"A mai nem a te napod lesz, semmi nem akar működni. Nem a türelmedről vagy híres, így aztán komoly vitákba bonyolódhatsz nem csak a munkahelyeden, hanem a pároddal is. A lényeg, hogy őszinte legyél a szerelmedhez, ez mindenen átsegít titeket."
- Ez most kire gondolhat? - gondolta Stirlitz - Hol az én munkahelyem? Ki az én párom? Miről beszél ez? Isten? Gliv? Tatjana? A Kutya? Tanácstalanul, elképedve nézte a darabokra szedett számítógépet.
- Hogy legyek most ehhez őszinte? Miért működne ez attól, ha megmondom neki, hogy utálom, mint a szart, mert kurvára nem működik, három winyót raktam bele, egyiket sem fogadja el, mindhármat más indokkal utasítja el és a tököm tele van vele, de nagyon.
2010. február 1., hétfő
2009. december 23., szerda
Csütörtök után péntek jön
- Majd jövök. - mondta Stirlitz.
- Most, hová mész? - kérdezte Tatjana. Feltűnően kedves volt ma. Szószegés előtt és szószegés után mindig feltűnően kedves. Szószegés utáni durcakor is feltűnően kedves.
- El. - válaszolta Stirlitz. - Lehet, csak pár hét múlva jövök. Adnál enni a kutyának?
- A múltkor is megharapott..
- Csak megfogta a kezed. A harapás az más, visszanéztem a felvételeket, rossz helyen voltál, rossz holmik között turkáltál, egyáltalán semmiféle kutyakaja nem található arrafelé, és ezt a kutyánál senki nem tudja jobban. Csak kitessékelt onnan, ez minden. Téged soha nem harapna meg.
- Mondod te.
- Igazad van, az ember soha nem lehet ebben biztos. Mindegy, majd jövök..
- A kutyával mi lesz?
- Nem maradok sokáig, majd teszek ki neki szárazat. - Stirlitz bekötötte a zsákot. - A századosod hogy van?
- Volt már jobban is. Szarakodik a gyomra.
- Napi pár liter vodkával kevesebb, és nem szarakodna neki annyira.
- Ebben a kérdésben nem hinném, hogy te lennél az illetékes.
- Bizonyára nem. Na viszlát.
- Most, hová mész? - kérdezte Tatjana. Feltűnően kedves volt ma. Szószegés előtt és szószegés után mindig feltűnően kedves. Szószegés utáni durcakor is feltűnően kedves.
- El. - válaszolta Stirlitz. - Lehet, csak pár hét múlva jövök. Adnál enni a kutyának?
- A múltkor is megharapott..
- Csak megfogta a kezed. A harapás az más, visszanéztem a felvételeket, rossz helyen voltál, rossz holmik között turkáltál, egyáltalán semmiféle kutyakaja nem található arrafelé, és ezt a kutyánál senki nem tudja jobban. Csak kitessékelt onnan, ez minden. Téged soha nem harapna meg.
- Mondod te.
- Igazad van, az ember soha nem lehet ebben biztos. Mindegy, majd jövök..
- A kutyával mi lesz?
- Nem maradok sokáig, majd teszek ki neki szárazat. - Stirlitz bekötötte a zsákot. - A századosod hogy van?
- Volt már jobban is. Szarakodik a gyomra.
- Napi pár liter vodkával kevesebb, és nem szarakodna neki annyira.
- Ebben a kérdésben nem hinném, hogy te lennél az illetékes.
- Bizonyára nem. Na viszlát.
2009. december 22., kedd
2009. december 11., péntek
Álom volt ez is
Nem is akármilyen álom. Stirlitz arra ébredt, hogy úgy meggyakta Tatjanat, ahogy csak nagyon régen, valamikor még az előző életében. Ott vibrált benne a gyakás. Ösztönös mozdulattal oda nyúlt, de nem volt semmiféle nedvesség a gatyáján, tehát csak álom volt az egész.
És most felébredt..
Nem akármilyen álom, azt meg kell hagyni.
A szoba közönyösen recsegett, pattogott, mert kint erősen fagyott, a kutyának meg akkora szemei voltak, mint két pingponglabda. Nyilván már órák óta visszatartotta. Lehetett vagy tizenegy.. Némi szemrehányás ki is tetszett a tekintetből, de Stirlitz mezítláb az ajtóhoz csoszogott, és a kutya kiröppent a fagyba, megtépett pár bokrot, majd a lényegre tért, de ezt Stirlitz már nem várta meg, mert kint, mint már mondtam kurva hideg volt és pár pillanat alatt átfagyott a meztelen talpa. Nem szeretett mezítláb állni a hóban. Annyira azért nem utálta, hogy cipőt húzott volna, de azért nem szerette. Visszacsoszogott a konyhába, kávé után kotorászott és egyre az a gyakás járt a fejében. Nagyon élethű volt az álom. Nagyon átmenet nélküli az ébredés. Semmi nem indokolta, hogy Tatjana ne legyen az ágyban, és Stirlitz a szeme sarkából, éppenséggel a fülei mögül, újra és újra odasandított az ágyra, vajon nincs-e ott? Ha ott van, akkor nemsokára kezdődik a szöveg, h megint horkoltál, nyöszörögtél, vagy nevettél álmodban. Az ilyen kaliberű gyakások után mindig volt valami szöveg. A legdurvább szöveg az volt, hogy megerőszakoltál, nem tudom, emlékszel-e?
És most felébredt..
Nem akármilyen álom, azt meg kell hagyni.
A szoba közönyösen recsegett, pattogott, mert kint erősen fagyott, a kutyának meg akkora szemei voltak, mint két pingponglabda. Nyilván már órák óta visszatartotta. Lehetett vagy tizenegy.. Némi szemrehányás ki is tetszett a tekintetből, de Stirlitz mezítláb az ajtóhoz csoszogott, és a kutya kiröppent a fagyba, megtépett pár bokrot, majd a lényegre tért, de ezt Stirlitz már nem várta meg, mert kint, mint már mondtam kurva hideg volt és pár pillanat alatt átfagyott a meztelen talpa. Nem szeretett mezítláb állni a hóban. Annyira azért nem utálta, hogy cipőt húzott volna, de azért nem szerette. Visszacsoszogott a konyhába, kávé után kotorászott és egyre az a gyakás járt a fejében. Nagyon élethű volt az álom. Nagyon átmenet nélküli az ébredés. Semmi nem indokolta, hogy Tatjana ne legyen az ágyban, és Stirlitz a szeme sarkából, éppenséggel a fülei mögül, újra és újra odasandított az ágyra, vajon nincs-e ott? Ha ott van, akkor nemsokára kezdődik a szöveg, h megint horkoltál, nyöszörögtél, vagy nevettél álmodban. Az ilyen kaliberű gyakások után mindig volt valami szöveg. A legdurvább szöveg az volt, hogy megerőszakoltál, nem tudom, emlékszel-e?
2009. november 15., vasárnap
Vasárnap
Aktuális, vagy nem aktuális, megint visszatér az Ember a II. világháborúhoz - Stirlitz tér vissza. Stirlitz-ember. Nem pont Kertész Imre miatt (bár kapcsolódik), nem amiatt, mert Magyarországon megint vaskosan, otrombán, nyeglén zsidóznak, hanem mert úgy tűnik, még mindig nem értjük ezt a dolgot. De nem ám! Ahogy Kertész említette, mostanában többször is: egy durva pénzügyi válságból lett az egész hercehurca, és mi nem a pénzügyi válságra figyelünk, hanem, mint a rossz filmeken felnőtt agymosott birka, mi A Hitlerre figyelünk, pedig ő csupán a termék volt, a történelem primadonnája, nem több. Maguk a folyamatok, a "film", a "darab", az adás, valamilyen formában Hitler nélkül is háborúhoz vezetett volna akkor is, ha más játssza a főszerepet. Megint csak Brad Pit-et elemzi mindenki, hogy milyen zakó volt rajta a gálán, jó-e ahogy megformálja a figurát, és miért iszik, vagy rágcsál minden jelenetben, unjuk-e már nagyon? Nem lehet eléggé unni, mert közben védjeggyé lényegült a rágás, előnyösen irányítja a figyelmet jól fejlett állkapcsaira, amitől olyan férfias, és az plusz harminchárommillió. Közben az évek során megtanultuk, h a védjegyek fontosabbak, mint a logikai kapcsolat. A legtöbb ember ugyanis egyszerűen lusta gondolkodni. Valóban hátborzongató, h ugyanilyen bárgyúsággal beszélnek (gőgicsélnek, gügyörésznek) az emberek a II. világháborúról is.
Már az első világháború kirobbanása is szükségszerű volt (jellemzően a Szarajevói jelenet teljesen háttérbe szorult, bármilyen indok megfelelt volna); félrekezelt, elkönnyelműsködött helyzetek fokozták odáig a feszültséget, h már minden mindegy lett, az emberek énekelve mentek a frontra - ahol aztán többé kevésbé megrökönyödve találták szembe magukat az első modern, iparosított, emberek számára tervezett, és épített vágóhíddal, mint az egyetlen létező valósággal. És persze nem lehetett csak úgy abbahagyni, egészen addig kellett folytatni, míg beleroppant a régi rendszer, a régi világ, hitek, társadalmak, életformák: minden, amit ember addig ismert. Európa kiütötte magát.
Az I. világháború kótyagos, vérgőzös lezárása magában hordozta a másodikat: ugyanis nem lett lezárva. Így érthető meg, hogy húsz évvel az emberiség történetének legértelmetlenebb, legnagyobb szabású mészárlása után újrakezdték az egészet. Márai írja Olaszországról, h groteszk egyenruhában masíroztak huszonéves emberek, Mussolini igenis karizmatikus szereplő volt, és a groteszk, cirkuszi maskarában felvonuló fiatalok napidíjat, és feladatot kaptak. Akkoriban ez nagy szó volt, sokkal több, mint amit az élet addig kínált nekik. Márait tizenhét évesen sorozták az első vh-ba tizenvalahány társával együtt. Neki szerencséje volt, kórházba került, mielőtt eljutott volna a frontra, így túlélte. A többiek nem. Egyik sem. Ha Márai nem betegszik meg, tizenhét évesen halott ember, és soha nem látja meg a duce fasisztáit, mi pedig soha nem olvasunk egyetlen sor Márait sem. Berlinből, Párizson keresztül érkezett Olaszországba; Berlinből, ahol a délelőtt felvett fizetés délutánra már semmit nem ért. Az emberek öt deka vajat nem kaptak kéthavi nyugdíjukért, mindenki próbált élni, ahogy tudott. Gazdasági válság volt. Válság volt, döglődött a rendszer. A fasiszták napidíjat adtak, és megbízásokat, perspektívát, ha a világ legprimitívebb perspektíváját is: vedd el a másiktól, vedd el a gyengébbtől. Így fejlődött a helyzet. Valamelyik amerikai jegyezte fel, hogy ugyanazok az emberek, akik tegnap még marhavagonokban utazták át Amerikát bármilyen munka után, ma sört vedelnek, húspogácsát zabálnak, kigömbölyödtek. Csoda volt ez, hihetetlen csoda! Nem tudom, melyik amerikai volt, Vonnegut, vagy Mailer, vagy Jones. Mindenki ismerte a katonának állt csavargó történetét, szerintem mindhárom meg is írta.
"Soha nem szabad egy társadalomnak vagy a politikának hasonló helyzetbe jutnia. Egy pénzügyi válság volt a kiindulópontja Hitler hatalomátvételének. A jelenlegi pénzügyi válság azt mutatja, hogy a holokausztnak nincs többé hatása az európai politikusok tudatára." - Kertész szokása szerint sebészi pontossággal fogalmaz, bár én nem holokausztot mondtam volna, hanem világháborút, hiszen a holokauszt az áldozatok tizedét sem adta, a teljes pusztítás sokkal nagyobb volt: Lengyelország lakosságának nagyjából 16%-a pusztult el, a Szovjetunió huszonhárom millió embert, lakosságának 13%-át, míg Németország lakosságának alig több, mint 10%-át veszítette el, szóval a németek elég olcsón megúszták, még Kelet-Timor is többet áldozott. Ez volt a teljes ár, és egy földig rombolt, megroggyant Európa, és ötvenöt év Szovjet-orosz megszállás. A holokauszt ehhez képest kofalárma..
Gyurcsány Ferenc úgy nácizik, meg fasisztázik, mintha más tétje nem lenne ennek a dolognak, mint az ő hatalmon maradása. Az ő szempontjából nincs is. Magyarország szempontjából viszont nagyon is van: az ország pozíciója a nemzetközi porondon. Ez a tét az ország, a közösség, a magyarság szempontjából.
Kertész nem a sztárról beszél, hanem a történetről. Hitler annyit adott hozzá a meglévőhöz, hogy beteges fanatizmusával, beteges gyűlöletével visszanyúlt a középkorig, az európai ember lelkének legmélyebb, legprimitívebb zugaiból merített indulatokkal egy irányba tudta fókuszálni a felgyülemlett kilátástalanságot és elégedetlenséget. Ezek az indulatok mindig is jelen voltak ez emberi kultúrákban, ezek a föld indulatai, az emberben élő lelketlen állat ösztönei. Civilizációnak azt a közösséget nevezzük, ami ezen felül tud emelkedni, ami képes méltósággal viselkedni, és elkerülni a véres leszámolásokat. Ma ismét egyre kisebb szerepe van bármiféle emberi méltóságnak - erre mondja szerintem Kertész, h ez veszélyes.
El kéne gondolkozzunk azon, h hasonló figura megjelent Olaszországban is, létezett Angliában, Japánban, az Egyesült Államokban is. Nemzeti Szocialistákról beszélünk. Szocialistákról. Egész Európa fortyogott, és senki nem tudta, hol vannak a szelepek, vagy ha tudta, eszébe nem jutott megnyitni azokat. A robbanás elkerülhetetlen volt. Teljesen mindegy, kinek a nevében történt meg, akik tehettek volna valamit, akiknek tenniük kellett volna valamit, azok csúnyán elbaltázták (vagy elkúrták, h mai szóval éljek). Több, mint hetvenkét millió emberi lény élete volt ennek az ára, és még sokkal több: Európa kiütötte magát. Legyőzte saját magát. Kiállt egy harcra, amit elbukott, és elveszítette vezető szerepét ezen a világon. Örökre. Vonnegut egyik szereplője azt mondja talán a húszas évek Bécséről, h egyszer csak belévillant a felismerés: ő az egyetlen egészséges, életerős huszonéves hím a városban. Csak gyerekek, nyomorékok, aggok meg nők voltak körülötte, kótyagosan az éhségtől és attól az elképesztő dologtól, ami történt.
