A Mohácshoz vezető út állomásai, és a mohácsi csata

Hunyadi Mátyás halála után 4 jelölt volt a magyar trónra:

• Corvin János (Mátyás és Edelpeck Borbála törvénytelen gyermeke)
• Miksa (III. Frigyes fia, 1486-tól német király, jogcíme az 1463. évi bécsújhelyi szerződés)
• Jagelló Ulászló (1471-től cseh király, a lengyel trónörököse)
• János Albert lengyel herceg (Ulászló öccse, aki bátyja helyett 1492-től lengyel király lesz).
  

Már Mátyás hadjáratainak is az volt az egyik célja, hogy az ország erőforrásait megnövelje a török elleni harcra, így halála után a királyválasztásnál is szempont lesz, hogy lehetőleg "országot hozzon" az új király. Ezért ketten rögtön kiesnek a jelöltek közül: Corvin János önként félreáll, cserébe a bosnyák királyi és a horvát báni címet kapja a Hunyadi-birtokok mellé, haláláig, 1504-ig ő az ország legnagyobb birtokosa; János Albertnek pedig nincs reális reménye arra, hogy lengyel király legyen, így ő is kiesik. A császárjelölt I. Miksától a rendek még tartanak, így a legmegfelelőbb királyjelöltnek Jagelló Ulászló tűnik, aki közismert erélytelenségéről, ráadásul a cseh és lengyel erőforrásokat is hozza a török ellen.

1490-ben, megkoronázásakor, II. Ulászlónak meg kell ígérnie:

• nem vezet be újításokat
• eltörli az 1 aranyforintos rendkívüli hadiadót
• a királyi tanács és a rendek megkérdezésével kormányoz
  

Ulászló uralmának megszilárdításához még felhasználja a zsoldossereget, de a hadiadó híján nem képes fizetni, ezért feloszlatja és az rablásokból tartja el magát. A sereg maradékát maga Kinizsi Pál fogja veri szét 1492-ben. A magyar hadszervezet ezután újra a bandériumrendszerre épül. A hadiadó hiánya a várak állagának romlásán, technikai felszereltségének hiányában is megmutatkozik, a bevételek 60-80%-kal esnek vissza. A jövedelmek behajtásának a jogát újra kezdik a bárók megszerezni, mint a Hunyadiak előtti időkben. Volt, hogy 11 hónapig nem kaptak zsoldot a katonák. A király helyett az udvari körök, elsősorban a királyi tanács tagjai, és a rendek kormányoznak állandó ellentétben, pártoskodásban. A király gyenge, innen gúnyneve: "Dobzse" (jól van).

Az ellentétek éleződése:

Bárók vetélkednek a jövedelmekért és az országos méltóságokért, az uralkodó csupán első az egyenlő bárók között. Amikor a bárók hatalma növekszik, a köznemesség veszélyeztetettsége nő, nincs erős király többé, aki megvédené őket a hatalmaskodásoktól. A köznemesség összefog a rendi gyűléseken, de a hozott törvények végrehajtását a végrehajtó szerepű királyi tanács bojkottálja. 1505-ben törvényt hoznak, hogyha a Jagelló család kihal, akkor csak magyart lehet királlyá választani (1447 óta szabad királyválasztás van érvényben egészen 1687-ig). Ezt a törvényt Szapolyai János, az ország ekkor már legnagyobb birtokosa érdekében hozták, kinek a rendek a Hunyadiak szerepét szánták. Szapolyai 1510-től erdélyi vajda, 1526-tól az egyik magyar király lesz.

A báró-báró ellentét mellett éleződött a báró-nemes ellentét is. Döntő kérdés volt a jobbágyság szabad költözésének a kérdése. 1492-ben kötelezővé teszik a kilenced terményben való beszedését. A földbirtokosok érdeke az, hogy minél több jobbágytelek legyen birtokukban, annál több adót szedhetnek be - megindul a jobbágyok átcsalogatása. A röghözkötést elsősorban a köznemesek igénylik, a bárók ellenzik. A nemes-jobbágy ellentétet a röghözkötés kérdésén kívül még három tényező növelte:

• a jobbágyok vadászati jogának megvonása
• a mezővárosok kiváltságainak a megvonása, így ott is egyénenként szedik a kilencedet
• a nemesi vámmentesség törvénybe iktatása (1498), mely indokolatlan előnyhöz juttatja a nemeseket a piacon
  

Az ellentétek, árulások, pártütések miatt áttekinthetetlen, robbanásveszélyes helyzet alakul ki, elég egy szikra és az ország vérbe borul. Az indulatkitörést az esztergomi érsek okozta:

1512

A békés II. Bajazid szultánt I. Szelim vá1tja a Török Birodalom élén. Kiújulnak a harcok, török sikerekkel: Mezopotámiát, Palesztinát és Egyiptomot is elfoglalják, így a birodalom területe több, mint 1 millió km² lesz.

