magáról a törölközőt és büszkén megmutatja a nemi szervét.

13;  A vizes törölközőt az ágyra dobja (ott is hagyja), egy perc harminc másodperc alatt felöltözik.

*

Este nyolc óra kettő perc volt. Stirlitz már tudta, hogy ideje szaunába mennie. Tatjana utálta a szaunát.

Stirlitz

Ki az én párom?

"A mai nem a te napod lesz, semmi nem akar működni. Nem a türelmedről vagy híres, így aztán komoly vitákba bonyolódhatsz nem csak a munkahelyeden, hanem a pároddal is. A lényeg, hogy őszinte legyél a szerelmedhez, ez mindenen átsegít titeket."

- Ez most kire gondolhat? - gondolta Stirlitz - Hol az én munkahelyem? Ki az én párom? Miről beszél ez? Isten? Gliv? Tatjana? A Kutya? Tanácstalanul, elképedve nézte a darabokra szedett számítógépet.
- Hogy legyek most ehhez őszinte? Miért működne ez attól, ha megmondom neki, hogy utálom, mint a szart, mert kurvára nem működik, három winyót raktam bele, egyiket sem fogadja el, mindhármat más indokkal utasítja el és a tököm tele van vele, de nagyon.

Csütörtök után péntek jön

- Majd jövök. - mondta Stirlitz.
- Most, hová mész? - kérdezte Tatjana. Feltűnően kedves volt ma. Szószegés előtt és szószegés után mindig feltűnően kedves. Szószegés utáni durcakor is feltűnően kedves.
- El. - válaszolta Stirlitz. - Lehet, csak pár hét múlva jövök. Adnál enni a kutyának?
- A múltkor is megharapott..
- Csak megfogta a kezed. A harapás az más, visszanéztem a felvételeket, rossz helyen voltál, rossz holmik között turkáltál, egyáltalán semmiféle kutyakaja nem található arrafelé, és ezt a kutyánál senki nem tudja jobban. Csak kitessékelt onnan, ez minden. Téged soha nem harapna meg.
- Mondod te.
- Igazad van, az ember soha nem lehet ebben biztos. Mindegy, majd jövök..
- A kutyával mi lesz?
- Nem maradok sokáig, majd teszek ki neki szárazat. - Stirlitz bekötötte a zsákot. - A századosod hogy van?
- Volt már jobban is. Szarakodik a gyomra.
- Napi pár liter vodkával kevesebb, és nem szarakodna neki annyira.
- Ebben a kérdésben nem hinném, hogy te lennél az illetékes.
- Bizonyára nem. Na viszlát.

Köszi Sany!

Álom volt ez is

Nem is akármilyen álom. Stirlitz arra ébredt, hogy úgy meggyakta Tatjanat, ahogy csak nagyon régen, valamikor még az előző életében. Ott vibrált benne a gyakás. Ösztönös mozdulattal oda nyúlt, de nem volt semmiféle nedvesség a gatyáján, tehát csak álom volt az egész.

És most felébredt..

Nem akármilyen álom, azt meg kell hagyni.

A szoba közönyösen recsegett, pattogott, mert kint erősen fagyott, a kutyának meg akkora szemei voltak, mint két pingponglabda. Nyilván már órák óta visszatartotta. Lehetett vagy tizenegy.. Némi szemrehányás ki is tetszett a tekintetből, de Stirlitz mezítláb az ajtóhoz csoszogott, és a kutya kiröppent a fagyba, megtépett pár bokrot, majd a lényegre tért, de ezt Stirlitz már nem várta meg, mert kint, mint már mondtam kurva hideg volt és pár pillanat alatt átfagyott a meztelen talpa. Nem szeretett mezítláb állni a hóban. Annyira azért nem utálta, hogy cipőt húzott volna, de azért nem szerette. Visszacsoszogott a konyhába, kávé után kotorászott és egyre az a gyakás járt a fejében. Nagyon élethű volt az álom. Nagyon átmenet nélküli az ébredés. Semmi nem indokolta, hogy Tatjana ne legyen az ágyban, és Stirlitz a szeme sarkából, éppenséggel a fülei mögül, újra és újra odasandított az ágyra, vajon nincs-e ott? Ha ott van, akkor nemsokára kezdődik a szöveg, h megint horkoltál, nyöszörögtél, vagy nevettél álmodban. Az ilyen kaliberű gyakások után mindig volt valami szöveg. A legdurvább szöveg az volt, hogy megerőszakoltál, nem tudom, emlékszel-e?

