Vasárnap

Aktuális, vagy nem aktuális, megint visszatér az Ember a II. világháborúhoz - Stirlitz tér vissza. Stirlitz-ember. Nem pont Kertész Imre miatt (bár kapcsolódik), nem amiatt, mert Magyarországon megint vaskosan, otrombán, nyeglén zsidóznak, hanem mert úgy tűnik, még mindig nem értjük ezt a dolgot. De nem ám! Ahogy Kertész említette, mostanában többször is: egy durva pénzügyi válságból lett az egész hercehurca, és mi nem a pénzügyi válságra figyelünk, hanem, mint a rossz filmeken felnőtt agymosott birka, mi A Hitlerre figyelünk, pedig ő csupán a termék volt, a történelem primadonnája, nem több. Maguk a folyamatok, a "film", a "darab", az adás, valamilyen formában Hitler nélkül is háborúhoz vezetett volna akkor is, ha más játssza a főszerepet. Megint csak Brad Pit-et elemzi mindenki, hogy milyen zakó volt rajta a gálán, jó-e ahogy megformálja a figurát, és miért iszik, vagy rágcsál minden jelenetben, unjuk-e már nagyon? Nem lehet eléggé unni, mert közben védjeggyé lényegült a rágás, előnyösen irányítja a figyelmet jól fejlett állkapcsaira, amitől olyan férfias, és az plusz harminchárommillió. Közben az évek során megtanultuk, h a védjegyek fontosabbak, mint a logikai kapcsolat. A legtöbb ember ugyanis egyszerűen lusta gondolkodni. Valóban hátborzongató, h ugyanilyen bárgyúsággal beszélnek (gőgicsélnek, gügyörésznek) az emberek a II. világháborúról is.

Már az első világháború kirobbanása is szükségszerű volt (jellemzően a Szarajevói jelenet teljesen háttérbe szorult, bármilyen indok megfelelt volna); félrekezelt, elkönnyelműsködött helyzetek fokozták odáig a feszültséget, h már minden mindegy lett, az emberek énekelve mentek a frontra - ahol aztán többé kevésbé megrökönyödve találták szembe magukat az első modern, iparosított, emberek számára tervezett, és épített vágóhíddal, mint az egyetlen létező valósággal. És persze nem lehetett csak úgy abbahagyni, egészen addig kellett folytatni, míg beleroppant a régi rendszer, a régi világ, hitek, társadalmak, életformák: minden, amit ember addig ismert. Európa kiütötte magát.

Az I. világháború kótyagos, vérgőzös lezárása magában hordozta a másodikat: ugyanis nem lett lezárva. Így érthető meg, hogy húsz évvel az emberiség történetének legértelmetlenebb, legnagyobb szabású mészárlása után újrakezdték az egészet. Márai írja Olaszországról, h groteszk egyenruhában masíroztak huszonéves emberek, Mussolini igenis karizmatikus szereplő volt, és a groteszk, cirkuszi maskarában felvonuló fiatalok napidíjat, és feladatot kaptak. Akkoriban ez nagy szó volt, sokkal több, mint amit az élet addig kínált nekik. Márait tizenhét évesen sorozták az első vh-ba tizenvalahány társával együtt. Neki szerencséje volt, kórházba került, mielőtt eljutott volna a frontra, így túlélte. A többiek nem. Egyik sem. Ha Márai nem betegszik meg, tizenhét évesen halott ember, és soha nem látja meg a duce fasisztáit, mi pedig soha nem olvasunk egyetlen sor Márait sem. Berlinből, Párizson keresztül érkezett Olaszországba; Berlinből, ahol a délelőtt felvett fizetés délutánra már semmit nem ért. Az emberek öt deka vajat nem kaptak kéthavi nyugdíjukért, mindenki próbált élni, ahogy tudott. Gazdasági válság volt. Válság volt, döglődött a rendszer. A fasiszták napidíjat adtak, és megbízásokat, perspektívát, ha a világ legprimitívebb perspektíváját is: vedd el a másiktól, vedd el a gyengébbtől. Így fejlődött a helyzet. Valamelyik amerikai jegyezte fel, hogy ugyanazok az emberek, akik tegnap még marhavagonokban utazták át Amerikát bármilyen munka után, ma sört vedelnek, húspogácsát zabálnak, kigömbölyödtek. Csoda volt ez, hihetetlen csoda! Nem tudom, melyik amerikai volt, Vonnegut, vagy Mailer, vagy Jones. Mindenki ismerte a katonának állt csavargó történetét, szerintem mindhárom meg is írta.

