Beosztással élni II.

De Stirlitz már tudta, hogy beosztással kell élni, nem volt számára új a dolog. Nem jól mondom, ez a dolog sem volt új a számára, úgy kell mondani.

Kitárta a kalyiba ajtaját, hagyta, hogy a kutya meg a füst kimenjen. Kint esett. Másik karácsony. Holnap, vagy holnapután. Máshol. Sötét is volt. Ha nem ivott volna meg ma már két üveg vodkát, Stirlitz elég pontosan meg tudta volna mondani, mennyi az idő, pedig napot vagy csillagot nagyjából három hete látott utoljára. Egyedül saját állapotából számolta volna ki, mennyire fáradt, mennyire friss, levert, kedvetlen, vagy éppen hiperaktív. Ezekből a jelekből általában meg tudta mondani az időt nap vagy csillagok nélkül is, de most a vodka eltorzította a jeleket, és különben is, a kutyát nem érdekelte, mennyi az idő, vagy milyen nap van, hétfő, kedd, vagy csütörtök. A napokat már Stirlitz is másképp tartotta számon: ha szar volt a nap, az hétfő, ha minden elbaszódott, az csütörtök, a többi meg a többi. Délután negyed öt. Az akarom, és a nem akarom határán, de a leragad a szemem után. Tea-idő..

Csütörtök után péntek jön

- Majd jövök. - mondta Stirlitz.
- Most, hová mész? - kérdezte Tatjana. Feltűnően kedves volt ma. Szószegés előtt és szószegés után mindig feltűnően kedves. Szószegés utáni durcakor is feltűnően kedves.
- El. - válaszolta Stirlitz. - Lehet, csak pár hét múlva jövök. Adnál enni a kutyának?
- A múltkor is megharapott..
- Csak megfogta a kezed. A harapás az más, visszanéztem a felvételeket, rossz helyen voltál, rossz holmik között turkáltál, egyáltalán semmiféle kutyakaja nem található arrafelé, és ezt a kutyánál senki nem tudja jobban. Csak kitessékelt onnan, ez minden. Téged soha nem harapna meg.
- Mondod te.
- Igazad van, az ember soha nem lehet ebben biztos. Mindegy, majd jövök..
- A kutyával mi lesz?
- Nem maradok sokáig, majd teszek ki neki szárazat. - Stirlitz bekötötte a zsákot. - A századosod hogy van?
- Volt már jobban is. Szarakodik a gyomra.
- Napi pár liter vodkával kevesebb, és nem szarakodna neki annyira.
- Ebben a kérdésben nem hinném, hogy te lennél az illetékes.
- Bizonyára nem. Na viszlát.

Álom volt ez is

Nem is akármilyen álom. Stirlitz arra ébredt, hogy úgy meggyakta Tatjanat, ahogy csak nagyon régen, valamikor még az előző életében. Ott vibrált benne a gyakás. Ösztönös mozdulattal oda nyúlt, de nem volt semmiféle nedvesség a gatyáján, tehát csak álom volt az egész.

És most felébredt..

Nem akármilyen álom, azt meg kell hagyni.

A szoba közönyösen recsegett, pattogott, mert kint erősen fagyott, a kutyának meg akkora szemei voltak, mint két pingponglabda. Nyilván már órák óta visszatartotta. Lehetett vagy tizenegy.. Némi szemrehányás ki is tetszett a tekintetből, de Stirlitz mezítláb az ajtóhoz csoszogott, és a kutya kiröppent a fagyba, megtépett pár bokrot, majd a lényegre tért, de ezt Stirlitz már nem várta meg, mert kint, mint már mondtam kurva hideg volt és pár pillanat alatt átfagyott a meztelen talpa. Nem szeretett mezítláb állni a hóban. Annyira azért nem utálta, hogy cipőt húzott volna, de azért nem szerette. Visszacsoszogott a konyhába, kávé után kotorászott és egyre az a gyakás járt a fejében. Nagyon élethű volt az álom. Nagyon átmenet nélküli az ébredés. Semmi nem indokolta, hogy Tatjana ne legyen az ágyban, és Stirlitz a szeme sarkából, éppenséggel a fülei mögül, újra és újra odasandított az ágyra, vajon nincs-e ott? Ha ott van, akkor nemsokára kezdődik a szöveg, h megint horkoltál, nyöszörögtél, vagy nevettél álmodban. Az ilyen kaliberű gyakások után mindig volt valami szöveg. A legdurvább szöveg az volt, hogy megerőszakoltál, nem tudom, emlékszel-e?

Gliv Blaås

Csak a bűzhödő város rothadását éreztem, semmi mást. A kávé pocsék volt. Valami vízízű lötty. Nem a vízzel van bajom, nem kell félreérteni, csak egy kávétól mást vár az ember. Mondjuk forró volt, az tény. Nyomorult kis lyuk ez itt, de laktam én már kukában is, szóval nem gond. Csak nyomasztó. Felsoroltam, amit tudok. Nem sok volt. Üldöznek, vadásznak, vadászok. Bonyolult számításokon múlik minden. És mellé, amit csak én tudok: semmi nem számít, az élet igazságtalan. Gyorsaság, magasság, relatív gyorsaság, vektorok, ívek, teljesítmény, reflexek, kockázat, rutin. Ezt jobban csinálom, mint a gép, ezt jobban csinálom mindenkinél.

A véletlenekkel egyikünk sem tud mit kezdeni. Azokba belefutunk néha. Nem is tudom, melyik volt a jobb, a háború, vagy ez. Ami most van... Szabadon osonhatok a rendőrök között... De én a háborúban is szabad voltam.

Cél az mindig kell, valami cél, amiért az ember dolgozhat. Különben elrohad. Lassan, belülről. Ocsmány kis massza marad a szentből, akiként megszületett. Hát én levadászom ezeket a nyakkendősöket. Ez lesz a feladat. A nyakkendőjük lesz a végzetük. A nyakkendőt gyűlölöm. Mindent a nyakkendők miatt teszek. Ez van. Tessenek levonni a tanulságot. Rám engedték a zsoldosokat... hát nem nagyon zavar. Formában tartanak.

Huszonöt

Stirlitz (született 1814. május 30., Prjamuhino, Tveri terület, Oroszország, jelenleg blogol) még ismerte az írni-olvasni nem tudó, baromi életbe rokkant embereket, akik számára a rossz termés az éhhalált jelentette, és egyetlen nyárvégi vihar elvitte a jó termést. Gliv Blaas soha nem látott ilyet, arról sem tudott, hogy moszatnál, gombánál összetettebb élőlényből is lehet táplálékot készíteni. A mekikaját egyikük sem bírta, meg a kentucky szárazcsirkeszárnyat pikkáns szószban sem. A lények, akik GlivBlaas arcára írták az utat a mi valóságunkba, már a fizikai létezésről is csak közös emlékezetükből tudtak. Lemondtak róla régen. Túl egyszerű, túl kegyetlen volt a számukra, túl korlátozott, túl nagy pazarlás, de közös emlékezetükben elmerülve újra és újra megtapasztalhatták az élményt, amit valaha nyújtott.

Talán emlékeztek még rá, hogy a Földön volt egy időszak, amikor az egyik ember úgy bánhatott a másikkal, mintha az nem is ember lett volna, hanem beszélő gép. A lények, akik Gliv Blaas arcára festették a térképeket a mi világunkba, bármikor felidézhették ezt az időszakot maguknak közös tudatokból, amikor kedvük volt hozzá.

Stirlitz csak elképzelni tudta, ő csupán a varsói gettót ismerte, a krakkóit meg a Gulagot. Soha nem járt az abu gréb-i börtönben. Soha nem volt olyan naiv, hogy azt képzelje, képes lehet megbüntetni azokat, aki ezekért felelősek voltak. Néha megfordult a fejében, hogy istent kéne megbüntetni, de olyankor nagyon fel volt dúlva a tapasztalatai miatt. Istennek először is léteznie kell, hogy az ember megbüntethesse.

Stirlitz rövidecske dalocskát dúdolgatott:
A társadalom, aminek vesztesei vannak, vesztesek társadalma.
(ennyi volt a refrén is egyben)

Huszonnégy

Határozottan formás egy csaj - gondolta Strirlitz a pult felől közelgő lányt figyelve. Stirlitz nem akart most ide zsernyákokat, így lemondott a mahorkáról, forró kávé lett helyette (mármint amit a jenkik kávé helyett osztanak: jó esetben egyezik a hőmérséklete), miután magasabb szintre emelték a társalgást. A lánynak volt valami elintézni valója, Stirlitz meg újabb keserves kísérletet tett, hogy kortyoljon abból a izéból, ami a bögréjében volt, de hát egyrészt cigi nélkül nem megy, a vodkát meg ilyen szarral nem hígította, így megigazította a ballonját, és elgondolkodott rajta, hogy kicsit véres, kicsit falas, meg csatornás öltözete jóval kevésbé zavarta itt az embereket, mint az ha rágyújtott volna, vagy vodkát tölt a bögréjébe. Nev-Jork. Nev-Jork kemény. Hígította hát az agyát, felpillantott a TV-re, és azonnal több vezető márkájú... ööö... izéval megismerkedett, amire a következő pillanatban sem volt szüksége, aztán elkapott egy híradót.

Stirlitz elnézte a löttyedt-seggű G.I. Joe-kat, akik kövérek voltak, mint a disznók, jól tápláltan, tökig csúcstechnológiába öltözve járőröztek halottsovány, fegyvertelen emberek között, hogy megállítsák a terroristákat, a kommunistákat, vagy akárkit, akire azt mondják nekik meg kell állítani őket. Nagyon megváltozott a háború módszertana, vagy az akkor és most a háborúba vezényelt alakulatok álltak roppant messze egymástól. A lényeg azonban nem változott: a világ minden dolgai között a hadsereg a legocsmányabb hely - gondolta Stirlitz. Ha fogást talál rajtad, megcsonkít, megfarag és ölni fogsz ok nélkül. Embert is. Bármit. Manapság persze egyre távolabbról lehet ölni, és ez a távolság idővel még messzebbre kerül, mert az emberölés azért mégis csak rombolja a szellemet.