26.09.2009 szombat

Mi legyen hát Stirlitzel, miután úgy öntött, nem kér többé a lopósok, tolvajok, turhák* nyújtotta röpke örömökből, mint a cirkusz, meg a hiábavaló vitázás? A csiri-bí, csiri-bá, itt csörög, öt csömör ott cserreg, erre viszem, hol szalad - és tényleg viszi.. Jogos a kérdés: mit tehet az ember, ha úgy dönt, többé nem néz televíziót, meg se rezzen politikai hírekre, és olyan helyen verte föl a tanyáját, hogy nem is érintik ilyenek.. Stirlitz felemelte a fejét a billentyűzetről, s a szemközti falra meredt. Gyalulatlan, durván nagyolt gerendákból volt az a fal, valami Cooper, vagy Karl May "durván ácsolt"-nak nevezte volna, mert életében nem volt fejsze a kezében. Kőfalak között nőtt föl, és kőfalak között írt kőfalak között élő embereknek. Nagyon is finoman voltak azok a gerendák ácsolva, nagyon is finoman. A sárga és vörös gerendák között száraz moha volt tömítésnek. Kitűnően megállt benne a rajzszeg, az Isten is arra biggyesztgette volna vázlatait.

Stirlitz visszanézett a billentyűzetre, és elolvasta, amit eddig írt. Mihez kezd az ember..? Mihez kezdene? Felfedezi a világot, és él. Valahonnan dohányt kotort elő, cigarettát sodort magának. - Sörnek is kell lennie még a kamrában - jutott eszébe. Kár, hogy a hülye kutya kiharapja a dobozt, most hozhatna egy konzervsört. A hülye kutya kettőt billentett a farkán. Hallgatózik is - állapította meg Stirlitz éppen úgy gondolatban, mint az előbbieket. A kutya sóhajtott. Kurvanagyot sóhajtott. Gyakorlatilag beszívta a szobában lévő levegőt a tüdejébe, majd kifújta. Ki akar menni - gondolta Stirlitz. Az egész nyarat itt szenvedte velem, mert bent hűvösebb van, mint kint, de most érzi az őszt a rohadék, és már menne.. A kutya sóhajtott. Stirlitz felállt, a kutya rémült, bűntudatos tekintetet meresztett rá. Mész a francba! - mondta Stirlitz és kitárta az ajtót, majd a másikat, a súlyosat is. A kutya kiviharzott, és vicsorogva körbeszáguldotta az udvart, röptiben megtépett pár bokrot, gazt, aztán visszaszáguldott az ajtóba. Nem is szuszogott. Takarodj! - közölte Stirlitz. A kutya fülig érő pofával kocogott be az erdőbe.. - boldog volt azt hiszem.

Stirlitz nyitva hagyta az ajtókat, és elment a kamrába. Volt sör, két ládával is, jófajta konzerv sör. Pont az kellett. Konzerv sör, konzerv kenyér, konzerv gondlatok (mert mi más a könyv, mint konzerv gondolat?). Szauna - jutott Stirlitz eszébe. - Konzerv meleg.

Kssszt! - monda a konzerv sör. Kiszabadítottuk a szellemet a palackból - léptette elő Stirlitz palackká a konzervdobozt. A második dobozt magával vitte a pajtába. Duff! - mondta a tuskó, amikor megkínálta a fejszével. Rövid, finn fejszét használt, szerette a minőségi, jól kitalált dolgokat. Duff! A fa száraz volt, jól hasadt, éppen csak, hogy oda kellett figyelni, hova csap az ember. Duff! Bejött a kutya, láthatóan azzal a szándékkal, hogy megszagolgatja a tuskót, amin Stirlitz fát hasogat. Mészapicsába.. - gondolta Stirlitz, Berlin egykori teniszbajnoka. Duff! - mondta a tuskó. Ez éppen ugyanaz a tuskó, amit már ötszázszor oldalbahugyoztál. A kutya oldalbahugyozta a tuskót. Elképesztő figura vagy, remélem tudod - mondta hangosan Stirlitz. Farok jobbra, farok balra, kivonulás. Duff! - mondta a tuskó..

