2018. január 28., vasárnap

Munkaerőhiány

Amikor 7 milliárd ember él a Földön, munkaerőhiány nem létezik. A piaci árnál alacsonyabb bérezés viszont igen, de az nem mai dolog. Olyan létezik, hogy valaki alacsony fizetésekkel akar versenyelőnyt szerezni, meg olyan is, hogy alvállalkozók ki nem fizetésévével próbál "okosba" költséget csökkenteni. Régebben olyat is ismertek, hogy röghöz kötés meg vasfüggöny. Volt amikor teljesen természetes volt az ilyesmi, a hétköznapi rutin része. Ha nincs, aki megcsinálja a dolgot, nyilván keveset fizetsz, nem versenyképesek a körülmények, stb. Persze, a körülmények is ahhoz tartoznak, mennyit szánsz az elvégzett melóra, mennyiért vennéd a munkát. Valamikor szó volt róla, hogy hat órában maximalizálnák a napi munkaidőt, talán Svédországban folytak is kísérletek, de 2018-ban ez már sci-finek hangzik még Skandináviában is. Pedig az alternatívája az, hogy az ember 20-30 éven át tolja a szekeret napi nyolcban, élete nincsen, 10 év után már az se érdekli, ha belet kell lapátolnia, nem érez szagokat, mindegy, csak legyen már négy óra, és karrier meg minden. Burn out szalámi, mit számít? Ez a piac. Van, aki gépesít, van aki emberből nyomorít gépet, ha nincs elég esze tervezni egyet, se pénze megvenni. Ha nem találsz olyat, aki megcsinálja, akkor túl keveset szánsz rá. Ez ennyi, nem relativitás elmélet. Nyilván speciális közgazdásznak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne értse. Vagy ügyvédnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése