A B-36 nővérek

"A Rák csillagköd Bubu nevű matriarchális bolygóján élt három nővér, akinek B-36 volt a vezetékneve. Merő véletlenség lehet, hogy családnevük azonos volt a Föld bolygó egyik repülőgépéével, amit arra terveztek, hogy bombákat hajigáljon korrupt kormány alatt élő polgári lakosságokra. A Föld meg a Bubu olyan messzire esett egymástól, hogy soha, semmiféleképpen sem kommunikáltak egymással.

Újabb merő véletlenség: a Bubu írott nyelve épp olyan volt, mint a Föld bolygón az angol, amennyiben huszonhat fonetikai jel, tíz számjegy és mintegy nyolc központozási jel vízszintes sorokban való tetszőleges elrendezéséből állt.

Mind a három nővér gyönyörű volt, így szól Trout meséje, de csak kettő volt népszerű. Az egyik képeket festett, a másik elbeszéléseket írt. A harmadikat, aki természettudós volt, senki ki nem állhatta - annyira unalmas volt! Másról se beszélt, csak termodinamikáról. És irigy volt. Titkon leghőbb vágya volt előidézni, hogy két művészi hajlandóságú nővére - Trout egyik kedvelt kifejezésével élve - úgy érezze magát, "mint amit a kutya kiokádott."

*

Trout szerint a Bubu-lakók a csillagrendszerek helyi családjában a legalkalmazkodóképesebb teremtmények. Hála a marha nagy agyuknak, amit bármire vagy bárminek az ellenkezőjére be lehet programozni, hogy bármit csináljon vagy ne csináljon, érezzen vagy ne érezzen. Nagy a választék.

A programozást nem sebészi vagy elektromos úton végzik, még csak nem is valamiféle neurológiai behatolással. Hanem társadalmi úton, pusztán csak duma, duma, duma útján. A felnőttek elismerően nyilatkoznak a kis Bubu-lakóknak a feltehetőleg megfelelő és kívánatos érzésekről és cselekedetekről. A kicsinyek agya erre áramköröket növeszt, amelyek automatizálják a civilizált élvezetet és viselkedést.

Eseménytelenebb időszakokban jó ötletnek tetszett, hogy a Bubu-lakók jótékony izgalomba jöjjenek minimális ösztönzés révén, amilyen például huszonhat fonetikai jel, tíz számjegy és mintegy nyolc központozási jel vízszintes sorokban való tetszőleges elrendezése, vagy festékanyagok pacsmagolása bekeretezett sík felületre.

Amikor egy kis Bubu-lakó olvas, egy felnőtt esetleg közbeszól, attól függően, hogy mi történik a könyvben: "Hát nem szomorú? A kislány aranyos kiskutyáját elgázolja egy szemeteskocsi. Hát nem kell ettől sírva fakadni?" Avagy ilyesmit mond egy felnőtt egy merőben másfajta történetről: "Hát nem vicces? Amikor az a felfuvalkodott gazdag vénember rálép egy nim-nim-re és beleesik a csatornanyílásba, hát nem meg kell pukkadni a röhögéstől?"

A nim-nim bubui gyümölcs, olyasféle, mint a banán.

*

Egy serdületlen Bubu-lakót mondjuk elvisznek egy kiállítóterembe és megkérdezik, hogy egy bizonyos festményen az a nő vajon mosolyog-e vagy sem. Lehetséges, hogy szomorú valami miatt, és mégis így néz? Vajon van-e férje, mit gondolsz? Hát gyereke? És ha igen, jó-e hozzá? Szerinted hova megy legközelebb? És ugyan szívesen megy-e?

Ha van a képen egy tál gyümölcs, a felnőtt esetleg megkérdezi: "Ugye finom lehet az a nim-nim? Ham-ham!"

A bubui pedagógia megannyi fent ismertetett példája nem az én találmányom. Hanem Kilgore Trouté.

*

Így késztették a legtöbb - ha nem is éppen valamennyi - Bubu-lakó agyát, hogy áramköröket, vagy ha úgy tetszik, mikrochipeket növesszen, olyasmit, amit a Földön képzelőerőnek neveznénk. Bizony, és éppen mivel a Bubu-lakók nagy többségének volt képzelőereje, azért szerették annyira a két B-36 nővért, a meseírót meg a festőt.

Volt a rossz nővérnek is képzelőereje, hogyne lett volna - csak épp nem a művészi hajlandóság terén. Nem olvasott könyveket, nem járt kiállítótermekbe. Kicsi korában minden szabad percét a szomszédos diliház kertjében töltötte. A kertben csámborgó bolondokat ártalmatlannak vélték, hát dicséretes jótékonykodásnak tartották, hogy elidőzik velük.

Csakhogy a dilinósok termodinamikára meg differenciálszámításra meg ilyesmikre tanították ám!

Amikor a rossz nővér felnőtté serdült, a dilinósokkal együtt televíziós kamerákat meg adó-vevő készülékeket tervezett. Aztán pénzt kapott a dúsgazdag anyukájától, hogy előállítsa és piacra dobja ezeket az ördögi szerkentyűket, amelyek kiküszöbölték a képzelőerőt. Egy csapásra népszerűek lettek, hiszen annyira látványosak voltak a műsorok, annyira nem igényeltek gondolkodást.

A rossz nővér egy rahedli pénzt keresett, de még ennél is jobban örült annak, hogy most már a két nővére úgy érzi magát, mint amit a kutya kiokádott. A bubui serdülők már semmi értelmét nem látták, hogy képzelőerőt növesszenek, hiszen mást se kellett tenniük, mint megnyomni egy gombot, s láthattak ezerféle csiricsáré szemetet. Elképedve nézték a nyomtatott lapot vagy a festményt: hogy lehet valaki olyan eszement, hogy ilyen együgyű, döglött holmit bámuljon?

*

A rossz nővérnek Nim-nim volt a neve. Amikor a szülei elnevezték, fogalmuk sem volt, hogy mennyire nem lesz édes. És a tévé még a fele se a dolognak! Nim-nim éppannyira népszerűtlen volt, mint valaha, hiszen éppolyan unalmas volt, mint valaha, hát fogta és feltalálta az automobilt meg a komputert meg a szögesdrótot meg a lángszórót meg a taposóaknát meg a gépfegyvert és így tovább. Ennyire neki volt keseredve.

Bubu-lakók új nemzedékei nőttek föl képzelőerő híján, hát el se tudták képzelni az életüket a sok szar nélkül, amit Nim-nim sózott rájuk. Hanem a legrosszabb mégiscsak az volt, hogy a Bubu-lakók már nem tudták egymás arcáról leolvasni az érdekes, szívmelengető történeteket. Pedig az őseikben éppúgy megvolt ez a képesség, mint ahogy a festményekről olvastak le történeteket.

Így aztán, Kilgore Trout szerint, "a Bubulakók a csillagrendszerek helyi családjában besoroltak a legirgalmatlanabb teremtményekközé".

Kurt Vonnegut - Időomlás
1997

Ha valakit érdekel, írjon mail-t elküldöm az egészet ODT-ben, vagy letöltheti innen (143 kb).