Nincs csodálatosabb dolog a favágásnál. Ezt Stirlitz megint tapasztalta. Nincs felszabadítóbb dolog a favágásnál, és nincs nemesebb anyag a fánál - talán csak a levegő. Duff! - mondta a fa. A földi világban minden csak arra vár, hogy oxidálódjék - mondta Vonnegut, a nyugdíjas napközistanárnők írója egyszer régen valamikor. Pontosan tudta, miről beszél, mert sokáig kémiát tanult. Most még pontosabban tudja, ugyanis már elkezdett a teste is intenzíven oxidálódni már egy ideje. Ha még tud valamit, akkor sokkal többet tud, mint ezen a Földön bárki. Még Stirlitznél is többet tud, ugyanis ő, Stirlitz, mindig új testben ébred minden végzetes pillanat után.. Csak a végzetes pillanatokat ismeri, mint a tenyerét. A köztes időből semmire nem emlékszik, azt sem tudja megmondani, volt-e vakító fehér fény, vagy nem volt. Mi a.. - ez volt. Meg hűbazmeg! - ez volt. Duff! - mondta a fa. Reccs! Krscsraccs! Mogorva, csomós egyed volt ez a rönk. Milyen fa lehetett? - merengett Stirlitz. Duff! Duff-duff! Mondta a fa. Ezt minden valószínűség szerint valami gyümölcsöt jelentett. Alma? Az nem ilyen.. Duff és reccs: tüzifa.

*turha: finnül fölösleges

Málnafagyi

Forrás: index

Reggel volt, az álom lassú, vaskos cserepekben töredezett meg Stirlitz tudatán. Visszajöttek a hangok, derekába az egész éjszakai merevség után a fájás, szemei (ebben az esetben határozottan külön-külön és egyenként mindkettő) szúrtak, égtek, mintha beszáradt volna szemhéjai alá a kenőolaj. Ébredés. Az álom eltűnt, és bár nem volt valami túlságosan kellemes álom, Stirlitz egyáltalán nem volt biztos benne, jobban kívánja-e most ezt a másik álmot, amire ébredt, és ami pontosan a tegnapi reménytelenség folytatása volt (egy-két közelgő számla drámai, vészjósló démonával a háttérben), mint az álom vontatott angyalokat látó bolondjait, kik az élet tükröződései voltak, és akik szerint, ha az ember angyali lesz, azt onnan venni észre, h kifehéredik a keze. Ez a dolog természetesen májkölldzsekszon és Tatjana mostani angyalos korszakának a keveréke volt, két olyan valóságos dolog tükröződése, az álomra jellemző korlátlan logika mentén, amikre Stirlitz ébren nem igazán foglalkozott, ém úgy látszik, álmában elegendő alapanyagnak bizonyultak egy újabb kalandos történethez. Stirlitz ugyanis álmaiban is otthon volt.

Stirlitz, a Mandzsuk és a V.É.G!

Igen ezt választotta. Szibéria túl zsúfolt, izgatott, zaklatott volt számára. Az eszkimók befogadták, megszerették Stirlitzet. Az eszkimók mit sem tudtak a II. Világháborúról, oda ahol ők laktak csak tudósok mertek menni, meg egy pár titkos amerikai támaszpont volt ott mélyen belevájva a jégbe. Időről időre egy-egy forgatócsoport is elvetődött feléjük, de az eszkimók távol tartották magukat az efféle zajos barbároktól. A politika messze elkerülte ezt a helyet, a politikusokat megették. Ősi eszkimó tapasztalat volt, hogy a politikusok mája nagyobb, zsírosabb, édesebb, mint az átlagemberé, ébreszt egy olyan kis diós-mandulás benyomást, mert a politikusok jobb piákat tolnak. Itt is van ám élet, de még milyen! Esténkét amikor a jó fagyasztott-füstölt fókavacsora után, valahogy lehámozta magáról vendéglátója gyanús-dús illatú feleségét, aki még soha életében nem fürdött fürdőkádban, csak lékben - élt. A télben...

Nem is borotválta. Szilikon sem volt benne. Sehol. Ha ezt a nőt eltemetik, és valakik kiássák egyszer sokára, nem fognak megmagyarázhatatlan célzatú, de bizonyára szent szilikonzacsikat találni a csontjai közé gabalyodva. Nyilván az arasznyi (és Stirlitznek azért volt arasza vagy húsz centi) hónalj- és ágyékszőrzeten elgondolkodnak majd, mert a korra ez nem annyira jellemző, de a szent szilikonzacsik hiánya valószínűleg nagyobb érdeklődést ébreszt majd.

Nem mondom, volt itt a szeretkezésnek valami elemi bája, állati jellege, (hogy nem dörzsölt a csaj, mint egy nagyolósmirgli), ahogy a kis igluban hatodmagával, és közben iszonyatosan csinálja a főnök nejét, de éppen ez volt, ami Stirlitzet megfogta, az őszinteség, az emberi közelség, a lét legtisztább, kendőzetlen, valós formája. Úgy érezte, életében először közel van Istenhez. Életében először hajlamos volt elhinni Isten létezését. Isten csak a szeretetben létezhet. Isten csak a tisztaságban létezhet. Vagyis Isten nem létezhet ott, ahol a papok, a vallások meg az egyházak léteznek. Isten ezt világosan meg is mondta. Megölték.

Aluk, a főnök békésen, földöntúli mosollyal aludt mellettük, ő már túl volt a dolgon, még a délután megcsinálta Fred, a szomszéd, nejét. A világ kerek, kellenek az új gének, ahogy kell minden szem meleg.

Hirtelen a paradicsom jutott eszébe. A szeretet miatt, amit már olyan régen nem érzett, ami Budapesten nem volt, és ami hiányzott ott veszettül, az most rátört, erőszakkal, ennek a dúsillatú, bozontos, enyhén kancsal, halszagú, butuska lénynek az elemi képében. Ennek a lénynek a képében, aki életében egyetlen Cosmopolitan-t sem olvasott még, így fogalma sem volt a női egyenjogúságról, és a teljes értékű női életről, hogy hogyan kell alig öklendeznie miközben leereszt egy hímtagot a torkán, mert nem tudott olvasni, csak a csillagokban, a felhőkben, a jég színében. Fogalma sem volt a Káma Szútra trükkjeiről sem, míg Stirlitz meg nem tanította egy párra, és nem lehetett vegetáriánus, mert ide nem importált senki Spanyol uborkát, meg marokkói paradicsomot, itt csak fóka volt meg hal. Ha volt fóka, vagy hal, akkor ettek. Ha nem, nem. Ezt a nőt visszautasítani lehetetlen lett volna. Stirlitz mája ugyan nem olyan kövér, mint egy politikusé, de máj, s mint ilyen, éppen olyan jó, mint a politikusé. Az ősi szokás szerint, ha nem fogadja el a nőt, nem adja a génjeit, előbb-utóbb terítékre kerül. Efelől semmi kétsége nem volt: indulatok nélkül, az időtlen törvények szerint elfogyasztják, amit illik elfogyasztani, feláldozzák, amit fel kell áldozni.

Az élet örök harc a fennmaradásért. Hát igen, na persze, Budapesten, az Írókéz Kft-nél az. Berlinben a II. Világháború idején az volt. Moszkvában az idők kezdete óta, New York-ban, mióta New York létezik, az. Az - kegyetlen. Budapesten a Szentendrei úton, vagy a körúton csúcsidőben, vagy bármikor, bármelyik zebrán; a 4-6-os villamoson, a 24-es villamoson, vagy bármikor bármelyik villamoson, vagy BKV járaton, igen, minden pillanat örök életveszély, harc az elemekkel a puszta létért. Kíméletlen, elvakult, állati harc: mindenki ragadozó és mindenki áldozat. Szörnyű. Orkok, zombik, démonok, vámpírok, lidércek, fejvadászok... Budapest, NevJork, Moszkva...

Arra ébredt, hogy egy barátságos huski nyalogatja az arcát.

