2009. december 11., péntek

Álom volt ez is

Nem is akármilyen álom. Stirlitz arra ébredt, hogy úgy meggyakta Tatjanat, ahogy csak nagyon régen, valamikor még az előző életében. Ott vibrált benne a gyakás. Ösztönös mozdulattal oda nyúlt, de nem volt semmiféle nedvesség a gatyáján, tehát csak álom volt az egész.

És most felébredt..

Nem akármilyen álom, azt meg kell hagyni.

A szoba közönyösen recsegett, pattogott, mert kint erősen fagyott, a kutyának meg akkora szemei voltak, mint két pingponglabda. Nyilván már órák óta visszatartotta. Lehetett vagy tizenegy.. Némi szemrehányás ki is tetszett a tekintetből, de Stirlitz mezítláb az ajtóhoz csoszogott, és a kutya kiröppent a fagyba, megtépett pár bokrot, majd a lényegre tért, de ezt Stirlitz már nem várta meg, mert kint, mint már mondtam kurva hideg volt és pár pillanat alatt átfagyott a meztelen talpa. Nem szeretett mezítláb állni a hóban. Annyira azért nem utálta, hogy cipőt húzott volna, de azért nem szerette. Visszacsoszogott a konyhába, kávé után kotorászott és egyre az a gyakás járt a fejében. Nagyon élethű volt az álom. Nagyon átmenet nélküli az ébredés. Semmi nem indokolta, hogy Tatjana ne legyen az ágyban, és Stirlitz a szeme sarkából, éppenséggel a fülei mögül, újra és újra odasandított az ágyra, vajon nincs-e ott? Ha ott van, akkor nemsokára kezdődik a szöveg, h megint horkoltál, nyöszörögtél, vagy nevettél álmodban. Az ilyen kaliberű gyakások után mindig volt valami szöveg. A legdurvább szöveg az volt, hogy megerőszakoltál, nem tudom, emlékszel-e?