It was love at first sight

Meglátni és megszeretni, kezdte Heller Stirlitz kedvenc könyvét. Valami hasonló történt Stirlitzel is, amikor meglátta Johanna Laakso, rövid tömör összefoglalóját a NER-ről, a XXI. század elejének Magyarországáról, íme:

...ennyi igazságtartalom van a NER szavaiban.

Tehát Stirlitz olvasni kezdte Johanna blogját, és talált is benne sok érdekeset. Az egyik az Ungváry Krisztián A Horthy-rendszer mérlege című munkájáról írt reflexió volt. Stirlitz már azt is gyönyörűségesen szépségesnek találta, hogy egy finn ember blogjában találkozik Ungváry könyvével, mert Magyarországon szokás szerint akkora a ricsaj, hogy tulajdonképpen minden elsikkad legyen az lényeges, vagy lényegtelen. A magyarok már csak ilyenek, az ember ilyen: mint a veréb, csak nagyobb a feje.

Sajnos Stirlitz nem tudta megszerezni a könyvet, némi keresgélés után annyit tudott kibogozni, hogy a német Die Welt cikke, amire Johanna reagált 2013-ból származik, az interneten fellelhető adatok is 2013-2016 közötti időpontra utalnak, de ez nem is lényeges.

Johanna nem véletlenül a Die Welt interjúja mentén indul el, tudós emberről van szó, finn nyelvészdoktorról, nem szokott összevissza csapkodni és hadonászni, azon az éghajlaton, ahonnan származik, általában kerülik a fölösleges mozdulatokat. Azt írja, a cikket jegyző Thomas Schmid érezhetően némiképp felkapta a vizet, amikor Ungváry azt merte mondani, hogy a két világháború között megerősödő magyar antiszemitizmusnak megérthető, racionális okai voltak. Johanna megemlíti Schmid valódi, hamisítatlan német "Gutmensch" reakcióját, amit minden tisztességes németnek adnia kell, amikor a nácik szörnytetteiről esik szó. Stirlitz persze ismerte ezt a jelenséget, amit Vonnegut egyetlen szóval engedelmességként definiált, mint a német nép átka és bűne. És azt is tudta, hogy a finnek se mentesek a jófiúskodástól, de a csúcsot azért kétségtelenül a németek tartják.

Teljesen más kérdés, hogy Vonnegut amerikai-német volt, ezért volt képes olyat mondani, hogy "német nép", ami valójában soha nem létezett, ahogy olyasmi sem, hogy amerikai nép, de ezt egy amerikainak nehéz elmagyarázni, mert csak egy valódi hesseni tudja igazán átérezni, miért nem német egy bajor, vagy osztrák, vagy porosz, vagy sváb, vagy bárki, aki nem hesseni.

Schmid prédikációra emeli tehát mutatóujját, és a kék égre felbökve leszögezi, hogy semmiféle szociális igazságtalanság nem jogosít fel senkit embercsoportok megvádolására, még az áldozatokat sem. - írja Johanna karácsonykor, némi horogkereszt-torta emésztése közben, és ez nem vicc, tényleg ezt írja, Északon tényleg van ilyen, és hozzátartozik a karácsonyi hagyományokhoz mind a mai napig.

Férfiakra jellemző az agresszív öngyilkosság - szeptember 10., az öngyilkosság elleni világnap

Elképesztő, dokikám. Tipikus esete, amikor két teljesen ignoráns embernek szerepelnie kell, szerepelni akar, mert ebből él, ezért összevissza beszélnek mindenféle ostobaságot egy országban, egy világban, ahol a kimondott/leírt mondatoknak egyáltalán nem kell semmiféle valóságtartalmának lennie még nyomokban se, sőt az se nagy baj, ha analfabéta próbál regényt írni. Régen nem tudja már senki, milyen a jó regény.

"Öngyilkos magatartásnak nevezzük azt a hosszú folyamatot, amíg valaki az első gondolat megfogalmazásától eljut a kísérletig, vagy a befejezett öngyilkosságig."

Talán 12 vagy 13 éves lehettem, amikor először eszembe jutott, hogy a legokosabb, ha innen leugrok a hetedikről, mert nem hagynak élni. Kamaszoknál nem igazán újdonság az ilyen, igen szépen meg van írva elejátől a végéig pl. a Tom Sawyerben is, nem új dolog. Utáltam otthon lenni, az ablakom a szemközti javító-nevelő intézet zuhanyzójára nézett, kopott, komor falak, de nem volt hová mennem. Most ötven leszek, és teljesen értelmetlennek tartom, hogy akkor nem tettem meg. Nem sokat veszítettem volna, ha nem élem meg ezeket az éveket. Volt jó is, rossz is, mindenféle, de azzal semmi nem ér fel, amikor az ember békében, álmok nélkül alhat.

A depressziót persze lehet is, szokás is pszichés zavarnak, betegségnek nevezni, bár én inkább racionális gondolkodásnak mondanám, mert az, hogy a vágómarha felismeri, megérti, hogy vágómarha egy telepen, az talán valójában mégsem feltétlenül betegség. Ha pszichés zavarnak mondjuk, azzal azt állítjuk, hogy a tudatlan vágómarhalét a zavarmentes lét.

Az ember azért él, mert más emberek vagy óvatlanok voltak, vagy erőszakot követtek el rajtuk, vagy elhittek valami hazugságot. Minden ember, aki közreműködik abban, hogy gyerek szülessen a világra, halálra ítél egy emberi lényt, jó eséllyel kínhalálra, és ez tény. Álomban elhunyni, vagy hirtelen, egy szemvillanás alatt bevégezni, olyan dolog, amiben a legtöbb ember csak reménykedhet, de nem túl valószínű, hogy megadatik neki, és ezzel pont egy orvosnak kell marhára tisztában lennie. Nyilván tisztában is van vele főigazgató főorvosként. De hazudik. Nem szép dolog. Munkaköri ártalom lehet ez a hazudozás.

"Nem tabu téma, sőt segíthet, ha felhívjuk a figyelmét arra, mit okoz másoknak azzal, ha kiveti magát a nyílt utcára, vagy édesanyja, gyermeke találja meg élettelen testét az ágyban."