És ez így ment volna a végtelenségig, ha Stirlitz le nem lép egy gyönyörű tavaszi délelőtt. Túl szép volt. Túl jó. Túlságosan paradicsomi. Az élet nem tűnik valódinak, ha paradicsomi. Visszament Moszkvába, ahol azonnal lecsapott rá a KGB. Lecsaptak rá az orkok, zombik, démonok, vámpírok, lidércek, papok és fejvadászok. Soha többé nem engedték sehova. Se bozontos eszkimók, se nagycsöcsű Brünhilda, se Ludmilla a lugosban. Ott halt meg egy kis bögrecsárdában (bodegában), egy külvárosi nyomornegyedben. A napi öt üveg fagyállóból készült vodka, amit megivott, lassan, de biztosan megtette a hatását. Vérét felnyalták a hajléktalan vámpírok, és jól berúgtak, betéptek tőle.

VÉGE

Halál. Mindig ez a halál...

Bolyongó[Gerilla]Bottler

2008 november 1.

Stirlitz már tudta, hogy költöznie kell

Kicsit késve (nem igazán az úttörők között), de leesett neki, hogy költöznie kell. Víziói voltak. Hatalmas virtuális lényeket vizionált, Stirlitz digitális vetületét látta maga előtt. Épp olyan kusza volt, mint a valódi. Organikus... félkész. Félbehagyott. A közepén tartó.

Örökké.

Ami egyszer elkészült, az már az elmúlás felé tart. A készülőnek ellenben még van jövője. Stirlitz ebben valami lét szerű zöngét hallott, az örökkévalóság csendülését. Hogy is mondta Waltari? Vagy pontosabban Turms?

"Ők még mindig reszkettek, és én is remegtem, mert ugyanezt a remegést az ember soha többé nem tapasztalja életében. Kezemben életem utolsó kavicsával még egyszer dobbantottam azon a helyen, ahol majd sírom emelkedik. Ugyanakkor heves szélroham száguldott el a fejem fölött.

És nem kételkedtem többé, hanem tudtam, hogy egyszer még visszatérek. Egyszer még új testtel felkelek a sírból, és kilépek a felhőtlen égbolt alá, a viharos szélbe. Az ernyőfenyők gyantaillata lesz az orromban. Az istennő hegyének kéklő kúpja lesz a szemem előtt. Ha akkor eszembe jut, sírboltom kincsei közül csak a leghitványabb cserépkupát veszem magamhoz. A kavicsokat a tenyerembe öntöm, minden kavicsot egyenként megszorítok, és emlékezem elmúlt életemre.

Pirosra festett orcával, pirosra festett kézzel ugyanazon az úton visszatértem a városomba és a házamba. A kis kavicsot az istennő előtt álló fekete cserépkupába dobtam. Aztán eltakartam orcámat és sírtam. Én, Turms, a halhatatlan, halandó testem utolsó könnyeit sírtam el, visszavágyva életembe, amelynek a végére értem."

(Mika Waltari: TURMS, a halhatatlan földi élete tíz könyvben, Kr.e. körülbelül 520-450 között)

Mi atyánk, ki vagy a menny, add meg én nekem a mindennapi Stirlitzem...