Kertész nyolcvan éves, Vonnegut halott, Márai halott, Faludy halott. Lassan fakuló írások maradtak utánuk, és az utcákon helyenként már megy a majomparádé, egészen olyan, amit Márai Firenzében látott. Persze nagyon nem kell aggódni, ott, ahol döntenek, mindenki ismeri ezeket a szavakat:
"Tizenhat órával ezelőtt egy amerikai repülőgép egyetlen bombát dobott Hirosimára, az egyik jelentős japán katonai támaszpontra. A bomba hatóereje meghaladta a 20 000 tritol erejét. Több mint kétezerszer nagyobb robbanóereje, mint az angol "Nagy Szlemm"-nek, a legnagyobb bombának, amely valaha is bevetésre került a hadvezetés történetében.
A japánok kezdték el a háborút a Pearl Harbor elleni légitámadással. Ezt már sokszorosan visszafizettük nekik. És ez még nem minden. Ezzel a bombával most új, forradalmi módon járultunk hozzá a pusztító hatás növeléséhez, hogy ezzel is javítsuk fegyveres erőink egyre növekvő ütőképességét. Jelen alakjukban tovább gyártjuk ezeket a bombákat, és kifejlesztjük ezeknek még hatásosabb változatait is.
Ez a bomba: atombomba, azaz a világegyetem legfőbb erejének megzabolázása. Azt az energiát, melyből a nap nyeri az erejét, rászabadítottuk azokra, akik háborúba döntötték a Távol-Keletet.
...
Most készek vagyunk arra, hogy még gyorsabban és még tökéletesebben eltöröljük a föld színéről a japánok összes termelőüzemét, bármelyik városban - mondta Harry Truman. - El fogjuk pusztítani a kikötőiket, a gyáraikat, a közlekedési vonalakat. Félreértés ne essék: teljesen el fogjuk pusztítani Japánnak a háborúzáshoz nélkülözhetetlen erőforrásait. Így meg lehet kímélni ..."
Így megy ez.
Az egyik oldalon már bohóckodnak, a másik oldalon meg igyekeznek meglovagolni az ésszerű emberek indulatát. Ez a komolytalanság és felelőtlenség az igazán félelmetes: senki nem nyitja a szelepeket. Szerintem erre gondolt Kertész Imre, ami fontos gondolat, és persze senki nem erről beszél, hanem arról, vajon most akkor Balkán, vagy világváros Budapest? Kelet-Európai porfészek - ez az igazság. Ízléstelen, túlsminkelt, túlfűszerezett, maradi, koszos, egészségtelen, szennyezett, túlzsúfolt város, lestrapált, gátlástalanul és szégyentelenül erőszakos emberekkel, leszarom-kamikaze életstílussal, összegányolt utakkal, épületekkel, korrupcióval és körbetartozással. Aki szereti, szeresse ilyennek, mert ilyen, bár sokkal jobb lenne, ha jó gazdaként a megszépítésén dolgozna. A Grönlandra érkező vikingek tejjel-mézzel folyó helynek írták le a szigetet, ahol nem nő fa, ám csenevész bokrok azért megélnek. Meg lehet hallgatni az ilyenkor aktuális Máté Péter számokat, le lehet hajtani fél liter Unicumot, meg két liter vörösboros kólát kísérőnek, attól még a kutyaszar marad, meg a tény is, h a Budapesten élő ember átlag hat vagy hét évvel él kevesebbet, mintha egészséges körülmények között élne. Ám nem ez a lényeges, ez megint csak a díva körömcipője. Az okokat kéne keresni, csakhogy éppen a filmet nem nézi senki, Brad Pit állkapcsával és örökös rágcsálásával van elfoglalva a társaság, és a bohócok fekete-fehérben, az ellenbohócok meg pirosban, narancsban egyhelyben masíroznak, szeretem Brad Pitet meg utálom Brad Pitet előregyártott, gazdaságos táblákkal..
Már az első világháború kirobbanása is szükségszerű volt (jellemzően a Szarajevói jelenet teljesen háttérbe szorult, bármilyen indok megfelelt volna); félrekezelt, elkönnyelműsködött helyzetek fokozták odáig a feszültséget, h már minden mindegy lett, az emberek énekelve mentek a frontra - ahol aztán többé kevésbé megrökönyödve találták szembe magukat az első modern, iparosított, emberek számára tervezett, és épített vágóhíddal, mint az egyetlen létező valósággal. És persze nem lehetett csak úgy abbahagyni, egészen addig kellett folytatni, míg beleroppant a régi rendszer, a régi világ, hitek, társadalmak, életformák: minden, amit ember addig ismert. Európa kiütötte magát.
Az I. világháború kótyagos, vérgőzös lezárása magában hordozta a másodikat: ugyanis nem lett lezárva. Így érthető meg, hogy húsz évvel az emberiség történetének legértelmetlenebb, legnagyobb szabású mészárlása után újrakezdték az egészet. Márai írja Olaszországról, h groteszk egyenruhában masíroztak huszonéves emberek, Mussolini igenis karizmatikus szereplő volt, és a groteszk, cirkuszi maskarában felvonuló fiatalok napidíjat, és feladatot kaptak. Akkoriban ez nagy szó volt, sokkal több, mint amit az élet addig kínált nekik. Márait tizenhét évesen sorozták az első vh-ba tizenvalahány társával együtt. Neki szerencséje volt, kórházba került, mielőtt eljutott volna a frontra, így túlélte. A többiek nem. Egyik sem. Ha Márai nem betegszik meg, tizenhét évesen halott ember, és soha nem látja meg a duce fasisztáit, mi pedig soha nem olvasunk egyetlen sor Márait sem. Berlinből, Párizson keresztül érkezett Olaszországba; Berlinből, ahol a délelőtt felvett fizetés délutánra már semmit nem ért. Az emberek öt deka vajat nem kaptak kéthavi nyugdíjukért, mindenki próbált élni, ahogy tudott. Gazdasági válság volt. Válság volt, döglődött a rendszer. A fasiszták napidíjat adtak, és megbízásokat, perspektívát, ha a világ legprimitívebb perspektíváját is: vedd el a másiktól, vedd el a gyengébbtől. Így fejlődött a helyzet. Valamelyik amerikai jegyezte fel, hogy ugyanazok az emberek, akik tegnap még marhavagonokban utazták át Amerikát bármilyen munka után, ma sört vedelnek, húspogácsát zabálnak, kigömbölyödtek. Csoda volt ez, hihetetlen csoda! Nem tudom, melyik amerikai volt, Vonnegut, vagy Mailer, vagy Jones. Mindenki ismerte a katonának állt csavargó történetét, szerintem mindhárom meg is írta.
"Soha nem szabad egy társadalomnak vagy a politikának hasonló helyzetbe jutnia. Egy pénzügyi válság volt a kiindulópontja Hitler hatalomátvételének. A jelenlegi pénzügyi válság azt mutatja, hogy a holokausztnak nincs többé hatása az európai politikusok tudatára." - Kertész szokása szerint sebészi pontossággal fogalmaz, bár én nem holokausztot mondtam volna, hanem világháborút, hiszen a holokauszt az áldozatok tizedét sem adta, a teljes pusztítás sokkal nagyobb volt: Lengyelország lakosságának nagyjából 16%-a pusztult el, a Szovjetunió huszonhárom millió embert, lakosságának 13%-át, míg Németország lakosságának alig több, mint 10%-át veszítette el, szóval a németek elég olcsón megúszták, még Kelet-Timor is többet áldozott. Ez volt a teljes ár, és egy földig rombolt, megroggyant Európa, és ötvenöt év Szovjet-orosz megszállás. A holokauszt ehhez képest kofalárma..
Gyurcsány Ferenc úgy nácizik, meg fasisztázik, mintha más tétje nem lenne ennek a dolognak, mint az ő hatalmon maradása. Az ő szempontjából nincs is. Magyarország szempontjából viszont nagyon is van: az ország pozíciója a nemzetközi porondon. Ez a tét az ország, a közösség, a magyarság szempontjából.
Kertész nem a sztárról beszél, hanem a történetről. Hitler annyit adott hozzá a meglévőhöz, hogy beteges fanatizmusával, beteges gyűlöletével visszanyúlt a középkorig, az európai ember lelkének legmélyebb, legprimitívebb zugaiból merített indulatokkal egy irányba tudta fókuszálni a felgyülemlett kilátástalanságot és elégedetlenséget. Ezek az indulatok mindig is jelen voltak ez emberi kultúrákban, ezek a föld indulatai, az emberben élő lelketlen állat ösztönei. Civilizációnak azt a közösséget nevezzük, ami ezen felül tud emelkedni, ami képes méltósággal viselkedni, és elkerülni a véres leszámolásokat. Ma ismét egyre kisebb szerepe van bármiféle emberi méltóságnak - erre mondja szerintem Kertész, h ez veszélyes.
El kéne gondolkozzunk azon, h hasonló figura megjelent Olaszországban is, létezett Angliában, Japánban, az Egyesült Államokban is. Nemzeti Szocialistákról beszélünk. Szocialistákról. Egész Európa fortyogott, és senki nem tudta, hol vannak a szelepek, vagy ha tudta, eszébe nem jutott megnyitni azokat. A robbanás elkerülhetetlen volt. Teljesen mindegy, kinek a nevében történt meg, akik tehettek volna valamit, akiknek tenniük kellett volna valamit, azok csúnyán elbaltázták (vagy elkúrták, h mai szóval éljek). Több, mint hetvenkét millió emberi lény élete volt ennek az ára, és még sokkal több: Európa kiütötte magát. Legyőzte saját magát. Kiállt egy harcra, amit elbukott, és elveszítette vezető szerepét ezen a világon. Örökre. Vonnegut egyik szereplője azt mondja talán a húszas évek Bécséről, h egyszer csak belévillant a felismerés: ő az egyetlen egészséges, életerős huszonéves hím a városban. Csak gyerekek, nyomorékok, aggok meg nők voltak körülötte, kótyagosan az éhségtől és attól az elképesztő dologtól, ami történt.
Kertész nyolcvan éves, Vonnegut halott, Márai halott, Faludy halott. Lassan fakuló írások maradtak utánuk, és az utcákon helyenként már megy a majomparádé, egészen olyan, amit Márai Firenzében látott. Persze nagyon nem kell aggódni, ott, ahol döntenek, mindenki ismeri ezeket a szavakat:
"Tizenhat órával ezelőtt egy amerikai repülőgép egyetlen bombát dobott Hirosimára, az egyik jelentős japán katonai támaszpontra. A bomba hatóereje meghaladta a 20 000 tritol erejét. Több mint kétezerszer nagyobb robbanóereje, mint az angol "Nagy Szlemm"-nek, a legnagyobb bombának, amely valaha is bevetésre került a hadvezetés történetében.
A japánok kezdték el a háborút a Pearl Harbor elleni légitámadással. Ezt már sokszorosan visszafizettük nekik. És ez még nem minden. Ezzel a bombával most új, forradalmi módon járultunk hozzá a pusztító hatás növeléséhez, hogy ezzel is javítsuk fegyveres erőink egyre növekvő ütőképességét. Jelen alakjukban tovább gyártjuk ezeket a bombákat, és kifejlesztjük ezeknek még hatásosabb változatait is.
Ez a bomba: atombomba, azaz a világegyetem legfőbb erejének megzabolázása. Azt az energiát, melyből a nap nyeri az erejét, rászabadítottuk azokra, akik háborúba döntötték a Távol-Keletet.
...
Most készek vagyunk arra, hogy még gyorsabban és még tökéletesebben eltöröljük a föld színéről a japánok összes termelőüzemét, bármelyik városban - mondta Harry Truman. - El fogjuk pusztítani a kikötőiket, a gyáraikat, a közlekedési vonalakat. Félreértés ne essék: teljesen el fogjuk pusztítani Japánnak a háborúzáshoz nélkülözhetetlen erőforrásait. Így meg lehet kímélni ..."
Így megy ez.
Az egyik oldalon már bohóckodnak, a másik oldalon meg igyekeznek meglovagolni az ésszerű emberek indulatát. Ez a komolytalanság és felelőtlenség az igazán félelmetes: senki nem nyitja a szelepeket. Szerintem erre gondolt Kertész Imre, ami fontos gondolat, és persze senki nem erről beszél, hanem arról, vajon most akkor Balkán, vagy világváros Budapest? Kelet-Európai porfészek - ez az igazság. Ízléstelen, túlsminkelt, túlfűszerezett, maradi, koszos, egészségtelen, szennyezett, túlzsúfolt város, lestrapált, gátlástalanul és szégyentelenül erőszakos emberekkel, leszarom-kamikaze életstílussal, összegányolt utakkal, épületekkel, korrupcióval és körbetartozással. Aki szereti, szeresse ilyennek, mert ilyen, bár sokkal jobb lenne, ha jó gazdaként a megszépítésén dolgozna. A Grönlandra érkező vikingek tejjel-mézzel folyó helynek írták le a szigetet, ahol nem nő fa, ám csenevész bokrok azért megélnek. Meg lehet hallgatni az ilyenkor aktuális Máté Péter számokat, le lehet hajtani fél liter Unicumot, meg két liter vörösboros kólát kísérőnek, attól még a kutyaszar marad, meg a tény is, h a Budapesten élő ember átlag hat vagy hét évvel él kevesebbet, mintha egészséges körülmények között élne. Ám nem ez a lényeges, ez megint csak a díva körömcipője. Az okokat kéne keresni, csakhogy éppen a filmet nem nézi senki, Brad Pit állkapcsával és örökös rágcsálásával van elfoglalva a társaság, és a bohócok fekete-fehérben, az ellenbohócok meg pirosban, narancsban egyhelyben masíroznak, szeretem Brad Pitet meg utálom Brad Pitet előregyártott, gazdaságos táblákkal..
2009. november 8., vasárnap
Novnyolc
Kertész Imre nyilatkozata a Die Welt-nek természetesen visszhangot keltett Magyarországon is: az MTI hírét a kucugok azonnal átvették, címlapos is lett néhány primitív szájbarágással kiegészítve, hogy a hívők is felfogják, miről van szó. Nehéz fanatikussal kommunikálni, előreemésztve le kell neki mindent írni, és mondatonként kétszer szerepeltetni a kulcsszavakat, amik nem változhatnak soha. Ám novák előd emőke a jobbik főkommunikátora hozza a formáját, pusztán olyan változtatásokat eszközölt az eredeti szövegen, h például Kertész neve helyére "A Zsidó"-t helyettesíti be, ami nagyjából ki is meríti novák szellemi képességeit, és maximálisan kielégíti olvasói igényeit. Nagyon egymásra találtak ezek, és ami a legszebb, pontosan, szóról szóra eljátsszák azt, amiről Kertész beszél: "semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek".
Persze Stirlitz ezt természetesnek találta, hiszen mit hazudna már egy nyolcvan éves ember, aki bár magyar, lassan tíz éve nem él Magyarországon. Mi értelme lenne hazudnia, mikor egész élete egy regény volt, olyan dolgokat látott, élt, tapasztalt meg, amiket a ma élők közül a kevesebbnél is kevesebben, és elismerést is kapott bőven, biztosan pont novákék emőkéjének bátorítására lenne még szüksége (vagy Verebes feledhetetlenül nyálas-szuszogós seggnyalására..).