1513

X. Leó pápa keresztes háborút hirdet, melynek vezetésével a akkor 71 éves Bakócz Tamás esztergomi érseket bízza meg. Bakócz jobbágyi származású, előbb Mátyás személyi titkára, majd 1497-től érsek (1506-08 között egy reneszánsz kápolnát építtet Esztergomban, ott is nyugszik). 1513-ban jó eséllyel indul a pápaválasztáson, de végül a Medici családból származó vetélytársa, X. Leó kerül ki győztesen a vetélkedésből. A keresztes háború szervezését kárpótlásul, vagy éppenséggel Rómából való eltávolítása okán szánják neki. A királyi tanács egy része ellenzi a pápai bulla kihirdetését, hiszen az a szultánnal kötött béke megszegését, és az újabb költséges háborút jelenti (a konstanzi zsinat óta királyi engedély kell Magyarországon a bullák kihirdetéséhez). Bakócz végül eléri célját, 1514. április 9-én kihirdetteti a bullát.

Április végén, május elején már kb. 40 ezer keresztes tartózkodik a gyűjtőtáborokban, többségük jobbágy. A központi tábor Pest mellett található. A sereg vezetésével Dózsa Györgyöt bízzák meg. Dózsa nándorfehérvári lovastisztként párviadalban megölte a szendrei lovas szpáhik vezérét, amiért II. Ulászló a lovagrendbe emelte, talán ezért a tettérét, vitézi hírnevéért kapta meg a vezetés jogát. A keresztesek Pestről délkeleti irányba vonulnak, hogy egyesüljenek Szapolyai seregével, s így vonuljanak a szerbiai és a bulgáriai török seregek ellen.

A Dózsa György-féle parasztfelkelés

A nemesek, akik rossz néven vették, hogy a dologidő közeledtével a parasztok elhagyják a földeket, Mezőtúrnál összecsapnak a keresztesekkel, akik ezután rabolva, fosztogatva vonulnak tovább. Május 15-én ezért Bakócz leálltja a további toborzást, május 24-én pedig az egész hadjáratot. A keresztesek szerint azonban szentségtörő az, aki akadályozza a szent had működését, az egész nemesség a vállalkozás kerékkötője, így az üdvözülés útjában áll. A falusi és mezővárosi papok és a keresztesek közé állt obszerváns ferencesek is ezt hirdették.

Május 23-án Apátfalvánál Báthori István temesi ispán megveri a parasztok előőrseit, ám másnapra megérkezik a fősereg is, a következő nap, 24-én pedig Dózsa csapatai rágyújtják a nagylaki várat az ott ünneplő nemesekre. Csáky Miklós püspök, Ravazdy Péter alispán, Nagylucsei Dóczy György, Torpay Miklós és más nemesek, Telegdy István kincstartóval együtt, a fölkelők kezébe esnek, őket néhány környékbeli földesúrral egyetemben karóba húzzák (úgy tűnik, Dózsa ekkor már tudta, hogy a Mezőtúrnál elfogott kereszteseket milyen kegyetlenül végezték ki). Báthory elmenekül. Ezzel kitört a parasztháború. A parasztok három részre szakadnak: egyik részük Lőrinc pap vezetésével Nagyvárad felé vonult, a másik Kolozsvár irányába, a harmadik pedig Temesvár várát vette ostrom alá június 13-ától. A várat július 15-én Szapolyai János szabadította fel, miután Bulgáriából hazatért 20 000 katonájával. A parasztok vezetőit elfogják és kivégzik. A kivégzések tíz napig eltartanak, a brutalitás leírhatatlan: Dózsa Györgyöt állítólag saját hajdúival marcangoltatják szét, hátra bilicselt kézzel, puszta foggal tépik a húsát.

Az 1514 októberi országgyűlésen még súlyosabb megtorlás következik. Elrendelik a jobbágyok röghözkötését és a jobbágyság fegyverfogási tilalmát, A Mátyás idején beszedett 1 arany forintot ezentúl nem az állam szedi be, hanem kártérítésül a nemesek. Ugyanezen az országgyűlésen terjeszti be Werbőczy István a Hármaskönyv (Tripartitum) című munkáját, melyben a korabeli jogszokásokat mutatja be. Az érvényben lévő törvények mellett, az írásban nem rögzített joggyakorlati szokásokat is, beleértve a paraszt-törvényeket. Műve nem emelkedik törvényerőre, de 1517-ben Bécsben kinyomtatja és a XVI., századi nemesi joggyakorlat legfontosabb kézikönyve lesz.

