2015. január 6., kedd

1984

Kicsit megzavarodott a blogmotor mert 2014-ben nem volt egyetlen bejegyzés sem, aztán beütött neki (is) az Interstellar. Tán 2014-ben nem történt semmi? Éppenséggel történt, csak semmi olyan nem, amihez lett volna megjegyzésem. Valaki valahol, talán durván elküldött valahová, ha jól emlékszem, de nem itt, hanem valahol, ahol négy, vagy öt éve nem jártam, mindenesetre fontosnak tartotta mocskolódni egyet. Lelke rajta, engem még háttérzaj szintjén sem érdekel. 2014 sokaknak ilyen év volt: a hallgatás éve, a feszültség éve, ami aztán karácsonyra egyenesen félelemmé szélesült. Sokan féltek az elmúlt karácsonyon, és sokan félnek 2015-től most. 2014-ben valami olyan öltött formát, amit már nagyon régen tapasztaltak az emberek, akármennyire igyekeznek a masszacsatornákon, az etetőcsatornákon elmosni ezt a tényt: háborúban állunk, csak még azt nem látjuk pontosan, ki is háborúzik kivel. Nem is akarják, hogy lássuk, ez egy ilyen háború lesz. Lopakodó háború. Elnyomók háborúznak elnyomottakkal, kizsákmányolók kizsákmányoltakkal, adószedők a megadóztatottakkal, kormányok azokkal, akik megválasztották őket, és akik eltartják őket. Eltartott az eltartóval. Régi konfliktus. Az emberiség a szabadságáért küzd, a belső rothadás ellen küzd, vérszívók ellen, élősködők ellen, paraziták ellen, bűnözők ellen, akik csendben világszerte beférkőztek a hatalomba, rátelepültek a demokráciára és most zabálják, szívják a vérét, az erejét, és nem lassítanak, sőt egyre kapzsibbak, egyre telhetetlenebbek lesznek, egyre gyengébbé, betegebbé téve a társadalmakat. Pedig a válság kirobbanásakor a legtöbben azt képzelték, a bűnösök megszeppentek, visszavesznek magukból, mert ők okozták a válságot, de ennek éppen az ellenkezője történt: támadásba lendültek, hogy mentsék a bőrüket bármi áron, ha kell magukkal visznek mindent a pusztulásba. 2014-ben a folyamat elérte Észak-Európát is, 2015-ben ennek meg lesz a visszhangja: eddig és ne tovább.


Amit Orbán Viktor nem tett ki a honlapjára állambiztonsági múltjáról (via: Tét)

" Avagy: Amit Orbán Viktor nem tett ki a honlapjára állambiztonsági múltjáról *

"Bárkit hülyének tud nézni."
Arra kértük a pártelnök-miniszterelnököt, adjon magyarázatot némely dokumentumra, tárja fel egykori kapcsolatrendszerét fedőnevek nélkül, nézzen szembe  kendőzetlenül múltjával, melyről egy 2009. június 2-án közölt tanulmányban a Fidesz belső magjához tartozott, , "László" fedőnevű vezető, aki  szigorúan bizalmas állambiztonsági ügyekkel, a párt külföldi kapcsolataival  foglakozott,  ezt mondta: "Orbán Viktornak komoly gondokat okoz az, hogy korábban volt valamilyen ügye, ami akkor ugyan elsimult, de ha nyilvánosságra kerülne, az a politikai szereplésének végét jelentené, olyan mértékben lejáratná őt."  A "László" dosszié rejtélyét dr. Ilkei Csaba írta meg: "Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: Ez egy életveszélyesen komoly ügy!" címmel…

Cikkünk után Orbán egy hónapot várt, majd egy szocialista parlamenti képviselő írásbeli kérdésére válaszolva,  az orbanviktor.hu oldalon nyilvánosságra hozott néhány dokumentumot. Sajnos ez nem több, mint porhintés, csak a félrevezetést szolgálja: 1., Csak a lényegre nem válaszolt., 2., Nem hozott nyilvánosságra mindent., 3., Sajnálatot igyekezett kelteni maga iránt olyan körülmények miatt, melyek nem léteztek.