"Soha nem szabad egy társadalomnak vagy a politikának hasonló helyzetbe jutnia. Egy pénzügyi válság volt a kiindulópontja Hitler hatalomátvételének. A jelenlegi pénzügyi válság azt mutatja, hogy a holokausztnak nincs többé hatása az európai politikusok tudatára." - Kertész szokása szerint sebészi pontossággal fogalmaz, bár én nem holokausztot mondtam volna, hanem világháborút, hiszen a holokauszt az áldozatok tizedét sem adta, a teljes pusztítás sokkal nagyobb volt: Lengyelország lakosságának nagyjából 16%-a pusztult el, a Szovjetunió huszonhárom millió embert, lakosságának 13%-át, míg Németország lakosságának alig több, mint 10%-át veszítette el, szóval a németek elég olcsón megúszták, még Kelet-Timor is többet áldozott. Ez volt a teljes ár, és egy földig rombolt, megroggyant Európa, és ötvenöt év Szovjet-orosz megszállás. A holokauszt ehhez képest kofalárma..

Gyurcsány Ferenc úgy nácizik, meg fasisztázik, mintha más tétje nem lenne ennek a dolognak, mint az ő hatalmon maradása. Az ő szempontjából nincs is. Magyarország szempontjából viszont nagyon is van: az ország pozíciója a nemzetközi porondon. Ez a tét az ország, a közösség, a magyarság szempontjából.

Kertész nem a sztárról beszél, hanem a történetről. Hitler annyit adott hozzá a meglévőhöz, hogy beteges fanatizmusával, beteges gyűlöletével visszanyúlt a középkorig, az európai ember lelkének legmélyebb, legprimitívebb zugaiból merített indulatokkal egy irányba tudta fókuszálni a felgyülemlett kilátástalanságot és elégedetlenséget. Ezek az indulatok mindig is jelen voltak ez emberi kultúrákban, ezek a föld indulatai, az emberben élő lelketlen állat ösztönei. Civilizációnak azt a közösséget nevezzük, ami ezen felül tud emelkedni, ami képes méltósággal viselkedni, és elkerülni a véres leszámolásokat. Ma ismét egyre kisebb szerepe van bármiféle emberi méltóságnak - erre mondja szerintem Kertész, h ez veszélyes.

El kéne gondolkozzunk azon, h hasonló figura megjelent Olaszországban is, létezett Angliában, Japánban, az Egyesült Államokban is. Nemzeti Szocialistákról beszélünk. Szocialistákról. Egész Európa fortyogott, és senki nem tudta, hol vannak a szelepek, vagy ha tudta, eszébe nem jutott megnyitni azokat. A robbanás elkerülhetetlen volt. Teljesen mindegy, kinek a nevében történt meg, akik tehettek volna valamit, akiknek tenniük kellett volna valamit, azok csúnyán elbaltázták (vagy elkúrták, h mai szóval éljek). Több, mint hetvenkét millió emberi lény élete volt ennek az ára, és még sokkal több: Európa kiütötte magát. Legyőzte saját magát. Kiállt egy harcra, amit elbukott, és elveszítette vezető szerepét ezen a világon. Örökre. Vonnegut egyik szereplője azt mondja talán a húszas évek Bécséről, h egyszer csak belévillant a felismerés: ő az egyetlen egészséges, életerős huszonéves hím a városban. Csak gyerekek, nyomorékok, aggok meg nők voltak körülötte, kótyagosan az éhségtől és attól az elképesztő dologtól, ami történt.