Röviden: Kertész Imre valaki, míg a kukacok óbégató csürhéje a szar habja a víz zavaros felszínén. Ez ennél ritkán világosabb. Abból aztán még inkább kiviláglik, h az ostobák még észre sem veszik ezt, hanem átszellemülten skandálják a "magyargyűlölet"-et, meg a zsidót. Pedig Kertész nem gyűlöl senkit. Annyit mond csupán, Berlin világváros, "békés, urbánus a légköre", kulturális központ, Budapest meg nem. Azt állítja, Berlin élhető. - Budapest meg csak papírmasé díszlet egy múltszázadi operettből, agresszív, idegbeteg díszletmunkásokkal megrakva - teszi hozzá Stirlitz a gyengébbek kedvéért.
"A magyarok régi káros szenvedélyei - a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam - jobban jellemzők, mint valaha." - és ez szóról szóra így van: ha nem megy, akkor hazudjuk azt magunknak, h megy. Hallgassunk meg két Máté Péter számot, három betétet az István a király-ból, és mondogassuk fennhangon, h megy, megy, megy. És mondogassuk fennhangon, h Budapest világváros, és mondogassuk fennhangon, h a magyar a világ legtökösebb nemzete, mert milyen jól megy minden, minden más nemzetnél tökösebb, aztán hallgassunk egy kis Eddát, na ne a Miskolcot ("Egyszer egy szép napon.."), hanem valami újabbat, ahhoz meg hallgassunk hozzá egy kis Kárpátiát, vagy Romantikus Erőszakot. Hazudjuk azt magunknak, h igenis minden rendben van - miközben nincsen. Mondjuk magyargyűlölőknek azokat, akik szólnak, h de nincsen. Mondjuk zsidónak azokat, akik szerint hazudni szégyen, és káros; mantrázással kábítani magunkat éppen olyan drog, mint a többi. Mocskos zsidó! - ez is csak drog.
Pedig nincsen magyargyűlölet, pontosabban az nem ez, ez az ostobaság gyűlölete, mert olyan létezik. Faji alapon való elkülönböztetés csak azok számára van, akik azt képzelik, meghatározóan befolyásolja egy ember mivoltát, melyik rasszba sorolható. Ez pedig ostobaság. John Lukács szerint míg a hazafiasság passzív dolog, a nacionalizmus agresszív. A hazafi a magáét megvédi, a nacionalista ezzel szemben magáénak mond mindent, és ezzel az indokkal akarja elvenni amit a szeme megkíván.
Én az emberi ostobaságot gyűlölöm, teljesen mindegy, milyen kulturális vagy egyéb fészekből származik az ostoba. Abszolút mindegy a bőrszíne, a füle állása, az orra mérete, szeme, haja színe, ha egyszer ostoba. Magyargyűlöletről csak azok beszélnek, akik maguk csak faji alapra egyszerűsítve akarják láttatni a világot, miközben az nem ilyen. És emögött bizony nyilvánvaló szándék van: a hatalom, a befolyás, a karrier akarása, elvenni, megszerezni a másét - ez a szándék - bármi áron. Arra kell a mantrázás, a csasztuskázás, a tömeg, h elnyomja a lelkiismeret szavát, hiszen egymagában majd' minden ember jó, ám a falka, vak és süket ösztönlény. Miközben novákék a hazug gyurcsányt hazugozzák, éppen úgy hazudnak ők is, és pontosan ugyanazzal a céllal. A különbség csak annyi, h gyurcsánynak bejött, ezeknek meg sose fog.
Az ember az ostobaságot, a pitiánerséget, az alantas, otromba rosszindulatot gyűlöli, nem a magyart. Magyarul van is erre szó: szarembernek hívjuk azt, aki ilyen.. házmesterszerű. Amikor a kicsinyes ostobaság gyűlöletét mondja valaki magyargyűlöletnek, akkor azt állítja, a szarember a magyar szinonimája. Teccik érteni? Nem én állítom, és nem Kertész, hanem az, aki magyargyűlöletről beszél, legyen az a jobbik, novákemőke, vagy egy tomcat nevű polgári megélhetési bohóc.
Kiegészítésnek még egy latolgatás arról, talpra áll-e az msz(m)p? Stirlitz remélte, hogy soha. Stirlitz remélte, h a magyar baloldal áll talpra, de ehhez meg kell szabadulnia a volt állampárttól. Ez is kristályosan világos ma: gyurcsány maga ült az msz(m)p nyakára, míg a szdsz-t saját emberével lovagoltatta meg. Tudjuk kik ezek, és az is világos, amíg az ő nevük a baloldallal kapcsolatban felmerül, addig nem beszélhetünk baloldalról, addig a baloldal halott. Annak kéne föltámadnia, nem az msz(m)p-nek. Ennek az esélyeit kéne latolgatni - ám Stirlitz úgy gondolta, erre az ő életében nem fog sor kerülni - pedig mint tudjuk, halhatatlan..
Persze Stirlitz ezt természetesnek találta, hiszen mit hazudna már egy nyolcvan éves ember, aki bár magyar, lassan tíz éve nem él Magyarországon. Mi értelme lenne hazudnia, mikor egész élete egy regény volt, olyan dolgokat látott, élt, tapasztalt meg, amiket a ma élők közül a kevesebbnél is kevesebben, és elismerést is kapott bőven, biztosan pont novákék emőkéjének bátorítására lenne még szüksége (vagy Verebes feledhetetlenül nyálas-szuszogós seggnyalására..).
Röviden: Kertész Imre valaki, míg a kukacok óbégató csürhéje a szar habja a víz zavaros felszínén. Ez ennél ritkán világosabb. Abból aztán még inkább kiviláglik, h az ostobák még észre sem veszik ezt, hanem átszellemülten skandálják a "magyargyűlölet"-et, meg a zsidót. Pedig Kertész nem gyűlöl senkit. Annyit mond csupán, Berlin világváros, "békés, urbánus a légköre", kulturális központ, Budapest meg nem. Azt állítja, Berlin élhető. - Budapest meg csak papírmasé díszlet egy múltszázadi operettből, agresszív, idegbeteg díszletmunkásokkal megrakva - teszi hozzá Stirlitz a gyengébbek kedvéért.
"A magyarok régi káros szenvedélyei - a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam - jobban jellemzők, mint valaha." - és ez szóról szóra így van: ha nem megy, akkor hazudjuk azt magunknak, h megy. Hallgassunk meg két Máté Péter számot, három betétet az István a király-ból, és mondogassuk fennhangon, h megy, megy, megy. És mondogassuk fennhangon, h Budapest világváros, és mondogassuk fennhangon, h a magyar a világ legtökösebb nemzete, mert milyen jól megy minden, minden más nemzetnél tökösebb, aztán hallgassunk egy kis Eddát, na ne a Miskolcot ("Egyszer egy szép napon.."), hanem valami újabbat, ahhoz meg hallgassunk hozzá egy kis Kárpátiát, vagy Romantikus Erőszakot. Hazudjuk azt magunknak, h igenis minden rendben van - miközben nincsen. Mondjuk magyargyűlölőknek azokat, akik szólnak, h de nincsen. Mondjuk zsidónak azokat, akik szerint hazudni szégyen, és káros; mantrázással kábítani magunkat éppen olyan drog, mint a többi. Mocskos zsidó! - ez is csak drog.
Pedig nincsen magyargyűlölet, pontosabban az nem ez, ez az ostobaság gyűlölete, mert olyan létezik. Faji alapon való elkülönböztetés csak azok számára van, akik azt képzelik, meghatározóan befolyásolja egy ember mivoltát, melyik rasszba sorolható. Ez pedig ostobaság. John Lukács szerint míg a hazafiasság passzív dolog, a nacionalizmus agresszív. A hazafi a magáét megvédi, a nacionalista ezzel szemben magáénak mond mindent, és ezzel az indokkal akarja elvenni amit a szeme megkíván.