Aztán eltaláltak engem is.
Azóta van bennem egy darab az egyik fregatt lőelemképzőjéből. Egy darabig a top10, legjobb viccek között legalább három erről szólt. Merthogy csaj vagyok... érted. Csaj... Hát ja, nincs fütykös, az biztos, de hogy nem szeretnék féltucat zsivajgó gyermeket felnevelni, nem a szaporodás az életcélom, az is tuti. Norman Mailer állítólag oltári hím soviniszta volt. Szerintem meg a feminizmus olyan, mint a jenkikávé, meg a mekikaja. Pont olyan.
Miközben a körülöttem lévő embereknek Csatahajó Baby volt a kedvenc viccük, én egyre inkább visszavonultam azok közé, akik régen lakták a barakkokat, és már nem voltak. Aztán beköltöztem a kabinba, átadtam magamat a gép kényeztetésének, ő meg befejezte, amit az orvosok elkezdtek. Soha nem vagyok éhes, soha nem fázom, és kétszer átrepült velem a nemléten. Az zora.
Állandóan csiszolt az eljárásokon, de ezt akkor még nem tudtam, csak később jöttem rá, hogy nem az érkezik alkatrészből, amit rendeltem. Tökéletesítette a módszert, befejezte, belém költözött azokra a helyekre, amit le kellett vágni rólam, hogy életben maradjak. Az egyik ilyen helyre aztán elmentette önmagát is, mert a tökéletes az volt, ha nem lehet minket elválasztani. Ha ma rákötnének bármilyen orvosi gépre, gyakorlatilag ő mondaná el, amit tudni illik rólam, és nem engedne be semmiféle szondát, vagy ilyesmit. A röntgensugarakat elnyeli, energiává alakítja és felhasználja, ugyanakkor tökéletes sokdimenziós képet ad - amiről akar, akinek akar.
Nincs hajam, sem szemöldököm, egyetlen mikrométer szőr sem a testemen - mind feldolgozza. A hadseregben előírt méretű körömnél hosszabbat is. Biztos jól van így, én nem foglalkozom vele, ez az ő szakterülete. Ha ő nem lenne, én halott lennék, és amikor meghalok, meghal ő is. Az én születésemnek nem volt értelme, az ő születésének, én vagyok az értelme. Mindkettőnk létének az én létem az értelme. Ezt ő mondja, nekem mind1. Valahol talán igaza van, de ez nekem magas, nem is nagyon érdekel.
Sokféleképpen kommunikálunk. A látómezőmbe vetít bizonyos infókat, sötétben is jól tátok: hőképből, meg minden rendelkezésére álló információból teszi össze amit én látok. Nagyon gyors. Sokkal gyorsabb, mint az idegpályák. Éppen ezért oda épült, ahonnan közvetlenül tud velem kommunikálni. Az a lőelemképző alkatrész sem nagyobb, mint egy köbcentiméter. Fogalmam sincs, mit csinál.

Stirlitz-be belehasított a megértés. Ez az, ami ezekből az emberekből hiányzik: az életöröm. Ezek az emberek nyomorultak. Állandó harcban élnek, és életük egyetlen percét sem élvezik. A leginkább saját társaságukat unják és utálják, annyira eredetiek, mint a reklámok, és a tv műsorok, amiket néznek. Annyira becsületesek, mint a politikusaik. Annyira őszinték, mint a politikusaik. Semmi életöröm. Küzdenek a léttel, nem élik. A lány életének ennél több értelme van, akár ember, akár gép, ő valóban él. A lány létének több értelme van, mint pénzes pasival dugni, nagyseggű disznókat lefogyasztani itt, szilikonnal kitömni ott, az íróasztalt támasztani, vagy minősíthetetlen szar kávét főzni, minősíthetetlenül szar kaja mellé olcsón a vendégnek, és ebből sokat eladni drágán. A lány létének értelme ott mutatkozik meg, hogy még egy csatornában sem unatkozik.
- Valahogy így vagyok ezzel én is - gondolta Stirlitz.
A munka szégyen, a tétlenség ámbátor vétek.

Vesztesek földjén

Stirlitz még ismerte az írni-olvasni nem tudó, baromi életbe rokkant embereket, akik számára a rossz termés az éhhalált jelentette, és egyetlen nyárvégi vihar elvitte a jó termést. Gliv Blaås soha nem látott ilyet, arról sem tudott, hogy moszatnál, gombánál összetettebb élőlényből is lehet táplálékot készíteni. A mekikaját egyikük sem bírta, meg a Kentucky Szárazcsirkeszárnyat sem. A lények, akik Gliv Blaås arcára írták az utat a mi valóságunkba, már a fizikai létezésről is csak közös emlékezetükből tudtak. Lemondtak róla régen. Túl egyszerű, túl kegyetlen volt a számukra, túl korlátozott, túl nagy pazarlás, de közös emlékezetükben elmerülve újra és újra megtapasztalhatták az élményt, amit valaha nyújtott.

Talán emlékeztek még rá, hogy a Földön volt egy időszak, amikor az egyik ember úgy bánhatott a másikkal, mintha az nem is ember lett volna, hanem gép. A lények, akik Gliv Blaås arcára festették a térképeket a mi világunkba, bármikor felidézhették ezt az időszakot maguknak közös tudatokból, amikor kedvük volt hozzá.