II. Ulászló uralkodásának végén az uralkodó éves bevétele már nem fedezi az 1500 km-es végvárvonal karbantartását, csupán 8 000 katona eltartására elegendő (123 000 Ft). 1515-ben a király Habsburg Ferdinánd osztrák herceggel szövetséget köt, melyet két házassággal pecsételnek meg. A trónörökös, a 9 éves Jagelló Lajos feleségül veszi Habsburg Máriát, Lajos nővére, Jagelló Anna pedig feleségül megy Habsburg Ferdinándhoz. Habsburg Ferdinánd és Mária I. Miksa császár unokája. II. Ulászló a következő évben, 1516-ban meghal, utóda II. Lajos (1506-1526).

I. Szulejmán szultán trónra jutása után (1520) békeajánlatot tesz a magyar uralkodónak, melyet tanácsadói sugalmazására a 14 éves Lajos visszautasít, a szultán követeit börtönbe vetik. Válaszul Szulejmán 1521-ben hadjáratot indít a Magyar Királyság ellen. A visszautasítás egyik oka a Habsburg-Jagelló szövetségben való hit. Magyarország azonban külső segítségre nem számíthatott, az új német-római császár, V. Károly (1519-1556) célja egy egységes, Habsburg vezetésű Európa megteremtése volt, ennek érdekében az 1520-as években I. Ferenc francia királlyal kellett megküzdenie Itáliáért. Károly, mint a korban annyian, a Fuggerek kölcsöneitől függ, mindenkinek tartozik, energiáit teljesen leköti ez a rivalizálás, még a reformáció ellen sem képes fellépni.

1521-ben Szulejmán kezére kerül Nándorfehérvár, Zimony, Szabács és a külső magyar végvárvonal jelentős része. 1523-ban Tomori Pált a katonailag is képzett szerzetest nevezik ki kalocsai érsekké és Alsó-Magyarország főkapitányává. Feladata a végvárrendszer újjáépítése lenne, ám a külső végvárvonalból 1525-re csak Jajca és Klissza marad meg, stratégiai jelentségüket így teljesen elveszítve.

Ugyanerre az évre tehető Magyarország teljes külpolitikai elszigetelődése. 1525 februárjában, a páviai csatában V. Károly döntő vereséget mér I. Ferencre, a csatában maga a francia király is fogságba esik, Spanyolországba viszik, és szabadon bocsátásáról hosszas alkudozás kezdődik. A következő évben megkötött madridi békében I. Ferenc kénytelen lemondani itáliai törekvéseiről, ám a legkeresztényibb uralkodónak esze ágában sincs betartani a szerződést. A fölénybe kerülő V. Károllyal szemben 1526 májusában szerveződik meg a cognac-i liga, melyben a francia király mellett, Velence szabad köztársasága, Firenze és Milánó, később a pápai állam is részt vesz, és amit VII. Kelemen pápa valamint Szulejmán szultán is támogatásáról biztosít. Károly spanyol-német csapatai 1527-ben elfoglalják és felégetik Rómát. E liga magától értetődően a Habsburg-szövetséges Jagellokat is ellenségnek tekintette. I. Ferenc titkos szövetséget köt a szultánnal (ami természetesen egyáltalán nem marad titokban) egy kétirányú közös támadás lebonyolítására. A cseh-magyar uralkodónak egyetlen potenciális szövetségese maradna: rokona a lengyel király, Lengyelország azonban 1525-ben öt évre békét kötött Törökországgal.

1526 elején II. Lajos tud a török támadási szándékáról, a mozgósítás azonban finoman szólva is vontatottan halad. A gyülekezést július 2-ára hirdeti meg a király Tolnára, de a pénzhiány miatt ő maga is csak 20-án indul a táborba. Hiába hirdetett általános felkelést, hiába adott utasítást a jobbágyság felfegyverzésére, végül mindössze úgy 25 000 fegyveres gyűl össze. Túl közel volt még a parasztháború emléke, jobbágyot kevés földesúr mert fölfegyverezni, de a hadra kötelezett nemességből is sokan maradtak távol, bár vagyonuk elvesztését kockáztatják. A hadseregével Szegednél táborozó Szapolyai János is "elkésett" a csatából, csupán öccse, Szapolyai György érkezik meg.