Én az emberi ostobaságot gyűlölöm, teljesen mindegy, milyen kulturális vagy egyéb fészekből származik az ostoba. Abszolút mindegy a bőrszíne, a füle állása, az orra mérete, szeme, haja színe, ha egyszer ostoba. Magyargyűlöletről csak azok beszélnek, akik maguk csak faji alapra egyszerűsítve akarják láttatni a világot, miközben az nem ilyen. És emögött bizony nyilvánvaló szándék van: a hatalom, a befolyás, a karrier akarása, elvenni, megszerezni a másét - ez a szándék - bármi áron. Arra kell a mantrázás, a csasztuskázás, a tömeg, h elnyomja a lelkiismeret szavát, hiszen egymagában majd' minden ember jó, ám a falka, vak és süket ösztönlény. Miközben novákék a hazug gyurcsányt hazugozzák, éppen úgy hazudnak ők is, és pontosan ugyanazzal a céllal. A különbség csak annyi, h gyurcsánynak bejött, ezeknek meg sose fog.
Az ember az ostobaságot, a pitiánerséget, az alantas, otromba rosszindulatot gyűlöli, nem a magyart. Magyarul van is erre szó: szarembernek hívjuk azt, aki ilyen.. házmesterszerű. Amikor a kicsinyes ostobaság gyűlöletét mondja valaki magyargyűlöletnek, akkor azt állítja, a szarember a magyar szinonimája. Teccik érteni? Nem én állítom, és nem Kertész, hanem az, aki magyargyűlöletről beszél, legyen az a jobbik, novákemőke, vagy egy tomcat nevű polgári megélhetési bohóc.
Kiegészítésnek még egy latolgatás arról, talpra áll-e az msz(m)p? Stirlitz remélte, hogy soha. Stirlitz remélte, h a magyar baloldal áll talpra, de ehhez meg kell szabadulnia a volt állampárttól. Ez is kristályosan világos ma: gyurcsány maga ült az msz(m)p nyakára, míg a szdsz-t saját emberével lovagoltatta meg. Tudjuk kik ezek, és az is világos, amíg az ő nevük a baloldallal kapcsolatban felmerül, addig nem beszélhetünk baloldalról, addig a baloldal halott. Annak kéne föltámadnia, nem az msz(m)p-nek. Ennek az esélyeit kéne latolgatni - ám Stirlitz úgy gondolta, erre az ő életében nem fog sor kerülni - pedig mint tudjuk, halhatatlan..
2009. november 7., szombat
Novhét
November hét. November hetedike. Mi van? Hát ez van. Miről szól ez az egész? Azon túl, hogy a hülye fityisz még ezt sem fogja, egészen világosan kirajzolódott előttünk a kép, miről: az ország bukszáját, az adófizetők pénzét meg kell védeni az msz(m)p-től. Itt már nincsen mit köntörfalazni, ezek lopnak és csak lopnak és csak lopnak. Bármelyik bármit beszél: lopik. Levegőt vesz: lopik. Nácit kiált: lopik. Ott vannak mind egy rakáson, párttagkönyvvel: mind tolvaj. Nincs ezen mit magyarázni, fel kell fogni, és elhinni, mert ez a napnál világosabb helyzet, ez látszik most, mert a király meztelen: lopnak. Miden hatalmukkal vagyonukkal, minden lélegzetvételükkel egyetlen célt szolgálnak: lopni.
Most látszik, mekkora hiba volt hatalmon hagyni a gyurcsány-kormányt, a gyurcsány-garnitúrát. Soha többé nem szabad ekkora hibát elkövetni! Soha. Azonnal le kell mondatni az ilyen tolvajokat, gondoskodni kell róla, hogy azonnal le lehessen mondatni az ilyeneket, és menjenek oda, ahová valók: a sittre. Ez kötelező. Tanuljuk a demokráciát kissé..
A fityisz annak idején nyilván teljesen felkészületlen volt, azért engedte, hogy maradjanak, de a párt felelőssége egyértelmű. Durcásan kivonulgatni a parlamenti büfébe, míg a másik beszél éretlen, gyerekes marhulás, és nekik ennél többre nem tellett. Ezt is világosan kell látni: nem is akartak többet. Ez pedig bűnpártolás.
Ami azt illeti, a fidesz megnyilvánulásai éretlen marhulásoknál soha nem voltak többek, mikolákból meg molnár (faszfej) oszkárokból, meg abból a fóti-román idiótából, meg az óbudai baromarcból áll össze az egész. Az ilyen egész természetesen nem képes többre, csak falazni tud a tolvajnak: húsz év alatt négy év "kormányzás".
Akárhány Nobel-díjas magyar van, ami számít az az, h az előbb sorolt kártevőkből jóval több létezik és egyik sem éri el egy Ember szintjét. Ez van, amikor egy százhatvan centis berlusconi-klónnál nem lehet magasabb senki.. Ámokfutó idiótákra épül az a párt is, éppen olyan töketlen semmi, mint a lopósok pártja.
Innentől meg már csak a széljobb van, de őket hagyjuk, mert az mindennek a legalja. Ami azt illeti, nem aljabb, mint az előbbi kettő. Semmivel nem rosszabb - sőt mivel buták, mint a főd nem is annyira rosszak, mint a másik kettő. Persze szavazni egyikre sem szabad.
Baloldal nincs. A lopósok egyszerűen bedarálták a baloldalt lókolbásznak.
Ha jobban belegondolunk, ez azt jelenti, h egy csimpánznál nem fejlettebb organizmus vezeti az országot: ennek adózik életével, munkájával mindenki, aki ott él. Józan ember ennyiből megérti, hogy csak egyetlen szavazat van: egy repülőjegy. Csak oda.. Bárhova. Olyan gyorsan kell pucolni abból az országból, amilyen gyorsan csak képes az ember, mert minden ott töltött perc az ő saját életéből pereg le hiába, és visszahozhatatlanul. Gondolkodó, felelős ember így hajtja végre a kormányváltást, meg a teljes politikai "elit" leváltását, és azt is, hogy többé ne lopják a pénzét, idejét, életét. Ez van, kedves barátaim, ez a szitu. 2009-et írunk még egy pár hónapig, és most ez a helyzet: aki marad, saját felelősségére marad. Nem kell a politikusokat szidni, sajnos demokráciában meg nem demokráciában is minden közösségnek olyan irányító rendszere alakul ki, amilyen maga a közösség (nem demokráciában azért, mert a közösség eltűri az önkényt - az is felelősség). Az "elit" tükör. Csak egészen hülye, tiport fejű, gyenge emberek köpködik a tükröt.
Lépni kell, és ez mindenkinek a maga felelőssége ma éppen úgy, mint ezer éve, meg kétezer éve.
Nehezen tudok szavakat adni a felháborodásomnak: ezt az "elit"-et mélységesen megvetem, és borzasztó kellemetlennek érezném, ha meg kéne érintenem egy ilyen embert, már az is zavar, ha beszélnem kell róla: ezért költözött az ilyesmi Index felügyelő oldalára, ám éppenséggel az történik, hogy azt meg nincsen kedvem írni.. :D Úgy látszik nem születtem szartúrónak.
Innen üzenem az összes lopós-csalós alacsonyabb rendűnek, hogy a nyálamat is többre becsülöm, így le sem köpném őket, hozzájuk képest a nyálam nemes nedű.
Ágyesz bugyesz, Stirlitz többet nem politizál.