Stirlitz csak elképzelni tudta, ő csupán a varsói gettót ismerte meg a krakkóit meg a Gulágot. Soha nem járt az Abu Gébi börtönben. Soha nem volt olyan naiv, hogy azt képzelje, képes lehet megbüntetni azokat, aki ezekért felelősek voltak.

Stirlitz rövidecske dalocskát dúdolgatott:
A társadalom, aminek vesztesei vannak, vesztesek társadalma.
(ennyi volt a refrén is egyben)

Ágyesz-bugyesz mindenkinek!

És Stirlitz elgondolkodott az íráson. Mert mire való egy írás? Egyrészt persze közöl valamit, másrészről meg néha megmarad, mint egy lenyomat egy korról. Fura olvasni a korabeli római leveleket. Rohadt fárasztó. - Gondolta Stirlitz.

De nézzük meg milyen írások, vagy filmek fognak fennmaradni Magyarországról 2007-ből. A sajtót talán hagyjuk. A Tv-t is elfelejthetnénk talán. Stirlitz nem tudott Anettkára gondolni öklendezés nélkül. Pedig megjárta a háborút. Látott egyet, s mást fiatalon. Stirlitz nem emlékezett rá, hogy meghalt-e. Nem kellett neki bemutatni az életet. Két-háromezer év múlva érdekes élmény lehet a mai sajtót böngészni... Vonnegut meghalt, kora nagy írója volt. Milyen is volt ez a kor? És milyen is volt Trója? És milyen is a világ ma? Stirlitz-et ez érdekelte. Ilyen furcsa szemüveget vett fel néha. Vodkásüvegből csinálta.

Kedves Jolán! Remélem jól vagy egészségben és életed minden tekintetében az istenek áldása kíséri minden léptedet. Én megvagyok. Anglia a legszarabb hely az egész földkerekségen. Köszönöm a pamutzoknit, amit küldtél, elkél errefelé, hidd el nekem. Nem tudom, kinek jutott eszébe elfoglalni ezt a helyet, de nem volt normális, az biztos. Nem Cézár volt, azt tudom. - Mert Rómában tudták, hogy a Föld kerek. Egyes agyas lények kiszámolták ezt a marhaságot, és tényként elfogadták. Kerek és passz. Ettől még az ember megmaradhat a naposabbik felén, távol ezektől a szőrös, hányásszagú vadaktól. Otthon. Az más kérdés, hogy otthon egy percig nem volt béke. Itt azért nyugodtabb, itt a hűvösön, bár esik... Esik.

Nem lehet elkószálni a városból... Hát hova? Esik a rohadt életbe!

Stirlitz kibámult az esőbe. New York New York. - mondta. Keményen, németesen pergette a betűket. Itt ül New York-ban, a világ másik felén, a nagybetűs életben, egy zuhogó esőben tocsogó, büdös, szmogos, saját gázában fuldokló városban, egy csomó hangya között. Rohadt sok van belőlük Rohadt sok szemét veszi őket körül.. És mintha direkt csinálnák, néha még rádupláznak a genyóságban. Honnan van ennyi gyűlölet az emberekben? Stirlitz tudta: ha túl sok egeret raksz túl kicsi helyre az egerek agresszívek lesznek. Egy idő után kialakul a kannibalizmus. Stirlitz nem volt mai gyerek, ő még bottal tanulta a történelmet. Kétszázmilliárd nap világában van esély sok mindenre. És ez csak a mi szűkebb környezetünk. Munka van - emlékeztette magát. New York, feladat. Feladat. Nyomozni nem kell, minden anyagot megkaptál, gyerünk. Nade miért vállal el egy nyugdíjas Stirlitz egy feladatot. New York-ban? Szerelemből. Mi másból. Szerelemből egyértelműen. Milyen csajba? Miii-e-ee-n csajba? Hát egy olyan csajosba. Nem volt rajta semmi különös. Egyesek szerint kicsit bandzsított. Mások szerint direkt csinálta. Stirlitz szerint egy csirkeólban élt.

Stirlitz soha sem járt New Yorkban. És nem is fog.

- Kér még kávét?

- Mi? Tessék? Ja nem, köszönöm fizetnék, kérem... - tipikus európai. Turista. Mit keres itt egy turista? Stirlitz sem értette.
Fizetett.