Vonnegut gondbái

 

Eléggé lehangoló nap, de a fácse rendkívül udvariasan megkérdi, mi jár a fejemben, és nekem mindig csak egy apró fáziskéséssel ugrik be, hogy ja, hát angolszász, a hogyvagy olyan, mint a hell-ló, csak hosszabb. Kifejezetten illetlenségnek, ormótlanságnak, tahóságnak, furkóságnak, tomporságnak, ergyaságnak számít megmondani, hogy vagy, tehát én meg szoktam mondani, vagy azt mondom remekül, nagyszerűen, pompázatosan, mennyeien. Ha valakinek nincs több esze, nem ért a szóból, és megkérdi, mégis hogyan, rögtön visszakérdezek, hogy ne haragudj nem értettem, mi volt a kérdés..

Az jutott eszembe, miközben a fölös mennyiségű jókívánságokat pörgettem itten, vagyis inkább ottan - mert ugyan mitől lenne jobb a jövő év, de tényleg mi a jóistentől lenne jobb, mint az eddigi mondjuk 32 000 esztendő, míg a Föld harminckétezerszer körberepülte a Napot? Az emberiség tűzszekere továbbra is kitartóan a fal felé tart, senki nem lép rá a fékre, senki nem mozdítja a kormányt, néhány bomlott agyú faszkalap mindenféle helyekre ragasztgatja magát. Remek. BULYÉG!

A hatvanas-hetvenes években legalább leöntötték magukat benzinnel és felgyújtották, most ragasztgatják, és azt képzelik, ez valami. Ez azért eléggé meredek leépülés, zuhanórepülés, bazmeg. 

Kb. úgy vagyunk vele, hogy elmentünk (repcsivel, bérelt kocsival) a Rage against the machine koncertre és ezzel örökre meg is tettünk mindent, amit lehetett és kellett. A zenekar jól keresett, tovább tudják finanszírozni progresszív-vegán életmódjukat, és a pinaszagú tusfürdőiket, ki tudták fizetni az önmagát felgyújtó buddhista szerzetes fotójának jogdíjait és az önmagát felgyújtó buddhista szerzetes szent gyertyáikat, gyertyatartóikat és füstölőiket is és még maradt mákos-gubára való is. Jól van, minden remek, nagyszerű.

Aztán eszembe jutott, hogy igazán egy filmen-könyvön lenne érdemes dolgozni, egy Rejtő könyvön+filmen, dramatizált pszeudódokumentumon, mert már vagy 20 éve Rejtő különböző alakjainak a neveit használom ímél-címnek meg mindenhova, és annyira beépült az öreg a magyar köztudatba, hogy igazán megérdemelne egy inkorrekt portrét: a kornak megfelelő nagyképűség, felelőtlenség, flegma és még egy árva gondolat sem, hogy körülötte háború dúl, hogy emberek lövészárkokban élnek a kőkemény teleken, fagyások vannak, vérmérgezés, éhség és halál, hanem kávé, konyak, kabaré, könnyed szórakoztatás és szórakozás, mígnem a sátán eljött érte is egy undorító kis csótány, egy takony, egy korabeli bayer sót képében, aki jól feljelentette, hogy miként lehetséges, hogy ez a zsidó itten eszik-iszik, dorbézol mink köztünk, miközben legjobbjaink a fronton véreznek. Ő maga persze nem vérzett a fronton, tudósítást is csak a belvárosból írt, hogy micsinálnak itten a zsidók. Ő feljelentést írt. A bayerfélefika följelentést ír. Hosszú-hosszú ideje Magyarország abban nagyhatalom, hogy feljelentésben, mert a legjobbjai évszázadokkal korábban elvéreztek a frontokon, csak az ilyen bayer-szarok maradtak, a takony, amire gecit mondani helytelen, mert a sok milliárd geci közül legalább egynek lehet valami haszna, a bayereknek viszont egészen biztosan semmi, soha.

Szóval olyasmi film-könyv lehetne, amita Salingerről is csináltak, a Gelhornról és Hemminway-ről, satöbbi. Ennyit Rejtő biztosan megérdemelne. Tartok tőle, hogy soha nem lesz meg. BUÉK hát, bontsatok pezsgőt lássuk, mit hoznak össze Vonnegut filozófus-gombái*.

*"=> Kilgore Trout egyszer írt egy novellát, amelyben két élesztőgomba beszélget. Miközben eszik a cukrot és fuldoklanak saját ürülékükben, arról vitatkoznak, mi lehet az élet célja. Korlátolt eszükkel még csak nem is sejtik, hogy pezsgőt gyártanak."

*