FRISSÍTÉS:
Most látom, h az előző bejegyzés is erről szólt.. :D Ez vicces, majd meditálok ezen egy kicsit, de több ilyet már tényleg nem írok, maximum ezeket frissítgetem majd..
FRISSÍTÉSEBB:
Rohadjanak meg! ..
Most látszik, mekkora hiba volt hatalmon hagyni a gyurcsány-kormányt, a gyurcsány-garnitúrát. Soha többé nem szabad ekkora hibát elkövetni! Soha. Azonnal le kell mondatni az ilyen tolvajokat, gondoskodni kell róla, hogy azonnal le lehessen mondatni az ilyeneket, és menjenek oda, ahová valók: a sittre. Ez kötelező. Tanuljuk a demokráciát kissé..
A fityisz annak idején nyilván teljesen felkészületlen volt, azért engedte, hogy maradjanak, de a párt felelőssége egyértelmű. Durcásan kivonulgatni a parlamenti büfébe, míg a másik beszél éretlen, gyerekes marhulás, és nekik ennél többre nem tellett. Ezt is világosan kell látni: nem is akartak többet. Ez pedig bűnpártolás.
Ami azt illeti, a fidesz megnyilvánulásai éretlen marhulásoknál soha nem voltak többek, mikolákból meg molnár (faszfej) oszkárokból, meg abból a fóti-román idiótából, meg az óbudai baromarcból áll össze az egész. Az ilyen egész természetesen nem képes többre, csak falazni tud a tolvajnak: húsz év alatt négy év "kormányzás".
Akárhány Nobel-díjas magyar van, ami számít az az, h az előbb sorolt kártevőkből jóval több létezik és egyik sem éri el egy Ember szintjét. Ez van, amikor egy százhatvan centis berlusconi-klónnál nem lehet magasabb senki.. Ámokfutó idiótákra épül az a párt is, éppen olyan töketlen semmi, mint a lopósok pártja.
Innentől meg már csak a széljobb van, de őket hagyjuk, mert az mindennek a legalja. Ami azt illeti, nem aljabb, mint az előbbi kettő. Semmivel nem rosszabb - sőt mivel buták, mint a főd nem is annyira rosszak, mint a másik kettő. Persze szavazni egyikre sem szabad.
Baloldal nincs. A lopósok egyszerűen bedarálták a baloldalt lókolbásznak.
Ha jobban belegondolunk, ez azt jelenti, h egy csimpánznál nem fejlettebb organizmus vezeti az országot: ennek adózik életével, munkájával mindenki, aki ott él. Józan ember ennyiből megérti, hogy csak egyetlen szavazat van: egy repülőjegy. Csak oda.. Bárhova. Olyan gyorsan kell pucolni abból az országból, amilyen gyorsan csak képes az ember, mert minden ott töltött perc az ő saját életéből pereg le hiába, és visszahozhatatlanul. Gondolkodó, felelős ember így hajtja végre a kormányváltást, meg a teljes politikai "elit" leváltását, és azt is, hogy többé ne lopják a pénzét, idejét, életét. Ez van, kedves barátaim, ez a szitu. 2009-et írunk még egy pár hónapig, és most ez a helyzet: aki marad, saját felelősségére marad. Nem kell a politikusokat szidni, sajnos demokráciában meg nem demokráciában is minden közösségnek olyan irányító rendszere alakul ki, amilyen maga a közösség (nem demokráciában azért, mert a közösség eltűri az önkényt - az is felelősség). Az "elit" tükör. Csak egészen hülye, tiport fejű, gyenge emberek köpködik a tükröt.
Lépni kell, és ez mindenkinek a maga felelőssége ma éppen úgy, mint ezer éve, meg kétezer éve.
Nehezen tudok szavakat adni a felháborodásomnak: ezt az "elit"-et mélységesen megvetem, és borzasztó kellemetlennek érezném, ha meg kéne érintenem egy ilyen embert, már az is zavar, ha beszélnem kell róla: ezért költözött az ilyesmi Index felügyelő oldalára, ám éppenséggel az történik, hogy azt meg nincsen kedvem írni.. :D Úgy látszik nem születtem szartúrónak.
Innen üzenem az összes lopós-csalós alacsonyabb rendűnek, hogy a nyálamat is többre becsülöm, így le sem köpném őket, hozzájuk képest a nyálam nemes nedű.
Ágyesz bugyesz, Stirlitz többet nem politizál.
FRISSÍTÉS:
Most látom, h az előző bejegyzés is erről szólt.. :D Ez vicces, majd meditálok ezen egy kicsit, de több ilyet már tényleg nem írok, maximum ezeket frissítgetem majd..
FRISSÍTÉSEBB:
Rohadjanak meg! ..
2009. szeptember 27., vasárnap
26.09.2009 szombat
Mi legyen hát Stirlitzel, miután úgy öntött, nem kér többé a lopósok, tolvajok, turhák* nyújtotta röpke örömökből, mint a cirkusz, meg a hiábavaló vitázás? A csiri-bí, csiri-bá, itt csörög, öt csömör ott cserreg, erre viszem, hol szalad - és tényleg viszi.. Jogos a kérdés: mit tehet az ember, ha úgy dönt, többé nem néz televíziót, meg se rezzen politikai hírekre, és olyan helyen verte föl a tanyáját, hogy nem is érintik ilyenek.. Stirlitz felemelte a fejét a billentyűzetről, s a szemközti falra meredt. Gyalulatlan, durván nagyolt gerendákból volt az a fal, valami Cooper, vagy Karl May "durván ácsolt"-nak nevezte volna, mert életében nem volt fejsze a kezében. Kőfalak között nőtt föl, és kőfalak között írt kőfalak között élő embereknek. Nagyon is finoman voltak azok a gerendák ácsolva, nagyon is finoman. A sárga és vörös gerendák között száraz moha volt tömítésnek. Kitűnően megállt benne a rajzszeg, az Isten is arra biggyesztgette volna vázlatait.
Stirlitz visszanézett a billentyűzetre, és elolvasta, amit eddig írt. Mihez kezd az ember..? Mihez kezdene? Felfedezi a világot, és él. Valahonnan dohányt kotort elő, cigarettát sodort magának. - Sörnek is kell lennie még a kamrában - jutott eszébe. Kár, hogy a hülye kutya kiharapja a dobozt, most hozhatna egy konzervsört. A hülye kutya kettőt billentett a farkán. Hallgatózik is - állapította meg Stirlitz éppen úgy gondolatban, mint az előbbieket. A kutya sóhajtott. Kurvanagyot sóhajtott. Gyakorlatilag beszívta a szobában lévő levegőt a tüdejébe, majd kifújta. Ki akar menni - gondolta Stirlitz. Az egész nyarat itt szenvedte velem, mert bent hűvösebb van, mint kint, de most érzi az őszt a rohadék, és már menne.. A kutya sóhajtott. Stirlitz felállt, a kutya rémült, bűntudatos tekintetet meresztett rá. Mész a francba! - mondta Stirlitz és kitárta az ajtót, majd a másikat, a súlyosat is. A kutya kiviharzott, és vicsorogva körbeszáguldotta az udvart, röptiben megtépett pár bokrot, gazt, aztán visszaszáguldott az ajtóba. Nem is szuszogott. Takarodj! - közölte Stirlitz. A kutya fülig érő pofával kocogott be az erdőbe.. - boldog volt azt hiszem.
Stirlitz nyitva hagyta az ajtókat, és elment a kamrába. Volt sör, két ládával is, jófajta konzerv sör. Pont az kellett. Konzerv sör, konzerv kenyér, konzerv gondlatok (mert mi más a könyv, mint konzerv gondolat?). Szauna - jutott Stirlitz eszébe. - Konzerv meleg.
