Tizenhetedike

Tizenhetedikén megjöttek a fecskék, Stirlitz meg elment a kisboltba cigiért, mert ilyenkor tavasszal, hogy pár nap alatt hirtelen zöld lett minden, szeretett csavarogni. Azon gondolkozott, hogy a rovarok miatt jöttek-e meg a madarak, vagy a rügyek miatt a rovarok, de végül arra jutott, hogy a tavasz miatt lett ez az egész.

Tatjanával találkozni kellemetlen volt, mint mindig. Éppen válik, az ilyesmi pedig zűrös viharokat okoz a női lélekben, főleg, ha őt hagyják ott, mint ebben az esetben is, és nem fordítva. Nem hagyhatta ki, hogy oroszlánkörmeit bele ne próbálja Stirlitz lelkébe, bár hatása ezúttal sem volt, mint a válás óta soha, eredménye meg éppenséggel semmi. Stirlitz már tudta, olyan ez nála, mint kismadárnak a csip-csirip. Stirlitz hosszú évek óta látta a pályát, amin Tatjana mozgott, tökéletesen érezte a tehetetlenséget, az ürességet, az esetlegességet, és már rég megtanult uralkodni a sajnálatán is. Mert kétségtelenül sajnálatra méltó volt, hogy egy emberi lény ilyen tehetetlenül, tanácstalanul sodródjon a létezésben, görcsösen mantrázva, hogy szeretet, szeretet, angyalok, romantika, satöbbi; dolgok nevei, amik soha nem tartoztak az életéhez, amik örökké kívül álltak rajta, vagy éppenséggel fordítva, de soha nem tudta megtapasztalni, csak délutáni sorozatokból meg nyálas, tingli-tangli, tömeggyártott dalokból tudott a létezésükről, és ahogy a születésétől fogva vak ember elképzeli a színeket, úgy épített fel ezekből valami jelentést Tatjana e szavak köré. Sajnálatra méltó lett volna akkor is, ha történetesen nem Stirlitz gyerekeinek az anyja, ha nem szivárog át belőle a gyerekekbe ez az üresség, ha nincsen annyira világos hatása a gyerekek sorsára, ha a gyerekek nem képzelik azt egész gyermekkorukban, hogy tényleg csak annyi van e szavak mögött, amennyit Tatjana meg a részeges századosa mutat, ha Tatjana csupán egy vadidegen emberi lény, buta és szomorú, agresszív és akaratos. Stirlitzet valamikor meglepte, mennyi elkeseredett agresszivitás, nyers bosszúvágy gyűlik fel a legtöbb nőben mire harminc évesek lesznek.

A negyvenről ne is beszéljünk..

A B-36 nővérek

"A Rák csillagköd Bubu nevű matriarchális bolygóján élt három nővér, akinek B-36 volt a vezetékneve. Merő véletlenség lehet, hogy családnevük azonos volt a Föld bolygó egyik repülőgépéével, amit arra terveztek, hogy bombákat hajigáljon korrupt kormány alatt élő polgári lakosságokra. A Föld meg a Bubu olyan messzire esett egymástól, hogy soha, semmiféleképpen sem kommunikáltak egymással.

Újabb merő véletlenség: a Bubu írott nyelve épp olyan volt, mint a Föld bolygón az angol, amennyiben huszonhat fonetikai jel, tíz számjegy és mintegy nyolc központozási jel vízszintes sorokban való tetszőleges elrendezéséből állt.

Mind a három nővér gyönyörű volt, így szól Trout meséje, de csak kettő volt népszerű. Az egyik képeket festett, a másik elbeszéléseket írt. A harmadikat, aki természettudós volt, senki ki nem állhatta - annyira unalmas volt! Másról se beszélt, csak termodinamikáról. És irigy volt. Titkon leghőbb vágya volt előidézni, hogy két művészi hajlandóságú nővére - Trout egyik kedvelt kifejezésével élve - úgy érezze magát, "mint amit a kutya kiokádott."

*

Civilizáció I.