Kertész nyolcvan éves, Vonnegut halott, Márai halott, Faludy halott. Lassan fakuló írások maradtak utánuk, és az utcákon helyenként már megy a majomparádé, egészen olyan, amit Márai Firenzében látott. Persze nagyon nem kell aggódni, ott, ahol döntenek, mindenki ismeri ezeket a szavakat:
"Tizenhat órával ezelőtt egy amerikai repülőgép egyetlen bombát dobott Hirosimára, az egyik jelentős japán katonai támaszpontra. A bomba hatóereje meghaladta a 20 000 tritol erejét. Több mint kétezerszer nagyobb robbanóereje, mint az angol "Nagy Szlemm"-nek, a legnagyobb bombának, amely valaha is bevetésre került a hadvezetés történetében.
A japánok kezdték el a háborút a Pearl Harbor elleni légitámadással. Ezt már sokszorosan visszafizettük nekik. És ez még nem minden. Ezzel a bombával most új, forradalmi módon járultunk hozzá a pusztító hatás növeléséhez, hogy ezzel is javítsuk fegyveres erőink egyre növekvő ütőképességét. Jelen alakjukban tovább gyártjuk ezeket a bombákat, és kifejlesztjük ezeknek még hatásosabb változatait is.
Ez a bomba: atombomba, azaz a világegyetem legfőbb erejének megzabolázása. Azt az energiát, melyből a nap nyeri az erejét, rászabadítottuk azokra, akik háborúba döntötték a Távol-Keletet.
...
Most készek vagyunk arra, hogy még gyorsabban és még tökéletesebben eltöröljük a föld színéről a japánok összes termelőüzemét, bármelyik városban - mondta Harry Truman. - El fogjuk pusztítani a kikötőiket, a gyáraikat, a közlekedési vonalakat. Félreértés ne essék: teljesen el fogjuk pusztítani Japánnak a háborúzáshoz nélkülözhetetlen erőforrásait. Így meg lehet kímélni ..."

Így megy ez.

Az egyik oldalon már bohóckodnak, a másik oldalon meg igyekeznek meglovagolni az ésszerű emberek indulatát. Ez a komolytalanság és felelőtlenség az igazán félelmetes: senki nem nyitja a szelepeket. Szerintem erre gondolt Kertész Imre, ami fontos gondolat, és persze senki nem erről beszél, hanem arról, vajon most akkor Balkán, vagy világváros Budapest? Kelet-Európai porfészek - ez az igazság. Ízléstelen, túlsminkelt, túlfűszerezett, maradi, koszos, egészségtelen, szennyezett, túlzsúfolt város, lestrapált, gátlástalanul és szégyentelenül erőszakos emberekkel, leszarom-kamikaze életstílussal, összegányolt utakkal, épületekkel, korrupcióval és körbetartozással. Aki szereti, szeresse ilyennek, mert ilyen, bár sokkal jobb lenne, ha jó gazdaként a megszépítésén dolgozna. A Grönlandra érkező vikingek tejjel-mézzel folyó helynek írták le a szigetet, ahol nem nő fa, ám csenevész bokrok azért megélnek. Meg lehet hallgatni az ilyenkor aktuális Máté Péter számokat, le lehet hajtani fél liter Unicumot, meg két liter vörösboros kólát kísérőnek, attól még a kutyaszar marad, meg a tény is, h a Budapesten élő ember átlag hat vagy hét évvel él kevesebbet, mintha egészséges körülmények között élne. Ám nem ez a lényeges, ez megint csak a díva körömcipője. Az okokat kéne keresni, csakhogy éppen a filmet nem nézi senki, Brad Pit állkapcsával és örökös rágcsálásával van elfoglalva a társaság, és a bohócok fekete-fehérben, az ellenbohócok meg pirosban, narancsban egyhelyben masíroznak, szeretem Brad Pitet meg utálom Brad Pitet előregyártott, gazdaságos táblákkal..