Kssszt! - monda a konzerv sör. Kiszabadítottuk a szellemet a palackból - léptette elő Stirlitz palackká a konzervdobozt. A második dobozt magával vitte a pajtába. Duff! - mondta a tuskó, amikor megkínálta a fejszével. Rövid, finn fejszét használt, szerette a minőségi, jól kitalált dolgokat. Duff! A fa száraz volt, jól hasadt, éppen csak, hogy oda kellett figyelni, hova csap az ember. Duff! Bejött a kutya, láthatóan azzal a szándékkal, hogy megszagolgatja a tuskót, amin Stirlitz fát hasogat. Mészapicsába.. - gondolta Stirlitz, Berlin egykori teniszbajnoka. Duff! - mondta a tuskó. Ez éppen ugyanaz a tuskó, amit már ötszázszor oldalbahugyoztál. A kutya oldalbahugyozta a tuskót. Elképesztő figura vagy, remélem tudod - mondta hangosan Stirlitz. Farok jobbra, farok balra, kivonulás. Duff! - mondta a tuskó..
Nincs csodálatosabb dolog a favágásnál. Ezt Stirlitz megint tapasztalta. Nincs felszabadítóbb dolog a favágásnál, és nincs nemesebb anyag a fánál - talán csak a levegő. Duff! - mondta a fa. A földi világban minden csak arra vár, hogy oxidálódjék - mondta Vonnegut, a nyugdíjas napközistanárnők írója egyszer régen valamikor. Pontosan tudta, miről beszél, mert sokáig kémiát tanult. Most még pontosabban tudja, ugyanis már elkezdett a teste is intenzíven oxidálódni már egy ideje. Ha még tud valamit, akkor sokkal többet tud, mint ezen a Földön bárki. Még Stirlitznél is többet tud, ugyanis ő, Stirlitz, mindig új testben ébred minden végzetes pillanat után.. Csak a végzetes pillanatokat ismeri, mint a tenyerét. A köztes időből semmire nem emlékszik, azt sem tudja megmondani, volt-e vakító fehér fény, vagy nem volt. Mi a.. - ez volt. Meg hűbazmeg! - ez volt. Duff! - mondta a fa. Reccs! Krscsraccs! Mogorva, csomós egyed volt ez a rönk. Milyen fa lehetett? - merengett Stirlitz. Duff! Duff-duff! Mondta a fa. Ezt minden valószínűség szerint valami gyümölcsöt jelentett. Alma? Az nem ilyen.. Duff és reccs: tüzifa.
*turha: finnül fölösleges
Stirlitz visszanézett a billentyűzetre, és elolvasta, amit eddig írt. Mihez kezd az ember..? Mihez kezdene? Felfedezi a világot, és él. Valahonnan dohányt kotort elő, cigarettát sodort magának. - Sörnek is kell lennie még a kamrában - jutott eszébe. Kár, hogy a hülye kutya kiharapja a dobozt, most hozhatna egy konzervsört. A hülye kutya kettőt billentett a farkán. Hallgatózik is - állapította meg Stirlitz éppen úgy gondolatban, mint az előbbieket. A kutya sóhajtott. Kurvanagyot sóhajtott. Gyakorlatilag beszívta a szobában lévő levegőt a tüdejébe, majd kifújta. Ki akar menni - gondolta Stirlitz. Az egész nyarat itt szenvedte velem, mert bent hűvösebb van, mint kint, de most érzi az őszt a rohadék, és már menne.. A kutya sóhajtott. Stirlitz felállt, a kutya rémült, bűntudatos tekintetet meresztett rá. Mész a francba! - mondta Stirlitz és kitárta az ajtót, majd a másikat, a súlyosat is. A kutya kiviharzott, és vicsorogva körbeszáguldotta az udvart, röptiben megtépett pár bokrot, gazt, aztán visszaszáguldott az ajtóba. Nem is szuszogott. Takarodj! - közölte Stirlitz. A kutya fülig érő pofával kocogott be az erdőbe.. - boldog volt azt hiszem.
Stirlitz nyitva hagyta az ajtókat, és elment a kamrába. Volt sör, két ládával is, jófajta konzerv sör. Pont az kellett. Konzerv sör, konzerv kenyér, konzerv gondlatok (mert mi más a könyv, mint konzerv gondolat?). Szauna - jutott Stirlitz eszébe. - Konzerv meleg.
Kssszt! - monda a konzerv sör. Kiszabadítottuk a szellemet a palackból - léptette elő Stirlitz palackká a konzervdobozt. A második dobozt magával vitte a pajtába. Duff! - mondta a tuskó, amikor megkínálta a fejszével. Rövid, finn fejszét használt, szerette a minőségi, jól kitalált dolgokat. Duff! A fa száraz volt, jól hasadt, éppen csak, hogy oda kellett figyelni, hova csap az ember. Duff! Bejött a kutya, láthatóan azzal a szándékkal, hogy megszagolgatja a tuskót, amin Stirlitz fát hasogat. Mészapicsába.. - gondolta Stirlitz, Berlin egykori teniszbajnoka. Duff! - mondta a tuskó. Ez éppen ugyanaz a tuskó, amit már ötszázszor oldalbahugyoztál. A kutya oldalbahugyozta a tuskót. Elképesztő figura vagy, remélem tudod - mondta hangosan Stirlitz. Farok jobbra, farok balra, kivonulás. Duff! - mondta a tuskó..
Nincs csodálatosabb dolog a favágásnál. Ezt Stirlitz megint tapasztalta. Nincs felszabadítóbb dolog a favágásnál, és nincs nemesebb anyag a fánál - talán csak a levegő. Duff! - mondta a fa. A földi világban minden csak arra vár, hogy oxidálódjék - mondta Vonnegut, a nyugdíjas napközistanárnők írója egyszer régen valamikor. Pontosan tudta, miről beszél, mert sokáig kémiát tanult. Most még pontosabban tudja, ugyanis már elkezdett a teste is intenzíven oxidálódni már egy ideje. Ha még tud valamit, akkor sokkal többet tud, mint ezen a Földön bárki. Még Stirlitznél is többet tud, ugyanis ő, Stirlitz, mindig új testben ébred minden végzetes pillanat után.. Csak a végzetes pillanatokat ismeri, mint a tenyerét. A köztes időből semmire nem emlékszik, azt sem tudja megmondani, volt-e vakító fehér fény, vagy nem volt. Mi a.. - ez volt. Meg hűbazmeg! - ez volt. Duff! - mondta a fa. Reccs! Krscsraccs! Mogorva, csomós egyed volt ez a rönk. Milyen fa lehetett? - merengett Stirlitz. Duff! Duff-duff! Mondta a fa. Ezt minden valószínűség szerint valami gyümölcsöt jelentett. Alma? Az nem ilyen.. Duff és reccs: tüzifa.
*turha: finnül fölösleges
2009. szeptember 26., szombat
2009. szeptember 24., csütörtök
PolStop
Na jó, Stirlitz úgy döntött, ennek ezennel véget vet: nincs több politika. Itt elvágták, itt a vége. A Stirlitzblog nem egy ócska, hétköznapi szarrágóiskola, amit az ilyen emberek bepiszkíthatnak a jelenlétükkel, és nem is fog azzá válni. Ezekkel az arcokkal a különböző büntetésvégrehajtási intézetek tablóinak kellene telelennie, nem egy Stirlitzblognak. Semmi keresnivalójuk itt. Tessenek figyelmeztetni, ha megfeledkeznék magamról, és még egyszer egy ilyen mocsok felbukkanna itt. Remélem, nem fog előfordulni..
VÉGE
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