Az előrenyomuló törököket július 14-27 között Pétervárad, augusztus 1-8 között pedig Újlak tartóztatja fel rövid időre. Tomori Pál 6000 emberével a Dráva-Duna köznél található Korasica mocsárnál akarná megállítani a törököt, ám a haditanács visszaparancsolja, s a csata színhelyét Mohács mellett jelölik ki. Akkor kell megállítani a törököt, amikor a mohácsi dombokról leereszkedik! A csatára 1526 augusztus 29-én, délután háromm vagy négy órakor kerül sor. A magyar táborban néhányan azt javasolták, ne ütközzenek meg, hátráljanak, és várják be Szapolyai János erdélyi vajda 10-25000 fős seregét (roppant érdekesek ezek a jelentős számbeli eltérések), aki már jelezte érkezését (valójában Szapolyai Szegednél vesztegelt, majd november 1-én bevonult Budára, miközben az országból akadálytalanul kivonuló törökök szeptember 28-án kifosztják és felégetik Szegedet). Szapolyain kívül több segédcsapat is közeledett már, például a közel 10 000 főt számláló Székesfehétvárnál járó cseh hadsereg és Fragnepán Kristóf horvát-szlavón serege. A csata lefolyását Brodarics István kancellár, szerémi püspök leírásából ismerjük. A magyar sereg főparancsnoka Tomori Pál és Szapolyai György. A törökök kb. két-háromszoros túlerőben voltak.

A csata lefolyása

Délután három (esetleg négy) órakor (a délutáni ima idején) a reggel óta az augusztusi hőségben felsorakozva várakozó magyarok jobbszárnya előretör a már tábortverő, fáradt török jobbszárny ellen (1). A megzavarodott ruméliai lovasság menekülését látva Tomori parancsot ad minden egységnek az előrenyomulásra (2), de mire az általános támadás megindul a jobb szárny támadása kifullad és visszaszorulnak. A balszárnyon Perényi elkeseredetten küzd az időközben megérkező anatóliai lovassággal, a gyalogság pedig fennakad az addigra magukat elsáncoló janicsárok sortüzein, és az előretörő második vonal kénytelen megkerülni az elakadt gyalogságot. A korszerű török tüzérség pusztításáról szóló mondák nem valószínű, hogy valósak lennének, ugyanis, a korabeli források szerint még a második vonal feje fölött is elszálltak a golyók, olyan sebtiben voltak beirányozva a lövegek. Másrészt a török tüzérséggel szemben nem a lovasság állt, hanem a gyalogság, a lovasság a két szárnyon támadott. Sokkal valószínűbb tehát, hogy a sáncok, és a janicsárok sortüzei állították meg a gyalogosokat. Mindenesetre a zűrzavarban a bandériumok rendje felbomlik, a második vonal egy része Perényi lovasaihoz csatlakozik, de végül alulmaradnak az anatóliaiak túlerejével szemben, és kénytelenek visszavonulni. (3) Ezzel a gyalogság kelepcébe került. A lovasság a gyalogosokat hátrahagyva elmenekül (4). A fejvesztett menekülés következtében kb. 15 000 katona, 7 főpap, 28 báró és a király is elesik. (A király halálában szerepe lehet, hogy a táborverésre készülő ruméliai lovasokból kiválik Bali bég egysége, ami ellen Tomori Ráskai Gáspár, Török Bálint és Kálnay János vezetésével oldalvédet küld ki a királyt védő elitcsapatok közül - mindhárman túlélték a csatát, amit a király nem, és később mindhárman komoly, bár kétes politikai karriert futottak be ebben a zűrzavaros időszakban. Nem mellesleg 19 évesen Török Bálint volt a Magyarország kapujának tartott Nándorfehérvár bánja, ám a törökök érkezésekor nem tartózkodott a várban, amit tisztjei harc nélkül átadtak a szultánnak.)

A csata után a törökök csapdától tartva egész éjszaka fegyverben várták a magyar főerőket. Pár nap alatt kiderült, hogy nincsen főerő. Szeptember 9-én Szulejmán bevonul a vereség hírére kiürített Budára, de október 22-én felgyújtja és kiüríti azt. A törökkel Mohács után a továbbiakban csupán egy kb. 25 000-es elkeseredett parasztsereg vette fel a harcot, melynek szekértábora azonban nem jelentett akadályt a kitűnően képzett, kipróbált török csaptoknak: az utolsó szálig levágták őket. Szapolyai seregeivel a Tisza túlpartjáról kísérte szemmel a török pusztítását, nem avatkozott az eseményekbe.

Végül 1526-ban "csak" a belső végvárvonal veszett el, lett volna még lehetőség arra, hogy rendezve sorainkat, felkészülve várjuk a következő török támadást, ami csak három év múlva következett be. Szapolyai 5-25 000 embere, Fragnepán Kristóf horvát-szlavón serege, és a csehországi segédcsapatok is érintetlenül maradtak. Ez összesen legalább akkora erőt jelentett, mint ami Mohácsnál a törökkel szemben állt, csakhogy soha nem állt így össze. A lefejezett Magyarország véres belháborúba zuhant, majd szüretre kész, érett gyümölcsként pottyant a szultán ölébe.

/forrás: gugli, wikipédia/

UPDATE: