...ennyi igazságtartalom van a NER szavaiban.
Tehát Stirlitz olvasni kezdte Johanna blogját, és talált is benne sok érdekeset. Az egyik az Ungváry Krisztián A Horthy-rendszer mérlege című munkájáról írt reflexió volt. Stirlitz már azt is gyönyörűségesen szépségesnek találta, hogy egy finn ember blogjában találkozik Ungváry könyvével, mert Magyarországon szokás szerint akkora a ricsaj, hogy tulajdonképpen minden elsikkad legyen az lényeges, vagy lényegtelen. A magyarok már csak ilyenek, az ember ilyen: mint a veréb, csak nagyobb a feje.
Sajnos Stirlitz nem tudta megszerezni a könyvet, némi keresgélés után annyit tudott kibogozni, hogy a német Die Welt cikke, amire Johanna reagált 2013-ból származik, az interneten fellelhető adatok is 2013-2016 közötti időpontra utalnak, de ez nem is lényeges.
Johanna nem véletlenül a Die Welt interjúja mentén indul el, tudós emberről van szó, finn nyelvészdoktorról, nem szokott összevissza csapkodni és hadonászni, azon az éghajlaton, ahonnan származik, általában kerülik a fölösleges mozdulatokat. Azt írja, a cikket jegyző Thomas Schmid érezhetően némiképp felkapta a vizet, amikor Ungváry azt merte mondani, hogy a két világháború között megerősödő magyar antiszemitizmusnak megérthető, racionális okai voltak. Johanna megemlíti Schmid valódi, hamisítatlan német "Gutmensch" reakcióját, amit minden tisztességes németnek adnia kell, amikor a nácik szörnytetteiről esik szó. Stirlitz persze ismerte ezt a jelenséget, amit Vonnegut egyetlen szóval engedelmességként definiált, mint a német nép átka és bűne. És azt is tudta, hogy a finnek se mentesek a jófiúskodástól, de a csúcsot azért kétségtelenül a németek tartják.
Teljesen más kérdés, hogy Vonnegut amerikai-német volt, ezért volt képes olyat mondani, hogy "német nép", ami valójában soha nem létezett, ahogy olyasmi sem, hogy amerikai nép, de ezt egy amerikainak nehéz elmagyarázni, mert csak egy valódi hesseni tudja igazán átérezni, miért nem német egy bajor, vagy osztrák, vagy porosz, vagy sváb, vagy bárki, aki nem hesseni.
Schmid prédikációra emeli tehát mutatóujját, és a kék égre felbökve leszögezi, hogy semmiféle szociális igazságtalanság nem jogosít fel senkit embercsoportok megvádolására, még az áldozatokat sem. - írja Johanna karácsonykor, némi horogkereszt-torta emésztése közben, és ez nem vicc, tényleg ezt írja, Északon tényleg van ilyen, és hozzátartozik a karácsonyi hagyományokhoz mind a mai napig.
