MXO*Kurt Vonnegut - Magazinszerzői pályafutásom utózöngéje

„Kezdőkorombanx akadtak még magazinok, amelyek a magamfajta orangutánok idétlen irományát is publikálták. Más magazinoknál, becsületükre legyen mondva, még gumikesztyűben sem nyúltak volna a dolgaimhoz. Nem voltam megsértve, nem is szégyelltem magam. Megértettem őket. Szerény voltam, ha egyebet nem is lehet a javamra írni. Eszembe jut a régi karikatúra. Azt mondja rajta a pszichiáter a páciensének: „Magának nincs kisebbrendűségé komplexusa. Maga valóban kisebbrendű." Ha viszont a páciensnek tellett pszichiáterre, csak megélt valahogy, még ha valóban kisebbrendű is volt. Velem ugyanez lehetett a helyzet, amit az is bizonyít, hogy valamicskét feljavultam.

A népszerű magazinoknak köszönhetően beletanultam a regényírásba. Manapság kizárt, hogy az irodalmi ipari tanulónak még fizetést is adjanak, mit sem törődve teljesítménye színvonalával. Alkalmat kaptam tehát arra, hogy megismerjem önmagamat. Azoknak, akik öntudatos irodalmi orgánumok részére alkottak, a tehetségüktől és kifinomultságuktól eltekintve is volt egy előnyük: már tisztában voltak képességeikkel és önmagukkal.

Manapság sokkal több amerikai kerekedik fel erre az önmegismerő utazásra, úgy, mint egykor én. írnak ahogy tudnak, utánuk a vízözön. Húsz éve adok elő egyetemeken. Számos egyetemnek azóta már van saját külön bejáratú írója és persze íróképző szemináriuma. Amikor felmondtam a General Electricnél, hogy író lehessek, összesen még csak két ilyen tanfolyam akadt, egy az Iowai Egyetemen, egy másik pedig a Stanfordon. Az utóbbi egyetem hallgatója a mostani elnököm lánya.

Ha tekintetbe vesszük, hogy novellák írásából többé nem lehet megélni, és hogy egy regénynek minimális az esélye a sikerre, az íróképző szemináriumokat akár szélhámosságnak is felfoghatnánk. Ki akarna gyógyszerésznek kitanulni, ha nincsenek gyógyszertárak? Most már mindegy, mert maguk az egyetemi hallgatók követelték ki, hogy legyenek íróképző szemináriumok. A vietnami háború éveiben annyi minden egyebet is kiköveteltek a diákok. Szenvedélyesen és zavarosan.

Amit az egyetemi hallgatók követeltek és meg is kaptak, és amit ma már az ő gyerekeik is megkapnak, az önmegvalósítás olcsó módja.

Dőlt betűkkel írtam, hogy olcsó, mert egy mozifilm, vagy egy televízióműsor elkészítése tenger pénzbe kerül. Arról nem is szólva, hogy e sárteke salakjával kell hozzá alkut kötni.

Egyetemi, sőt különböző városi újságok, heti- és havilapok persze ma is közölnek novellát, de honoráriumot nem fizetnek érte. Hát aztán! Nem művészettel kell pénzt keresni. A művészet arra kell, hogy általa lélekben gyarapodjunk.

Bon voyage.”

385. o.

*Max Otto...